Iason és Riki (karakter - Ai no Kusabi)
30/7/2017
Noha rengeteg különböző BL alkotást szeretek, az Ai no Kusabi számomra egyértelműen a műfaj királya. Ezért is döntöttem el, hogy szeretnék kicsit írni a két főszereplőről, Iasonról és Rikiről, illetve kettejük kapcsolatáról. (Olvastam a regényt és láttam mindkét animeverziót is, ezért olyan információk is szerepelhetnek az írásomban, amik például csak kevésbé/semennyire nem jöttek át az animékből.) Figyelem! A szöveg egész tartalma tele van spoilerekkel, mert az Ai no Kusabi történetén keresztül vezetem le, én hogy értelmeztem a két szereplő jellemét. Így csak saját felelősségre olvass tovább! A kezdetek A történetben szerintem mindkét karakter elég nyers volt ahhoz képest, hogy végül milyen jellemekké formálódtak - először ezt szeretném levezetni, illetve hogy szerintem hogyan befolyásolta a személyiségüket az egymással való kapcsolatuk. Riki volt a Ceresben élő mongrelek egyik meghatározóbb (ha nem a legmeghatározóbb) személyisége. Ő vezette az egész nyomornegyedben dominánsnak számító Bison bandát. Egy mongrelhez képest nem csak kiemelkedően szép és erőteljes, de intelligens is volt. Mindezek mellett pedig rendelkezett azzal a karizmával, amelynek köszönhetően lényegében a nyomornegyed királyává vált. (Magamban inkább csak úgy szoktam rá gondolni, mint a kis szemétdomb kakasára - mindezt persze a lehető legpozitívabb értelemben.) Hozzá hasonlóan Iason is rendkívüli volt - ő volt a blondiek vezetője. Azért vált számára lehetségessé ennek a címnek a megszerzése, mert a bolygót irányító szupercomputer, Jupiter kedvence volt. De nem is csoda, külsőre tökéletes volt, egyedül a rideg és közönyös jelleme tűnhet számunkra elsőre unszimpatikusnak. Lényegében Riki és Iason már a megismerkedésük előtt a saját környezetük vezető egyéniségei voltak. És talán részben pont amiatt is olyan jól megalkotott az ő történetük, hogy annak ellenére, hogy látszólag itt is észrevehető a BL-ekre általánosan jellemző uke-seme felállás (ebben az esetben ugye Iason a seme, míg Riki az uke), ez náluk mégsem a szokásos értelemben figyelhető meg. Hiszen döntő többségben az uke valamilyen szinten femininebbnek tűnik - akár megjelenésre, akár jellemre/viselkedére. Itt viszont Rikire abszolút nem süthető rá a tipikus uke címke: hiszen erőteljes, férfias és határozott jellem, nem valami lányos megjelenésű, határozatlan kis szerencsétlenség, mint bizonyos ukék (persze ezt sem feltétlenül negatív jelenségnek gondolom, én csupán végtelenül értékelem, hogy Riki abszolút képes kilépni az ukék kliséiből). Így azt leszámítva, hogy az ágyban milyen Iasonéknál a felállás, nem lehetne egyértelműen megállapítani, ki milyen szerepet tölt be a kapcsolatukban. Ez nekem rettentően tetszett, mert sem Iasonra, sem Rikire nem lehetett ráhúzni egy sablont, ami még pikánsabbá tette a történetet, és jóval több teret adott a jellemük kibontásának. A történet így nem is csupán egy tipikus szerelmi történet, hanem két bolygószerűen meghatározó, egymást és a környezetüket is vonzó egyén kapcsolatának kibontakozása, amelyet egy rendkívüli alapossággal megalkotott sci-fi környezetbe ágyaztak. Iason Számomra úgy tűnt, hogy első körben Iason volt az, aki felfigyelt Rikire. Hiszen ő hagyta lényegében futni az első találkozásukkor, és Riki "egyenlítése" után is ő adta neki az Aurora coint, ami alapján