A magyar média Japánról alkotott benyomásai az orosz-japán háború
és az I. világháború idején
A nyomtatott magyar médiában számos ponton említik meg Japánt, különösen a 20. század elején. A következőkben annak a részletesebb vizsgálata olvasható, hogy a szigetországgal kapcsolatos hazai publikációk milyen benyomásokról tanúskodnak az orosz-japán háború (1904–1905) és az I. világháború (1914–1918) kapcsán.
Orosz-japán háborúval kapcsolatos benyomások
A Távol-Keleten zajlott orosz-japán háborúról számos újságcikk látott napvilágot, legtöbbjük napi- vagy hetilapokban. Számos ezek közül tudósítás, amelyben a háború eseményeit követik nyomon, és amelyekhez a Magyar Földrajzi Intézet biztosított különféle térképeket. Készült térkép Az Újság című folyóirathoz „A Sárga és a Japáni tenger melletti államok” címmel, amely lényegében az orosz-japán háború hadszínterének volt részletesebb áttekintése. Emellett A Grünbaum Ármin Nyomda készített egy katonai és politikai térképet a háborúhoz kapcsolódóan, amelyen a hadállásokat, a tengeri útvonalakat és az egyes országok népességi és területi statisztikáit is feltüntették.
Orosz-japán háborúval kapcsolatos benyomások
A Távol-Keleten zajlott orosz-japán háborúról számos újságcikk látott napvilágot, legtöbbjük napi- vagy hetilapokban. Számos ezek közül tudósítás, amelyben a háború eseményeit követik nyomon, és amelyekhez a Magyar Földrajzi Intézet biztosított különféle térképeket. Készült térkép Az Újság című folyóirathoz „A Sárga és a Japáni tenger melletti államok” címmel, amely lényegében az orosz-japán háború hadszínterének volt részletesebb áttekintése. Emellett A Grünbaum Ármin Nyomda készített egy katonai és politikai térképet a háborúhoz kapcsolódóan, amelyen a hadállásokat, a tengeri útvonalakat és az egyes országok népességi és területi statisztikáit is feltüntették.
Számos folyóirat foglalkozott emellett azzal, hogy bemutassák nemcsak a háborúzó feleket, de az orosz-japán háború konfliktusát is alaposabban kielemezték, valamint a Távol-Keleten zajló harcok Európára és az egész világra gyakorolt hatását is ismertették.
Az 1904. november 3-án, csütörtökön tartott 506. országos ülésen is felmerült az orosz-japán háború kérdése. Kossuth Ferenc, Kossuth Lajos idősebbik fia a Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt elnökeként kérvényezte még október 27-én, hogy Magyarország is csatlakozzon az Amerikai Egyesült Államok nevében indított nemzetközi akcióhoz, amelynek célja az orosz-japán háború megszüntetése volt.
Az 1904. november 3-án, csütörtökön tartott 506. országos ülésen is felmerült az orosz-japán háború kérdése. Kossuth Ferenc, Kossuth Lajos idősebbik fia a Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt elnökeként kérvényezte még október 27-én, hogy Magyarország is csatlakozzon az Amerikai Egyesült Államok nevében indított nemzetközi akcióhoz, amelynek célja az orosz-japán háború megszüntetése volt.
3. ábra: 506. országos ülés indítványa
Kossuth a többi képviselőhöz intézett beszédében részletesebben is ismerteti a háborúzó feleket.
Japánt mint a nyugati nagyhatalmak által hozott igazságtalan döntések jogosan felháborodott felét mutatja be, aki ugyan nagy áldozatok árán nyert a kínai-japán háborúban (1894-1895), ám mégsem tarthatott meg egyetlen elfoglalt területet sem, mondván „ezzel állítólag a Sárga-tengeren megbontatott volna a nemzetközi egyensuly”. Annak ellenére azonban, hogy Oroszország részt sem vett Kína és Japán konfliktusában, mégis megkapta Mandzsúriát és Port Arthurt. Kossuth Ferenc úgy gondolta, ennek az igazságtalanságnak a tudata volt az, amely annyira hajtotta és megerősítette a japánokat az oroszokkal vívott harcokban, hogy végül számos katonai sikert tudtak elérni.
Emellett röviden bemutatta azt is, milyen gazdasági érdekek fűzik Japánt és Oroszországot a háborúhoz: aki győz a háborúban, magának tudhatja az óriási felvevőpiaccal rendelkező Ázsiát (különösen Kínát és Koreát emelte ki). Ez szerinte különösen Japán érdeke, orosz részről azt az indokot hozta fel a háborúzásra, hogy amennyiben győzne, Oroszország nem lenne annyira elzárva a világ többi részétől, és volna módja megkerülni azoknak a nagyhatalmaknak az izoláló tevékenységét, akik azokat a területeket és szorosokat birtokolják, amelyek jelenleg elzárják a külvilágtól. A japánokkal szembeni pozitív hozzáállása viszont teljesen ellentétbe állítható azzal, mennyire negatívan nyilatkozik az oroszokról, akiket a japánokkal szemben ostobának és minden lelkesedéstől mentesnek írt le:
„De ez az érdek oly magas röptű, hogy ezt az orosz nép, az ő műveltségi fokát tekintve, valószinűleg nem érzi át; felállíthatom tehát azt a tételt, hogy az orosz nép részéről semmi lelkesedésről sincsen szó; az orosz nép egyszerüen odahurczoltatik a mészárlási térre, a hol ezren és tízezren vesztik életüket.”
