Kis kényszerpihenő
28/11/2015
Sziasztok! Gondolom mindenkinek feltűnt, hogy egy időre eltűntem, most pedig csak azért jöttem, hogy megírjam, egy kis ideig még nem is jövök vissza. Most kezdődik ugyanis a vizsgaidőszakom, szóval amíg haza nem keveredek (már ha túléltem egyáltalán az egészet), nem nagyon fogok tudni írni. Pedig ahogy mindjárt kifejtem, tervem van bőven az oldallal. A Jigoku no Tobirát eredetileg is egy véleményezős oldalnak szántam, így ez nem fog változni. Viszont rájöttem, hogy annyi más dolog is van, amiről szívesen írnék, nem csak kimondottan egy adott anime vagy manga. Ami újdonság lesz (lesz, mert bár három mondat híján megírtam, szegény Gangstának azóta se jutottam a végére, hogy aztán posztolhassam a véleményezést x,D), hogy szeretnék majd írni:
– a szezonos animékről is egy nagyobb cikkfélét az adott szezon után, hogy mégis melyik animénél mire számítottam kezdetben, illetve végül milyen képem alakult ki róluk. – mangákról, amikbe belekezdtem, de mivel még futnak, így rendes, hosszabb cikket nem tudok még írni róluk (csak befejezett dolgokat véleményezek hosszan). Szóval x időnként bemutatnék pár mangát, amit figyelemmel követek. – mangakákról (illetve talán a seiyuuk meg rendezők is beleférhetnek a későbbiekben). Nyilván olyan alkotókról (vagy seiyuukról x,D) lenne szó, akiknek több művével összefutottam már, szóval van róluk valamiféle benyomásom. – japán regényekről. Azt még nem tudom, hogy csak japán szerzők műveivel szeretnék-e foglalkozni alkalomadtán, vagy akár kicsit kötetlenebbül belevennék néha olyan regényeket is, amiket noha nem japánok írtak, de a szigetország áll a középpontjukban. Idővel még kiderül, meg az is, hogy esetleg nem regény műfajú alkotásokat is elővennék-e (verseskötetek, művészeti albumok, stb.). – magyar animés/mangás kiadványokról. Itt egyértelműen inkább a mangákkal szeretnék foglalkozni, mert azokat gyűjtöm, illetve azokra nagyobb rálátásom van. – japán zenei előadókról. Ez még nagyon kérdéses, de erősen gondolkozok rajta. Nyilván itt is olyan előadók/bandák lennénk elővéve, akiknek több számát ismerem, és akik nem is feltétlenül köthetőek az animékhez. Aztán nem kimondottan véleményezés lenne, de szeretnék majd írni róla, hogy is keveredtem bele ebbe a világba/szubkultúrába. Nyilván ez egy nagyon hosszú, iszonyat személyes kis nosztalgiázás lenne (lehet majd több részre felbontva teszem fel, és még azt se tudom, hova kéne, de szerintem ebbe a híres részbe kerül majd), de amúgy is szerettem volna megírni magamnak, és mivel nem nagy titok, szívesen meg is osztom. C: (Meg IMÁDOK olvasni mások élményeiről is, szóval ha valaki megosztaná valakivel/kibeszélné magából, itt vagyok!!!) Nos, egyelőre ennyi lennék, legközelebb egy nagyon örömteli hírrel jövök majd. C:
0 Comments
Leave a Reply. |
HírekItt lesznek megtalálhatóak a hosszabb-rövidebb, aktuális hírek/gondolataim a bloggal kapcsolatban, avagy minden, ami nem vélemény.
Archívum
August 2021
Hírkategóriák
All
|