később Katze rábukkanhatott a fiúra a nyomornegyedben. Valószínűleg már Riki akciója után (ha nem előtte) nagyon kíváncsivá válhatott rá, ami később egészen addig "fajult", hogy akarni kezdte Rikit. A regényben pedig szépen ki is bontakozik, ahogy Iason a háttérben végig maga felé csalogatja Rikit - akkor is, amikor a petjévé akarja tenni, illetve az ideiglenes szabadon engedését követően is, amikor újra vissza szeretné már kapni. Szerintem Iasont nem is annyira Riki külseje fogta meg (nyilván ő is észrevette, milyen különlegesen vonzó egy mongrelhez képest), hanem sokkal inkább a jelleme. Tetszhetett neki, hogy a sok, mindenben engedelmeskedő szolga és alárendelt után találkozott egy mongrellel (aki náluk még a semminél is kevesebbnek számított), aki viszont képes volt neki ellenállni. Sőt, nemcsak ellenállni vagy megtagadni az utasításait, de még rendesen vissza is szólni. Ez lehetett az, ami miatt egyre jobban érdekelte a fiú - meg akarhatta fejteni a titkát. Idővel viszont, ahogy Riki a petje lett, nem merült ki az érdeklődése csupán elméleti szinten. Riki, egy nyomornegyedi mongrel képes volt lángra gyújtani Iasont, egy tanagurai blondie-t. Pedig ők elvileg érzelemmentes, tökéletesített emberek voltak, lényegében gépek, Riki viszont elérte, hogy Iason szexuális vágyat, majd később szerelmet érezzen iránta. Ez pedig egyfajta csoda, hiszen ahogy a mi világunkban sem tipikus, hogy egy gép szerelembe esik, úgy az övékben sem megszokott. Főleg az nem, hogy az elit elitje egy szemétnél is kevesebbre tartott senkiért legyen oda. Ez persze óriási feszültséget és számos konfliktushelyzetet is okozott: Iason lényegében az egész blondie társadalommal és valamennyire Jupiterrel is szembekerült, akik mind méltatlannak és felháborítónak találták a viselkedését. Iason viszont ennek ellenére sem engedte el Rikit - a rabjává tette először szexuálisan, majd később érzelmileg is. Egyedül akkor lazított a pórázon, amikor úgy érezte, hogy apránként elveszíti azt a Rikit, akibe beleszeretett, és akit maga mellett akart tudni. A mindig maga útját járó, lázadó és szabad Riki ugyanis nem viselte túl jól azt a bezártságot és korlátozott mozgásteret, amibe Iason belekényszerítette, és kezdte elveszíteni a benne égő szenvedélyt. Iason persze erre is felfigyelt, és nehezen ugyan, de egy időre visszaengedte a nyomornegyedbe. Később akkor sem hagyta magára, amikor már Riki túl idős volt ahhoz, hogy pet legyen (vagyis hát lehetett pet, de ez abszolút nem volt megszokott) - ekkor Katze-n keresztül munkát is kerített neki. Riki Ugyan Rikit is megbabonázta Iason - a jeges pillantása, a leírhatatlanul gyönyörű külseje és még sok más, ő csupán jóval később kezdett csak ténylegesen romantikus érzéseket táplálni iránta (azt is mondhatnánk, hogy a történet legvégén ébred csak rá a valódi érzéseire). Kezdetben csak egy befolyásos, nemes megjelenésű androidnak tűnt számára Iason, akit a pet életének kezdeti fázisában egyszerre félt és gyűlölt. De a saját jelleme és egója nem hagyta annyiban, hogy elnyomja őt bárki is, ezért folyamatosan lázadt ellene. Még úgy is, hogy gyakorlatilag jó élete volt - a szabadsága árán olyan luxus vehette körbe, amiről korábban mindig is álmodott. Sőt Iason bőven ki tudta elégíteni a szexuális igényeit is. Érdekes volt látni, hogy a korábban Guy-jal élt szexuális életét ugyan "jónak" gondolta, ám