Az orosz hatalom befolyását emellett veszélyesnek tartotta, és korábbi múltbéli példákkal illusztrálta, milyen óriási erőt birtokol a hadseregük. Úgy vélte, ha nem állítják meg őket, még Európára és Magyarországra is veszélyt jelenthetnek. Velük ellentétben a japán hadsereget nem tartotta veszélyesnek Magyarországra és a nyugatra, sőt nem hitt a „sárga veszélyben” sem.
„Miért hoztam fel azt, hogy a mostani háboru Oroszországnak félelmetességét bizonyitotta be? Azért, hogy rámutassak arra a tényre, hogy bár Oroszország ebben a háboruban sok vereséget szenvedett, mégis oly magasan tartotta fenn a katonai dicsőségnek zászlaját, hogy épenséggel nem lenne megaláztatás Oroszországra nézve az, hogyha hajlandó lenne a külállamok békeszerzőközbenjárására hallgatni; a mi pedig Japánt illeti, annak dicsősége példátlan, s ezzel meg is elégedhetik.”
Japánt mint a nyugati nagyhatalmak által hozott igazságtalan döntések jogosan felháborodott felét mutatja be, aki ugyan nagy áldozatok árán nyert a kínai-japán háborúban (1894-1895), ám mégsem tarthatott meg egyetlen elfoglalt területet sem, mondván „ezzel állítólag a Sárga-tengeren megbontatott volna a nemzetközi egyensuly”. Annak ellenére azonban, hogy Oroszország részt sem vett Kína és Japán konfliktusában, mégis megkapta Mandzsúriát és Port Arthurt. Kossuth Ferenc úgy gondolta, ennek az igazságtalanságnak a tudata volt az, amely annyira hajtotta és megerősítette a japánokat az oroszokkal vívott harcokban, hogy végül számos katonai sikert tudtak elérni.
Emellett röviden bemutatta azt is, milyen gazdasági érdekek fűzik Japánt és Oroszországot a háborúhoz: aki győz a háborúban, magának tudhatja az óriási felvevőpiaccal rendelkező Ázsiát (különösen Kínát és Koreát emelte ki). Ez szerinte különösen Japán érdeke, orosz részről azt az indokot hozta fel a háborúzásra, hogy amennyiben győzne, Oroszország nem lenne annyira elzárva a világ többi részétől, és volna módja megkerülni azoknak a nagyhatalmaknak az izoláló tevékenységét, akik azokat a területeket és szorosokat birtokolják, amelyek jelenleg elzárják a külvilágtól. A japánokkal szembeni pozitív hozzáállása viszont teljesen ellentétbe állítható azzal, mennyire negatívan nyilatkozik az oroszokról, akiket a japánokkal szemben ostobának és minden lelkesedéstől mentesnek írt le:
„De ez az érdek oly magas röptű, hogy ezt az orosz nép, az ő műveltségi fokát tekintve, valószinűleg nem érzi át; felállíthatom tehát azt a tételt, hogy az orosz nép részéről semmi lelkesedésről sincsen szó; az orosz nép egyszerüen odahurczoltatik a mészárlási térre, a hol ezren és tízezren vesztik életüket.”
Az orosz hatalom befolyását emellett veszélyesnek tartotta, és korábbi múltbéli példákkal illusztrálta, milyen óriási erőt birtokol a hadseregük. Úgy vélte, ha nem állítják meg őket, még Európára és Magyarországra is veszélyt jelenthetnek. Velük ellentétben a japán hadsereget nem tartotta veszélyesnek Magyarországra és a nyugatra, sőt nem hitt a „sárga veszélyben” sem.
„Miért hoztam fel azt, hogy a mostani háboru Oroszországnak félelmetességét bizonyitotta be? Azért, hogy rámutassak arra a tényre, hogy bár Oroszország ebben a háboruban sok vereséget szenvedett, mégis oly magasan tartotta fenn a katonai dicsőségnek zászlaját, hogy épenséggel nem lenne megaláztatás Oroszországra nézve az, hogyha hajlandó lenne a külállamok békeszerzőközbenjárására hallgatni; a mi pedig Japánt illeti, annak dicsősége példátlan, s ezzel meg is elégedhetik.”
4–5. ábra: Részletek az 506. országos ülésből (Kossuth beszéde)
Kossuth Ferenc azonban hiába indítványozta az USA által kezdeményezett békeakcióba csatlakozást, az országgyűlési képviselők élükön gróf Tiszta István miniszterelnökkel elutasították a kérvényét.
6. ábra: Részlet az Esztergom hetilapból (1904. március 13.)
A japánokkal szembeni szimpátia és az oroszokkal szembeni ellenszenv más dokumentumokból is fennmaradt, ilyen például az Esztergom című politikai és társadalmi hetilap, amely 1904. március 13-án megjelent számában országokra lebontva festi le, az európai országok miképp reagáltak az orosz-japán háború hírére. A legtöbb ország (különösen Anglia, Dánia és Franciaország) készült a háborúra, hogy amennyiben szükséges, közbelépjenek. Magyarország tekintetében rendkívül pozitív képet festett: az ország örült, hogy nem fenyeget az orosz terjeszkedés veszélye.
„Bennünket egyelőre annyiban érdekel a háboru, hogy nem érezzük olyan kellemetlenül a veszedelmes orosz szomszédságot. A Balkánon nyugodtabbak lehetünk, szabadabb a kezünk.”
