Mellékblog
19/4/2021
Sziasztok!
Nyitottam egy kis mellékblogot a Tobira mellé Jigokumuke címmel, bekerült a menübe is (átirányít a másik blogra). Ez a joseimuke-fankodásaimnak (leginkább otomés mindenféléknek) szánt felület, mert nem szerettem volna ide beömleszteni ilyesmiket (főleg, hogy nagyrészt inkább csak kis híres, benyomásos dolgok lesznek ott terveim szerint, nem kimondottan vélemények, mint itt). Igazából ez a Tobira szempontjából semmi változást nem jelent, ide ugyanúgy jönnek majd (a szokásos "évezredenként egy írás"-tempóban) a véleményezgetések, szóval ez a főblog sem lesz hanyagolva. Akinek van kedve, nézzen be a Jigokumukére is nyugodtan!
0 Comments
Bővül a blog
5/4/2021
Sziasztok!
Ezer éve nem jelentkeztem semmivel (sajnos a szokásos elfoglaltságomon felül a koronavírus a meglévő motivációmat is nagyban csökkenti). De azért a háttérben dolgozgattam pár apróságon, amiket végre láthatóvá is tettem! :D Az egyik a Hogy vágjak bele? almenü, amely amolyan segédletféle egyes bonyolultabb franchise-okhoz, amiket nagyon szeretek. :D Egyelőre még csak pár segédlet került fel (remélem, azok érthetőek/követhetőek), de tervezem majd bővíteni azt a részleget idővel. Ha valaki valamivel bajba kerülne vagy csak kérdése lenne (akár későbbi tervekről, vagy valami javaslat), írjon nyugodtan! A blogot ugyan évezredenként egyszer ha frissítem, de privátban azért napi szinten elérhető vagyok. A másik újítás a Blogajánló, ahova gyakorlatilag összeszedtem azokat a blogokat, amelyeket gyakran és szívesen olvasok/követek. Hátha más is talál neki tetszőt. :D Igazából ennyi lenne a mostani hír, kicsit bővült a blog. Véleményezgetnivalóm van bőven, tervezek majd végre azt is írni, nem csak minden máson dolgozni a bloggal kapcsolatban... :,D Na de az majd később jön. Addig is mindenki vigyázzon magára! |
HírekItt lesznek megtalálhatóak a hosszabb-rövidebb, aktuális hírek/gondolataim a bloggal kapcsolatban, avagy minden, ami nem vélemény.
Archívum
August 2021
Hírkategóriák
All
|