Iason mégis képes volt messze túlszárnyalni bármelyik élményt/aktust, amelyet Guy-jal, a párzótársával élt meg. Riki számára ez volt talán az egyik legsúlyosabb felismerés: Iasonnak volt tapasztalata és igénye is arra, hogy kibontsa a Rikiben mélyen megbúvó, Guy mellett kibontakozni nem tudó szexualitást. A fiú jó ideig inkább csak megfigyelője/elszenvedője volt azon eseményeknek és hullámoknak, amelyeket Iason indított meg. Pet lévén szinte semmibe nem volt beleszólása, de a környezetében élő emberekkel folytatott ismerkedése, beszélgetései és benyomásai alapján képes volt jobban megismerni nemcsak a körülötte lévő fényűző világot, vagy a nyomornegyedbeli kalandjait, hanem Iason jellemére is jobb rálátást kapott. Egymás vonzásában Iason annak ellenére, hogy milyen végtelenül rideg és ellenkezést nem tűrő jellem volt kezdetben, idővel sokat változott (ezt még Raoul és Katze is megjegyezte). Nagyon jól meg lehetett figyelni, ahogy megváltozik: sokkal érzelmesebb lett, és jóval tudatosabban figyelt a környezetére, különös tekintettel Rikire. Korábban azt írtam, hogy szexuálisan és érzelmileg is a rabjává tette Rikit, de ami azt illeti, szerintem ő előbb a fiú rabjává vált. Hiszen benne gyulladt meg először az a heves birtoklási vágy, aminek Riki mondhatni az áldozatává vált - így lett végül Iason petje. És később is könnyedén észrevehetők a különféle kísérletei, amelyek segítségével el akarta érni, hogy Riki is beleszeressen. Ami vele kapcsolatban nagyon tetszett, az nemcsak a Riki iránti olthatatlan érzelmi és szexuális vágya, hanem az a végtelen szeretet és féltés, amivel a maga módján körülölelte a fiút. Hiszen mindig figyelt rá, hogy ne eshessen baja, és a háttérből simítgatta a különféle ügyeket. És amikor Guy elrabolta Rikit, ez a féltés vált először súlyos félelemmé, majd Riki kasztrálásának híre után csillapíthatatlan dühhé. De ezeket az erőteljes negatív érzéseket is félre tudta söpörni Riki kedvéért, és még az utolsó pillanatokban is csak azt tartotta szem előtt, hogy Rikinek ne eshessen bántódása. A korábban féktelen és betörhetetlen Riki szinte csak úgy vánszorgott vissza a nyomornegyedbe. Megtört volt, elkeseredett, és ezen az sem segített, hogy újra szabadnak hitte magát. Az Iasonnal töltött idő őt is nagyban megváltoztatta. Részben a kora miatt is lehetett, hogy jóval nyugodtabbá vált a vérmérséklete. Kiveszett belőle a vad fiatalság, és valami kicsit érettebb, megfontoltabb, és sajnos megtörtebb jellem vette át a helyét. Riki esetében érdemes megfigyelni azt is, végül is melyik világba lehetne őt besorolni. Iason bármit is tett, végig a fényűző elit tagja maradt, Riki esetében azonban ez nem ilyen egyértelmű. Hiszen amíg a nyomornegyedben élt, végig arról álmodozott, hogy bármi áron is, de kitör majd onnan. Ám mikor sikerült ez neki, mégsem volt annyira elégedett az új életével, amit Iason petjeként élhetett. És hiába vágyott vissza Ceresbe, amikor visszatért korábbi barátaihoz, rádöbbent, hogy már nem része az ő világuknak. Szegény megrekedt valahol félúton a nyomor és a fényűzés világa között, és nem tudta többé, hova is tartozik. Az Iasonnal való kapcsolata rányomta a bélyegét a Guy-jal folytatott viszonyára is: a visszatérése után képtelen volt újra nyitni párzótársa felé (akár érzelmileg, akár szexuálisan), és teljesen elszeparálta magát tőle. Nem mondta el neki, mi történt