A hazai lakosság tehát hálát érzett a japánok iránt, amiért azok a korábban az 1848-49-es szabadságharcot leverő oroszokkal háborúztak, és lehetőséget adtak fellélegezni az orosz nyomás alól.
A japánok azonban nemcsak azért tűntek szimpatikusnak a magyarok számára, mert a negatív közvéleménynek örvendő oroszokkal kezdtek háborúba. Számos újságcikk és más dokumentum ír a japánok más pozitív tulajdonságairól.
„Bennünket egyelőre annyiban érdekel a háboru, hogy nem érezzük olyan kellemetlenül a veszedelmes orosz szomszédságot. A Balkánon nyugodtabbak lehetünk, szabadabb a kezünk.”
A hazai lakosság tehát hálát érzett a japánok iránt, amiért azok a korábban az 1848-49-es szabadságharcot leverő oroszokkal háborúztak, és lehetőséget adtak fellélegezni az orosz nyomás alól.
A japánok azonban nemcsak azért tűntek szimpatikusnak a magyarok számára, mert a negatív közvéleménynek örvendő oroszokkal kezdtek háborúba. Számos újságcikk és más dokumentum ír a japánok más pozitív tulajdonságairól.
A Délmagyarország 1914. februári számában a folyóirat egyik tudósítója egy katonai művet ismertet, amelyet az orosz hadsereg vezérkara írt az orosz-japán háborúval kapcsolatosan. A könyvben leginkább az oroszok által elkövetett hibákat gyűjtötték össze, amelyek a háború elvesztéséhez vezettek. A legtöbb hiba pedig nem másból eredt, mint hogy nagyon keveset tudtak Japánról, és alaposan lebecsülték az országot, ahogy gyakorlatilag minden más akkori fejlett ország is.
„A japán hadsereg még korántsem lépett ki a belső dezorganizáció állapotából, melyen elkerülhetetlenül át kell esnie minden hadseregnek, amely a népmüveltségtől teljesen idegen alapon épül fel (…) Számos, még talán száz meg száz évnek kell elmulnia, míg a japán hadsereg elsajátitja azokat az erkölcsi alapokat, amelyeken minden európai hadsereg szervezete fölépült és amig még a leggyöngébb európai hadsereggel is egy fokra emelkedik.”
„A magasabb vezetés gyönge és minden kezdeményezést nélkülöző; a törzskarok nagyon lassan javulnak és csak előre betanult tervek szerint tudnak dolgozni. Mindebből az következik, hogy egy erős tüzérséggel ellátott lovas-különitmény ilyen hadsereggel szemben némileg gyors és energikus cselekvéssel biztos és döntő eredménnyel léphetne föl.”
Az idézett részletekből látni, hogy japán hadierejét és katonáinak képességeit lebecsülték, és úgy gondolták, hogy Japánnak hadi szempontból még ahhoz is hosszú időre lenne szüksége, hogy a leggyengébb európai hadsereg szintjét megüssék.
„A japán hadsereg még korántsem lépett ki a belső dezorganizáció állapotából, melyen elkerülhetetlenül át kell esnie minden hadseregnek, amely a népmüveltségtől teljesen idegen alapon épül fel (…) Számos, még talán száz meg száz évnek kell elmulnia, míg a japán hadsereg elsajátitja azokat az erkölcsi alapokat, amelyeken minden európai hadsereg szervezete fölépült és amig még a leggyöngébb európai hadsereggel is egy fokra emelkedik.”
„A magasabb vezetés gyönge és minden kezdeményezést nélkülöző; a törzskarok nagyon lassan javulnak és csak előre betanult tervek szerint tudnak dolgozni. Mindebből az következik, hogy egy erős tüzérséggel ellátott lovas-különitmény ilyen hadsereggel szemben némileg gyors és energikus cselekvéssel biztos és döntő eredménnyel léphetne föl.”
Az idézett részletekből látni, hogy japán hadierejét és katonáinak képességeit lebecsülték, és úgy gondolták, hogy Japánnak hadi szempontból még ahhoz is hosszú időre lenne szüksége, hogy a leggyengébb európai hadsereg szintjét megüssék.
Az 1908-as, 262. országos gyűlésen a modern harcászat fontosabb szempontjainak tárgyalásakor is példaként mutatták be a japánokat.
„(…) a japán katonáknál fegyelemről ugyszólván abszolute nem lehet szó; elmeséli, hogy mikor a japán katonák a harcztérre vonulnak, – tehát komoly esetben – még akkor sem mint fegyelmezett haderő, parancs, fegyelem alatt, zárt sorokban vonulnak, hanem a csapatok egyes tagjai ugy mennek, a hogy nekik tetszik. Nincs parádémars, még csak zárt kolonnákban sem mennek, hanem ugy, a hogy nekik tetszik. De még ez sem elég, mert az egyes katonák, ha nekik tetszik, elmaradnak, le is ülnek, sőt lefeküsznek aludni. És a mikor rákerül a sor, a mikor szükség van rájuk, a fontos pillanatokban mindig ott vannak.”
Elsőre nagyon rendezetlen, fegyelmezetlen képet festettek a japánokról, amellyel lényegében hasonlóképp értekeztek róluk, mint az orosz hadsereg vezérkara az általuk írt könyvben, ahol gyenge felső vezetést említettek japán részről. Azonban az országgyűlésen részt vett magyarok, különösen Farkasházy Zsigmond politikus fontosabb szakértőkre hivatkozva egészen újfajta értelmezésben világított rá a japán katonák viselkedésének jelenségére:
„Az a hadügyi iró ezt a példát annak illusztrálására hozza fel, hogy milyen fontos a modern harczászat szempontjából . . . (…) : . . . nem a rendetlenség, hanem az önálló egyéni elhatározás és a hazafiság. (Felkiáltások a baloldalon : Ez igaz!) És a japán népben ez megvolt.
De még egy német generálisra hivatkozhatom, Friedrich Ottóra, a ki az egyéniség kifejlesztésének elvét hangoztatva, utal a japán példákra és eredményekre, és kimutatja azt, hogy a hadügyi feladatok egész eddigi fejlesztése és csoportosítása a modern technika mellett helytelen és téves.”
Így az oroszokkal ellentétben, akik a számukra ismeretlen japán nemzetet és hadsereget elmaradottnak ítélték, és gyenge, rendezetlen haderőnek gondolták őket, a német hadügyi hozzáértők szerint a japán hozzáállás egy egészen a újfajta, innovatív haditechnika, amely alapjaiban kérdőjelezi meg a korabeli haditechnikát.
„(…) a japán katonáknál fegyelemről ugyszólván abszolute nem lehet szó; elmeséli, hogy mikor a japán katonák a harcztérre vonulnak, – tehát komoly esetben – még akkor sem mint fegyelmezett haderő, parancs, fegyelem alatt, zárt sorokban vonulnak, hanem a csapatok egyes tagjai ugy mennek, a hogy nekik tetszik. Nincs parádémars, még csak zárt kolonnákban sem mennek, hanem ugy, a hogy nekik tetszik. De még ez sem elég, mert az egyes katonák, ha nekik tetszik, elmaradnak, le is ülnek, sőt lefeküsznek aludni. És a mikor rákerül a sor, a mikor szükség van rájuk, a fontos pillanatokban mindig ott vannak.”
Elsőre nagyon rendezetlen, fegyelmezetlen képet festettek a japánokról, amellyel lényegében hasonlóképp értekeztek róluk, mint az orosz hadsereg vezérkara az általuk írt könyvben, ahol gyenge felső vezetést említettek japán részről. Azonban az országgyűlésen részt vett magyarok, különösen Farkasházy Zsigmond politikus fontosabb szakértőkre hivatkozva egészen újfajta értelmezésben világított rá a japán katonák viselkedésének jelenségére:
„Az a hadügyi iró ezt a példát annak illusztrálására hozza fel, hogy milyen fontos a modern harczászat szempontjából . . . (…) : . . . nem a rendetlenség, hanem az önálló egyéni elhatározás és a hazafiság. (Felkiáltások a baloldalon : Ez igaz!) És a japán népben ez megvolt.
De még egy német generálisra hivatkozhatom, Friedrich Ottóra, a ki az egyéniség kifejlesztésének elvét hangoztatva, utal a japán példákra és eredményekre, és kimutatja azt, hogy a hadügyi feladatok egész eddigi fejlesztése és csoportosítása a modern technika mellett helytelen és téves.”
Így az oroszokkal ellentétben, akik a számukra ismeretlen japán nemzetet és hadsereget elmaradottnak ítélték, és gyenge, rendezetlen haderőnek gondolták őket, a német hadügyi hozzáértők szerint a japán hozzáállás egy egészen a újfajta, innovatív haditechnika, amely alapjaiban kérdőjelezi meg a korabeli haditechnikát.
7. ábra: Részlet az 384. országos ülésből (Horváth Mihály beszéde)
|
Öt évvel későbbi, az 1912. május 31-én tartott 384. országos ülés alkalmával is Japánt dicsérik, amikor is Horváth Mihály számos pozitív katonai vonást közölt a japánokról. Többek között azt, hogy a „hurutban szenvedő gyomrú” oroszokkal szemben a japánok „főelőnye az, hogy rendkívül mérsékelt életet élnek és nem alkoholisták”. Úgy gondolta, hogy a katonák étkezése és életvitele legalább annyira fontos egy háborúban, mint a képzettségük és a felszereltségük.
Emellett úgy vélte, hogy a japánok nagyon fegyelmezettek és mindenben engedelmeskednek a feletteseiknek (ezzel ugyan ellentmond a korábbi dokumentumokban szereplő adatok és meglátások egy részének). Kisigényű a táplálkozásuk, jobbak az egészségügyi viszonyok a laktanyáikban is, amelyek szintén nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy jobban teljesítsenek a harctéren. |
Krasznay Péter, egy akkor élt szabolcs megyei szolgabíró naplójegyzeteiben is csak pozitív értékeket társított a japánokhoz:
„Napról napra nagyobb bámulatra ragadja a világot az a rendkívüli erély, okosság, körültekintés, mellyel az eddig alig ismert nép ügyeit rendezi, és terveit a legszigorúbb pontossággal végrehajtja. Az a rendkívüli hazaszeretet és csodaszámba menő rettenthetetlen bátorság pedig, melyet azok az apró emberek a vízen és szárazon fáradhatatlanul folytatott csatákban tanúsítanak, az irántuk való rokonszenvre és tiszteletre ragadja az egész világot.”