vele, pedig a későbbi tragikus eseményeknek elejét vehették volna úgy, ha Riki őszintén beszél korábbi párzótársával. Egymásra találás Iason és Riki történetének tragédiája, hogy csupán a történet legvégén, az elkerülhetetlen vég előtt képes kibontakozni a szerelmük. Hiszen Rikinek Iason elveszítésének közelsége kellett ahhoz, hogy ráébredjen: nem csak szexuálisan, de érzemileg is kötődik a blondie-hoz. Ennek ellenére úgy haltak meg, hogy tudták: a másik szereti őket, és szerintem ez a legfontosabb. Ami azt illeti, sokáig gondolkoztam azon, hogy miért kellett így véget érnie a történetüknek (és az életüknek is), de arra jutottam, hogy ez a tökéletes lezárás számukra. Hiszen egymásra találtak a végén, és együtt haltak meg. Úgy gondolom, hogy a haláluk mindenféleképpen elkerülhetetlen volt. Hiszen Iason és Riki kapcsolata az egész általuk ismert világgal szembement: sem Riki, sem Iason környezete nem nézte jó szemmel a kapcsolatukat. Guy mellett pedig számos más szereplő is megjelent, aki szerelmes volt vagy Iasonba, vagy Rikibe (hosszú listát lehetne írni róluk), vagy valamilyen más szempont miatt ellenezte a kapcsolatukat annyira, hogy akár tettlegesen is megpróbálja szétválasztani őket. Ezért úgy gondolom, hogy Guy-ra sem lehet haragudni. Én sokáig gyűlöltem, de elég volt csak beleképzelnem magam a helyzetébe (mivel Riki nem mondta el neki az igazat, ezért ő csak annyit látott, hogy Iason el akarja venni tőle a férfit, akit szeret, és úgy tűnt, Riki ezt szintén nem akarja), hogy rájöjjek, ő is csak egyike azon szereplőknek, akik Iason és Riki kapcsolatának váltak áldozatául. De ez a természetes következménye annak, hogy Riki és Iason ilyen kiemelkedő egyének voltak: olyan erősen vonzottak magukhoz mindent és mindenkit, hogy végül rájuk omlott az egész őket körülvevő világ.
Szívesen olvasnám mások véleményét is az Ai no Kusabival kapcsolatban. Ki hogyan érezte/értelmezte Iason és Riki kapcsolatát? Hogy tetszett a történetük? Meg tudtál békélni a befejezéssel? Ki vele!;D
0 Comments
Griffith (karakter - Berserk)
3/6/2017
Figyelem! Az alábbiakban spoileres szöveget találsz! Kérlek, csak akkor olvass tovább, ha láttad/ismered a Berserk történetét, vagy nem zavar, ha bizonyos súlyos spoilereket fogsz elolvasni. Ha Griffith-t egy mondatban kellene bemutatnom, úgy írnám le, mint az általam eddig megismert negatív szereplők (vagy "gonoszok", kinek hogy tetszik) istene. Az alábbiakban a vele kapcsolatos érzéseimet, illetve a manga olvasása és anime nézése közben róla kialakult benyomásaimat szeretném kicsit részletesebben is leírni. Az első benyomások Griffith már az első pillanatoktól kezdve egy üde színfolt volt a történetben. Aki ismeri a Berserket, tudja, hogy leginkább a fekete, a fehér és a szürke különféle árnyalataiban pompázik - egy nyomorúságos, sötét világot fest le mérhetetlen gonoszsággal, szenvedéssel és borzalmakkal, amelyek az élet minden részében jelen vannak. Persze ott van mellettük a szeretet, a remény és más pozitív értékek is, de igen sokat kell keresni őket. Nos, talán pont ezek miatt is lehetett az, hogy Griffith az első felbukkanásakor is úgy tűnt, mint aki a szivárvány minden színében pompázik. Fiatal kora ellenére olyan intelligenciával és karizmával rendelkezett, ami miatt kicsit sem volt meglepő, hogy óriási embertömegek gyűltek köré. Egyszerűen ragyogott abban a