A Tolnavármegye politikai és vegyes tartalmú hetilap 1904. július 17-én megjelent számában Szemere Miklós hosszan értekezett arról, hogy a magyarokkal általa párhuzamba vont japán nemzet milyen sikereket ért el. Ezeket a korabeli, aggasztó magyar politikai és a gazdasági helyzettel állította élesen szembe.
„Bezzeg a japánok nem igy cselekedtek, pedig ők csak 1868-ban fogtak országuk civilizálásához európai módra. Regenerálták hazájukat a ma is dicsőségesen uralkodó Mutsuhito nagy fejedelem országlása és vezetése alatt, aki 1867-ben lépett a császári trónra. Átvették, eltanultak mindenhol ami jó. Tudományos, nemzetgazdasági, mezőgazdasági és hadi téren egyaránt. (…) Mi magyarok 1867-ben kezdtük az uj, alkotmányos aerát, de eddig kevesebb látható sikerrel, mint például a jó japánok.”
Cikkében hosszabban is leírta, a japánok melyik nemzettől milyen technikákat tanultak el, illetve számos kulturális jellemvonásukat és szokásukat ismertette meglepő pontossággal. Úgy gondolta, hogy a japánok attól függetlenül, hány nemzettől kezdtek el tanulni és léptek a modernizáció ösvényére, mégis megtartották „hősi, halálmegvető, hazafias hadi erényeiket (…), rokonszenves, nemes, megbizható, gavaller jellemüket”. Míg a magyarok szemére vetette eddig elkövetett hibáikat és elveszett értékeiket, a japánokat egyértelműen követendő példaként állította a magyar nemzet elé.
Ebből a sok részletből is egyértelműen látni, hogy a japánokat precíz, intelligens és rendkívül hazaszerető népnek tekintették. Noha többször kerülnek elő a korabeli dokumentumokból nem feltétlenül pozitív, sokszor egészen közhelyes leírások a japánokról („apró emberek”, „sárgák” stb.), ám a hozzájuk csatolt tulajdonságok kivétel nélkül pozitívak. Még azokról a viselkedésbeli vagy kulturális különbségekről is dicsérően nyilatkoztak, amelyeket más ország esetén negatívumként élnének meg (ilyenek például a rendezetlen hadseregről szóló írások), és innovatív, japán jellegzetességként tekintettek rájuk.
Ennek okai sokszínűek: a japánok egészen pozitív színben tűntek fel már azért is, mert a korabeli magyaroknak ellenszenves oroszokkal háborúztak, és segítettek tompítani az Oroszország felől rájuk nehezedő nyomást. Emellett az, hogy a japánok is a magyarokhoz hasonló apró nemzetnek számítottak a nagyhatalmak mellett, mégis kiemelkedő katonai sikereket értek el és rohamos ütemben voltak képesek fejleszteni a nemzetüket, példaértékűnek tűnt a magyarok szemében.
„Napról napra nagyobb bámulatra ragadja a világot az a rendkívüli erély, okosság, körültekintés, mellyel az eddig alig ismert nép ügyeit rendezi, és terveit a legszigorúbb pontossággal végrehajtja. Az a rendkívüli hazaszeretet és csodaszámba menő rettenthetetlen bátorság pedig, melyet azok az apró emberek a vízen és szárazon fáradhatatlanul folytatott csatákban tanúsítanak, az irántuk való rokonszenvre és tiszteletre ragadja az egész világot.”
A Tolnavármegye politikai és vegyes tartalmú hetilap 1904. július 17-én megjelent számában Szemere Miklós hosszan értekezett arról, hogy a magyarokkal általa párhuzamba vont japán nemzet milyen sikereket ért el. Ezeket a korabeli, aggasztó magyar politikai és a gazdasági helyzettel állította élesen szembe.
„Bezzeg a japánok nem igy cselekedtek, pedig ők csak 1868-ban fogtak országuk civilizálásához európai módra. Regenerálták hazájukat a ma is dicsőségesen uralkodó Mutsuhito nagy fejedelem országlása és vezetése alatt, aki 1867-ben lépett a császári trónra. Átvették, eltanultak mindenhol ami jó. Tudományos, nemzetgazdasági, mezőgazdasági és hadi téren egyaránt. (…) Mi magyarok 1867-ben kezdtük az uj, alkotmányos aerát, de eddig kevesebb látható sikerrel, mint például a jó japánok.”
Cikkében hosszabban is leírta, a japánok melyik nemzettől milyen technikákat tanultak el, illetve számos kulturális jellemvonásukat és szokásukat ismertette meglepő pontossággal. Úgy gondolta, hogy a japánok attól függetlenül, hány nemzettől kezdtek el tanulni és léptek a modernizáció ösvényére, mégis megtartották „hősi, halálmegvető, hazafias hadi erényeiket (…), rokonszenves, nemes, megbizható, gavaller jellemüket”. Míg a magyarok szemére vetette eddig elkövetett hibáikat és elveszett értékeiket, a japánokat egyértelműen követendő példaként állította a magyar nemzet elé.
Ebből a sok részletből is egyértelműen látni, hogy a japánokat precíz, intelligens és rendkívül hazaszerető népnek tekintették. Noha többször kerülnek elő a korabeli dokumentumokból nem feltétlenül pozitív, sokszor egészen közhelyes leírások a japánokról („apró emberek”, „sárgák” stb.), ám a hozzájuk csatolt tulajdonságok kivétel nélkül pozitívak. Még azokról a viselkedésbeli vagy kulturális különbségekről is dicsérően nyilatkoztak, amelyeket más ország esetén negatívumként élnének meg (ilyenek például a rendezetlen hadseregről szóló írások), és innovatív, japán jellegzetességként tekintettek rájuk.
Ennek okai sokszínűek: a japánok egészen pozitív színben tűntek fel már azért is, mert a korabeli magyaroknak ellenszenves oroszokkal háborúztak, és segítettek tompítani az Oroszország felől rájuk nehezedő nyomást. Emellett az, hogy a japánok is a magyarokhoz hasonló apró nemzetnek számítottak a nagyhatalmak mellett, mégis kiemelkedő katonai sikereket értek el és rohamos ütemben voltak képesek fejleszteni a nemzetüket, példaértékűnek tűnt a magyarok szemében.
Benyomások az I. világháború kapcsán
A világháború kirobbanását követően a Japánról szóló dokumentumok hangvétele radikálisan megváltozott az orosz-japán háború idején publikált írásokéhoz képest. Míg az Oroszországgal vívott háború során a japán nép egyöntetűen pozitív visszahangot keltett a korabeli sajtóban, addig az I. világháború idején megjelentetett írásokban a korábban követendő példaként beállított Japán ellenséges, gonosz megjelenést nyert a közvélemény számára.
A Délmagyarország című magyar napilap 1916. október 31-i számában kezdetben egészen semlegesen számolt be az orosz-japán szerződésről az „Oroszország a Japánnal kötött szerződés miatt ellentétbe került az Unióval” című cikkében. Később azonban a cikk írója az egész folyóirat nevében kifejezte félelmét Japán akkori befolyását illetően:
„(…) Japánnak a Keleten való hatalmi megnövekedése is nyugtalanítja e lapot.”
Úgy gondolták a lapnál dolgozók, hogy a japán befolyás egyelőre ugyan csak a Távol-Keletet és Ázsiát (különösen Oroszországot) érinthette, de ha tovább nő a szigetország befolyása, elérheti Európát is a „sárga veszedelem”. Ez pedig olyasmi, amiről nem lehet nem tudomást venni. Noha korábban a lapok többsége az orosz befolyás és nyomás növekedésétől tartott, az I. világháború idején a korábbi közellenségnek számító Oroszország helyett Japán lett a félelem új tárgya.
Hasonlóképp a japán befolyásra hívta fel a figyelmet egy másik dokumentumban, az Esztergom politikai és társadalmi hetilap 1916. július 23-án megjelent számában „A sárga veszedelem” címet viselő cikk.
„Midőn Japán a háború kitörésekor ellenfeleink pártjára állott, sokan keserű csalódásuknak adtak kifejezést. Mert mindenki azt várta, hogy Japán torkon ragadja az alkalmat és érvényt szerez keleti törekvéseinek, amelyek nem nyertek kielégítést az orosz-japán háború alatt. Japán teljesen kiaknázta ezt a háborút és mindenható hatalommá nőtte ki magát a Keleten, de jól kiszámítva azt, hogy véres áldozat nélkül is elérheti célját. (…) Lépésről-lépésre jutott célhoz a „kis" Japán.”
Már a cikk bevezetése is bemutatja, a japánoktól sokat váró magyarok miképp csalódtak, amikor eljutott hozzájuk a hír, hogy a példaértékű japán nép az ellenséges oldalon harcol. Az írás további részében leginkább azt ismertette az író, hogy Japán milyen főbb lépéseket tett addig a háborúban:
„Először Kiau-tschaut ragadta el a németektől, azután Chinára gyakorolt befolyását erősítette meg, amelynek abszolút érvényt szerzett, míg Oroszország és Anglia nem mertek erélyesen felszólalni a gyenge hatalom túlkapásai ellen.”
Ismertette Oroszország és Anglia törekvéseit és reakcióit a kialakult helyzetre, és egyértelmű győzelmet jósoltak Japánnak a Távol-Keleten. A cikk így leginkább csak címében utal a korábbi, Délmagyarországban megjelent cikk tartalmára, ám részleteiben inkább tekinthető egy hosszabb értekezésnek Japán katonai sikereiről, valamint ellensége válaszlépéseiről és lehetőségeiről.
A világháború kirobbanását követően a Japánról szóló dokumentumok hangvétele radikálisan megváltozott az orosz-japán háború idején publikált írásokéhoz képest. Míg az Oroszországgal vívott háború során a japán nép egyöntetűen pozitív visszahangot keltett a korabeli sajtóban, addig az I. világháború idején megjelentetett írásokban a korábban követendő példaként beállított Japán ellenséges, gonosz megjelenést nyert a közvélemény számára.
A Délmagyarország című magyar napilap 1916. október 31-i számában kezdetben egészen semlegesen számolt be az orosz-japán szerződésről az „Oroszország a Japánnal kötött szerződés miatt ellentétbe került az Unióval” című cikkében. Később azonban a cikk írója az egész folyóirat nevében kifejezte félelmét Japán akkori befolyását illetően:
„(…) Japánnak a Keleten való hatalmi megnövekedése is nyugtalanítja e lapot.”