kopár, színtelen világban, amely körülvette. Voltak céljai és álmai, amiket követett - ez már önmagában is ritka dolognak számít. Az emberek többsége a Berserk világában csak tengődik, nem igazán tudja, mit csinálhatna magával - a többség meg sem éri, hogy rájöhessen, mit is kezdhetne az életével. Griffith azonban pontosan tudta, mit akar, és azzal is tisztában volt, hogy ennek elérése érdekében miket tehet. Részben pont ez a magabiztosság és szilárd elhatározás volt az, ami rávehette a körülötte lévőket, hogy csatlakozzanak hozzá. Hiszen nem csak ambíciózus volt, de nagyszerű természettel is rendelkezett - segített másoknak és odafigyelt rájuk. Kiemelte őket a mocsokból (ez akár szó szerint a szegénység és nyomor volt, akár az a mocsár, amibe belesüppedt az életük/lelkük), és elérte, hogy az emberek felismerjék a saját értéküket. Egy olyan született vezéregyéniség volt, aki képes volt értelmet adni mások életének azáltal, hogy megosztotta velük a saját álmát. Az emberek pedig pont annak látták őt, ami egy ideig valóban volt: egy nemes férfinak. Aki erős, hatalmas, és pompás. Aki szinte ragyogott abban a végtelen sötétségben, amiben éltek. Akit mindenki saját akaratából akart segíteni és szolgálni. Nem volt ugyan nemesi származású - egy egyszerű kis koldusfiú volt hatalmas álmokkal. De valamiért mégis dicsőségesebb és nemesebb volt, mint bármelyik arisztokrata a Berserk világában. Képes volt elérni, hogy bárki térdre boruljon előtte. Miután Guts csatlakozott a Héják Bandájához, úgy tűnt, még inkább előre tör. Még hatalmasabb lett - egészen addig jutott, hogy nemesi rangot kapott, és az uralkodó közelébe férkőzhetett. De még ezzel együtt sem szállt el: továbbra is támogatta az embereit, amennyire csak tőle telt. Kapcsolata Guts-szal Kettejük viszonya az egyik legszebben ábrázolt kapcsolat, amivel mangában találkoztam. A mangaka félelmetesen jól megalkotta mindkét jellemet, talán ezért is lehet, hogy olyan alaposan képes volt megismertetni velünk Griffith és Guts kapcsolatát. Nekem nagyon tetszett, ahogy találkoztak - a már szinte kiforrott, elegáns zsenialitás és az állatias, vad erő. De pont emiatt is alkottak félelmetesen jó párost. Griffith remeg stratéga lévén szinte minden küzdelmet előre látott, Guts pedig mindent ki is facsart az adott helyzetből. De Guts ereje ellenére kezdetben Griffith jóval erősebbnek tűnt. Nem csak azért, mert fizikailag is erőteljes volt (a vékony és lányos kinézete ellenére), hanem mert fejben is átlátott szinte mindent. Így a kapcsolatuk elején Griffith inkább tűnt Guts feljebbvalójának és pártfogójának, mintsem barátjának. De idővel az ő kapcsolatuk is elmélyült, és bármit megtettek volna egymásért, lényegében együtt juttatták hatalomra Griffith-t. És Griffith jelleme volt az, ami segített Guts-nak is, hogy erősebb lehessen. Nem csak a fizikai határai tolódtak ki, de végre elkezdett azon gondolkozni, hogy mi is az ő célja. Egyenlő szeretett volna lenni a barátjával, akinek a fenségessége mindig is csodával töltötte el. Úgy érezte, kettejük barátsága csak akkor lehet valós, ha egyenlő félként állhat Griffith mellett. Ehhez pedig az kellett, hogy megtalálja a saját célját. Ezt viszont nem tehette meg úgy, hogy vele marad, a barátaikkal és Cascával, ezért is döntött úgy, hogy elmegy egy időre. Griffith-t persze rosszul érintette a hír. Guts volt az egyetlen, akiben