Úgy gondolták a lapnál dolgozók, hogy a japán befolyás egyelőre ugyan csak a Távol-Keletet és Ázsiát (különösen Oroszországot) érinthette, de ha tovább nő a szigetország befolyása, elérheti Európát is a „sárga veszedelem”. Ez pedig olyasmi, amiről nem lehet nem tudomást venni. Noha korábban a lapok többsége az orosz befolyás és nyomás növekedésétől tartott, az I. világháború idején a korábbi közellenségnek számító Oroszország helyett Japán lett a félelem új tárgya.
Hasonlóképp a japán befolyásra hívta fel a figyelmet egy másik dokumentumban, az Esztergom politikai és társadalmi hetilap 1916. július 23-án megjelent számában „A sárga veszedelem” címet viselő cikk.
„Midőn Japán a háború kitörésekor ellenfeleink pártjára állott, sokan keserű csalódásuknak adtak kifejezést. Mert mindenki azt várta, hogy Japán torkon ragadja az alkalmat és érvényt szerez keleti törekvéseinek, amelyek nem nyertek kielégítést az orosz-japán háború alatt. Japán teljesen kiaknázta ezt a háborút és mindenható hatalommá nőtte ki magát a Keleten, de jól kiszámítva azt, hogy véres áldozat nélkül is elérheti célját. (…) Lépésről-lépésre jutott célhoz a „kis" Japán.”
Már a cikk bevezetése is bemutatja, a japánoktól sokat váró magyarok miképp csalódtak, amikor eljutott hozzájuk a hír, hogy a példaértékű japán nép az ellenséges oldalon harcol. Az írás további részében leginkább azt ismertette az író, hogy Japán milyen főbb lépéseket tett addig a háborúban:
„Először Kiau-tschaut ragadta el a németektől, azután Chinára gyakorolt befolyását erősítette meg, amelynek abszolút érvényt szerzett, míg Oroszország és Anglia nem mertek erélyesen felszólalni a gyenge hatalom túlkapásai ellen.”
Ismertette Oroszország és Anglia törekvéseit és reakcióit a kialakult helyzetre, és egyértelmű győzelmet jósoltak Japánnak a Távol-Keleten. A cikk így leginkább csak címében utal a korábbi, Délmagyarországban megjelent cikk tartalmára, ám részleteiben inkább tekinthető egy hosszabb értekezésnek Japán katonai sikereiről, valamint ellensége válaszlépéseiről és lehetőségeiről.
A Harangszó című vallásos néplap 1916. január 16-án megjelent számának egy cikke azonban rendkívül lenézően és elítélően szólt a japánokról és a „sárga veszedelemről”.
„A most folyó rettenetes világháborúban sajátságos, és tegyük hozzá, keresztyén felfogásunk szerint éppen nem rokonszenves szerepet játszanak az apró, sárga japánok. Alattomosan, számítón ott lopózkodnak a háttérben, benn vannak a háborúban és még sincsenek benn. Valahogy olyan formán rendezték ezt a dolgot, hogy ők csak nyerhetnek az egész üzleten, mert bizony ez a rettenetes világfelfordulás csak nekünk nagy, szent dolog, kik hazánkat, jövőnket, családi fészkünket oltalmazzuk, nekik, akik a hasznot és gazdagodást keresik, az egész egyszerű üzlet marad.”
Egyértelműen látszik ebből az idézetből is, mennyire ellenséges és alávaló népnek állították be a japánokat, és ezen az sem tompít, hogy egyedüli pozitív jellemvonásukként megemlítették: teljesen alá tudják rendelni magukat a hazájuknak, és emiatt érnek el sikereket.
A háborúban való részvételi módukat is alattomosnak bélyegezték. Míg Japán esetében ez a taktika ilyen negatív megbélyegzést nyert, addig egy korábbi cikkben (az Esztergom 1904. március 13-ai számában, az orosz-japán háború kapcsán) az angolok hasonló taktikájára azonban az „okos” jelzőt használták:
„Minő szivesen veszi Angolország, hogy Japán végre kikezdte ezt a veszedelmes vetélytársat. 0 egyelőre vár és nézi, hogy menynyire megy Japán: ha egyedül tudja kikaparni a sült gesztenyét a számára is, annál jobb, az ánglius mindig okos volt. Semleges alig maradhat, mert ha Japán vészit, akkor az orosz az ur Ázsiában, ö ott otthon van; és akkor egészen szemben áll vele közvetlenül. Ha pedig Japán győz, azt is jó lesz kiaknáznia, mert elég olcsón jut hozzá és nehogy túlsók jusson Japánnak. Értjük, nagyon nehéz helyzete van; nem tudja mit csináljon; fögondja természetesen, hogy minél olcsóbban jusson céljához.”
„A most folyó rettenetes világháborúban sajátságos, és tegyük hozzá, keresztyén felfogásunk szerint éppen nem rokonszenves szerepet játszanak az apró, sárga japánok. Alattomosan, számítón ott lopózkodnak a háttérben, benn vannak a háborúban és még sincsenek benn. Valahogy olyan formán rendezték ezt a dolgot, hogy ők csak nyerhetnek az egész üzleten, mert bizony ez a rettenetes világfelfordulás csak nekünk nagy, szent dolog, kik hazánkat, jövőnket, családi fészkünket oltalmazzuk, nekik, akik a hasznot és gazdagodást keresik, az egész egyszerű üzlet marad.”
Egyértelműen látszik ebből az idézetből is, mennyire ellenséges és alávaló népnek állították be a japánokat, és ezen az sem tompít, hogy egyedüli pozitív jellemvonásukként megemlítették: teljesen alá tudják rendelni magukat a hazájuknak, és emiatt érnek el sikereket.
A háborúban való részvételi módukat is alattomosnak bélyegezték. Míg Japán esetében ez a taktika ilyen negatív megbélyegzést nyert, addig egy korábbi cikkben (az Esztergom 1904. március 13-ai számában, az orosz-japán háború kapcsán) az angolok hasonló taktikájára azonban az „okos” jelzőt használták:
„Minő szivesen veszi Angolország, hogy Japán végre kikezdte ezt a veszedelmes vetélytársat. 0 egyelőre vár és nézi, hogy menynyire megy Japán: ha egyedül tudja kikaparni a sült gesztenyét a számára is, annál jobb, az ánglius mindig okos volt. Semleges alig maradhat, mert ha Japán vészit, akkor az orosz az ur Ázsiában, ö ott otthon van; és akkor egészen szemben áll vele közvetlenül. Ha pedig Japán győz, azt is jó lesz kiaknáznia, mert elég olcsón jut hozzá és nehogy túlsók jusson Japánnak. Értjük, nagyon nehéz helyzete van; nem tudja mit csináljon; fögondja természetesen, hogy minél olcsóbban jusson céljához.”
8–9. ábra: Harangszó (1916. január 16.) VS Esztergom (1904. március 13.)
Elgondolkoztató, hogy amennyiben egy nyugati ország alkalmazza a kivárás és minimális befolyás elvét, akkor azt a nemzetet miért az intelligens, megfontolt jelzőkkel illetik. Ám abban az esetben, ha ugyanezt Japán teszi meg, akkor a szigetországról egyértelműen negatívan nyilatkoznak.
Illetve emellett ismét megjelentek a legáltalánosabb negatív kifejezések a japán népre: „apró” és „sárga”.
Összefoglalva elmondható, hogy míg az orosz-japán háború alatt „felfedezett” japánok szinte egyöntetűen pozitív benyomást keltettek a korabeli magyar médiában, ez a világháború idején az ellenséggé válással hasonlóan egyértelmű ellenszenvet váltott ki a médiából. A korábban példaértékű japánok értékei nagyrészt elvesztek, és nem maradt más, mint a félelemre okot adó „sárga veszedelem” és a japánok haditaktikáinak és jellemének negatív megbélyegzése.
Illetve emellett ismét megjelentek a legáltalánosabb negatív kifejezések a japán népre: „apró” és „sárga”.
Összefoglalva elmondható, hogy míg az orosz-japán háború alatt „felfedezett” japánok szinte egyöntetűen pozitív benyomást keltettek a korabeli magyar médiában, ez a világháború idején az ellenséggé válással hasonlóan egyértelmű ellenszenvet váltott ki a médiából. A korábban példaértékű japánok értékei nagyrészt elvesztek, és nem maradt más, mint a félelemre okot adó „sárga veszedelem” és a japánok haditaktikáinak és jellemének negatív megbélyegzése.
Felhasznált irodalom:
Délmagyarország. III. évfolyam 37. szám. Szeged, 1914. február 14.
Délmagyarország. V. évfolyam 256. szám. Szeged, 1916. október 31.
Esztergom politikai és társadalmi hetilap. IX. évfolyam 11. szám. Esztergom, 1904. március 13.
Esztergom politikai és társadalmi hetilap. XXI. évfolyam 30. szám. Esztergom, 1916. július 23.
Harangszó vallásos néplap. VI. évfolyam 27. szám. Szentgotthárd, 1916. január 16.
Képviselőházi napló, 1906. XV. kötet • 1907. december 28–1908 február 20.
Képviselőházi napló, 1910. XVI. kötet • 1912. április 1–június 11.
Képviselőházi napló, 1901. XXIX. kötet • 1904. október 10–november 5.
Krasznay Péter naplójegyzetei. 1861-1916. Nyíregyháza: A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltár kiadványai 2010. 61. o.
Tolnavármegye politikai és vegyes tartalmú hetilap. XIV. évfolyam 29. szám. Szekszárd, 1904. július 17.
Internetes források:
Hungaricana közgyűjteményi portál (https://hungaricana.hu/hu/) Utolsó megtekintés: 2018. 05. 06.
Délmagyarország. III. évfolyam 37. szám. Szeged, 1914. február 14.
Délmagyarország. V. évfolyam 256. szám. Szeged, 1916. október 31.
Esztergom politikai és társadalmi hetilap. IX. évfolyam 11. szám. Esztergom, 1904. március 13.
Esztergom politikai és társadalmi hetilap. XXI. évfolyam 30. szám. Esztergom, 1916. július 23.
Harangszó vallásos néplap. VI. évfolyam 27. szám. Szentgotthárd, 1916. január 16.
Képviselőházi napló, 1906. XV. kötet • 1907. december 28–1908 február 20.
Képviselőházi napló, 1910. XVI. kötet • 1912. április 1–június 11.
Képviselőházi napló, 1901. XXIX. kötet • 1904. október 10–november 5.
Krasznay Péter naplójegyzetei. 1861-1916. Nyíregyháza: A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltár kiadványai 2010. 61. o.
Tolnavármegye politikai és vegyes tartalmú hetilap. XIV. évfolyam 29. szám. Szekszárd, 1904. július 17.
Internetes források:
Hungaricana közgyűjteményi portál (https://hungaricana.hu/hu/) Utolsó megtekintés: 2018. 05. 06.