teljes mértékig megbízott (ezt bizonyítja az is, hogy bizonyos feladatokat csak rá mert rábízni), és már ekkor olyan érzésem volt, hogy Griffith számára természetessé vált Guts jelenléte. Normális volt, hogy ott van, támogatja őt. Sőt, kicsit mintha valóban egy tárgyként kezelte volna. Hiszen a legelső párbajukkor is azt mondta, hogy "akarja őt", mert ha birtokolhatja Guts erejét, valóban elérheti a célját. Csak mintha nem vette volna észre, hogy Guts már nem volt a régi. Elhatározta, hogy menni akar, hogy meg akar változni. Megelégelte az akkori énjét, és szabadságra vágyott, hogy megtalálhassa azt az embert, akivé válni szeretne. Griffith pedig gyerekként hiába győzte le, Guts fizikailag sem rekedt meg azon a szinten, ahol régen volt. Sőt, mivel a második párbajuk előtti időben Griffith főleg a palotában töltötte az időt, és egészen kimaradt a valódi ütközetekből, akár azt is mondhatnánk, hogy vesztett a régi erejéből. Guts viszont, aki végig a frontvonalon harcolt érte, erősebb volt, mint valaha. Ezért is nem volt számomra meglepő, hogy Guts nyerte a párbajt. Griffith viszont láthatólag nagyon megdöbbent. Nem csak azért, mert Guts legyőzte. Inkább az lehetett számára ijesztő, hogy amíg szinte karnyújtásnyira került az álmától, és azt hitte, hatalmasabb, mint valaha, rá kellett jönnie, hogy közel sem az. Guts meg is ölhette volna akár. De ez persze semmi ahhoz képest, hogy rádöbbent: nem uralja többé Guts-ot. És utána következett idővel a másik ijesztő felismerés is, miszerint Guts, akire végig támaszkodhatott, nincs többé. Ő pedig ott maradt egyedül, miközben egyre inkább gyűlt benne a keserű gondolat, hogy miközben erős és független akart maradni, és azt hitte, az emberei függnek tőle, amióta csak találkoztak, ő függött Guts-tól, nem pedig a fiú tőle. A bukás Ahogy éreztem, az, hogy Griffith a dicső vezérből kvázi világok gyilkosa lett, szinte egyenesen következett abból, hogy Guts elment. Utána esett Griffith darabjaira. Elvesztette a tartását, azt a végtelen nyugalmat és türelmet, amivel korábban a céljait akarta elérni. A hercegnővel is mintha csak a bosszú és vigasztalás utáni vágyakozásból feküdt volna le. Aminek persze később meg kellett fizetnie az árát... A kínzás mintegy előkészítője volt a végső bukásának. Griffith személyisége ekkor kérdőjelezte meg magát először. Ekkor vonult vissza a tudata az agya egy messzi zugába - el a fájdalom és az álmainak elvesztése okozta keserűség elől. Reménykedtem benne, hogy ha Guts és Casca megmentik, akkor talán még visszatalálhat önmagához, de sajnos nem így lett. Végül a Guts iránti végtelen irigysége és az álmai megkaparintásának szinte már rögeszmévé vált vágya okozta a végső bukását. Nekem nagyon úgy tűnt, hogy már szinte mindent irigyelt Guts-tól. A közös barátaikat, az erejét (mert bár Guts egyszerűnek tűnik, mint egy fatuskó, mégis hihetetlen jellembeli mélységei vannak, és nem csak fizikailag erőteljes, hanem lelkileg is), azt, hogy Casca, aki korábban belé volt szerelmes, végül mégis Guts-ot választotta. Zavarhatta, hogy a Guts-al szembeni rivalizálásban összességében alulmaradt. Hogy az az állatias, egyszerű gyerek, aki régen Guts volt, immár felnőtté vált, és kiemelkedett a többiek közül. Valószínűleg az egója miatt érezhette úgy, hogy Guts vele ellentétben nem méltó arra, hogy mások is felnézzenek rá, vagy követni akarják, ahogy korábban őt imádták. De mélyen magában pontosan tisztában volt vele, hogy Guts sosem volt jellegtelen. Mindig is különleges és erőteljes volt, már amikor találkoztak is, és az, amije van (barátok, erő stb.), nem Griffithnek köszönhetően szerezte meg, hanem a saját erejéből. Griffith ekkor jöhetett rá, hogy noha ő is karizmával és tehetséggel született, Gutsban is olyanannyi potenciál volt és van, ha nem több. Emellett továbbra is kitartott az álmai mellett, és bármit megtett volna azért, hogy valóra váltsa őket. Még az sem tántorította el, hogy amellett, hogy a saját lényét is fel kell adnia ezért, mindenki mást is fel kell áldoznia, akit szeret. És Griffith meg is tette végül azt a lépést, ami a végtelen hatalomhoz vezető utolsó lépés volt. Ezzel pedig végérvényesen eltaszította magától a többieket, és az egyik legjobban megalkotott főgonosszá lépett elő. Egyértelműen azért vagyok rá a leginkább mérges, mert mindenkit elárult, aki bízott benne. Mindenki, akit csak feláldozott, annyira szerette és tisztelte, hogy meg is halt volna érte. Nem egy flashback volt arra vonatkozóan, hogy hányan adták már érte az életüket. De óriási különbség van aközött, ha valaki önszántából halna meg valakiért, vagy ha valakit megölet az, akiben bízik. Itt pedig az utóbbi történt. Griffith úgy gondolta, hogy joga van megtenni azt a lépést, amivel végérvényesen elvesztette az emberi mivoltát (a szó minden értelmében). De nem volt, mert ezzel több tucat olyan ember életét vette el, akik mindenüket odaadták volna érte. Mintha Griffithnek végül csak eldobható eszközöknek tűntek volna, olyan bábuknak, akiket szemrebbenés nélkül beáldozhat a sakktáblán, ha ezzel előrébb juthat. Az pedig, hogy Guts előtt erőszakolta meg Cascát, a lehető legundorítóbb lépés volt (még a barátaik megöletésénél is alávalóbb). Ezzel semmi mást nem tett, mint bosszút akart állni Gutson. Meg akarta mutatni neki, hogy ő az erősebb, és bármit megtehet. Elvette Guts-tól a barátaikat, és pont így akarta elvenni tőle Caskát is. És még ha ez nem is sikerült teljes egészében, de nem csak Cascát nyomorította meg maradandóan, hanem Gutsot is (és itt megint nem csak fizikai szempontból gondoltam, hanem lelkileg is). Hú, jó hosszúra nyújtottam ezt a kis irományt... de igazából Griffith egy olyan jellem, akiről nem csak megéri írni, hanem akiről (mint olvasható is volt), nagyon szeretek is írni. Ami azt illeti, rengeteget gondolkoztam rajta, meg... hát a mai napig is, akármikor nézem/olvasom a Berserket. Rettentően tetszik, hogy nem valami klisés indokkal tették gonosszá, illetve nem olyan tucatgonosz, aki "gonosz, mert csak az, és kész". Szeretem, hogy van jelleme, különféle mélységei, és hogy mielőtt megutáltam, előtte volt lehetőségem megismerni és megszeretni. Talán pont emiatt is lehet, hogy amennyire szerettem kezdetben, most pont annyira utálom. De ez sem bizonyít mást, mint hogy a mangaka, Miura Kentarou zseniális munkát végez.
Kíváncsi vagyok, ha más is olvassa/nézi a Berserket, mit gondol Griffithről? Szerinted mi állhatott a bukása mögött? Hogy viszonyulsz a karakterhez? Nagyon szívesen beszélgetnék róla másokkal, szóval aki érez magában kedvet és erőt, írjon bátran!:D |
Figyelem!Nem feltétlenül igaz, de a véleményezéseimben spoilerek lehetnek!
Szóval mindenki csak saját felelősségre olvasson! Fő kategóriákArchívum
December 2021
Tagek
All
|