Devils' Line (manga, 2013-2019)
27/12/2021
A mangáról: Eredeti cím: デビルズライン Készítési év: 2013-2019 Részek száma: 14 kötet Műfaj: seinen, romantikus, dráma, természetfeletti, horror Történet: Hanada Ryou Rajz: Hanada Ryou Linkek: AA, MAL, Baka-Updates Rövid tartalom: Tsukasa az egyetemisták mindennapjait éli, amíg vámpírtámadás áldozatává nem válik. A segítségére egy félvámpír rendőr, Anzai siet. Ez a véletlenszerű találkozás mindkettejükben maradandó nyomot hagy, idővel pedig egyre inkább vágynak megismerni a másikat. A kettejük között kibontakozó romantika révén Tsukasa a világ egy egészen titkolt szegletébe nyer bepillantást: megismeri az emberek között, ám a legnagyobb titokban élő vámpírokat. Miért ezt a mangát választottam? (Aki nem érdekel a személyes vonatkozásom, nyugodtan ugorjon!) Először nem is magával a mangával találkoztam, hanem a belőle adaptált animével, amely annyira megtetszett, hogy végül cikket is írtam róla a Mondóba. Elkezdtem még akkor olvasni a mangát is, mert az anime a tipikus "promósorozat" volt, amely bár a történet és a világ alapjait lefektette, ám a maga nyitott zárásával egyértelműen a még futó képregényre akarta felhívni a figyelmet. Az enyémet pedig teljesen sikerült is! Viszont általában jobban szeretek úgy mangát olvasni (vagy bármit, illetve ez az animékre és más sorozatokra is igaz), hogy az már be van fejezve. Így magamnak tudom beosztani az időt és a tempót, hiszen kevés annál bosszantóbb dolog van, mint amikor egy óriási fordulatot követően (jobb esetben) heteket vagy (rosszabb helyzetben) hónapokat kell várni a folytatásra. Bár követek futó mangasorozatokat is, a történet fonalát és a hangulatot sokkal erősebben érezni szerintem, amikor az olvasó nagyobb adagokat vehet magához. Így bár belekezdtem az akkor még futó Devils' Line mangába is, nem sokkal később meg is álltam az olvasással. Eldöntöttem, hogy inkább bevárom a sorozat végét, most pedig itt vagyok, mert egyben tudtam kiélvezni, és szeretném megosztani róla a gondolataimat. Előrevetítem, hogy sokszor fogom a manga bizonyos elemeit az animéhoz kötődő emlékeimhez hasonlítani, de megpróbálok úgy írni a mangáról, hogy az anime ismerete nélkül is teljesen megállja a helyét. Mit is gondolok róla? A történetről: Ami elsőre is megfogott a Devils' Line világában, az az volt, hogy mennyire érdekes és egyedi szemszögből közelíti meg a manapság már-már klisévé hitványult vámpíros témát. Hiszen persze, más történetekben is szerepelnek vérszívók, de általában állejtős szépségű férfiakként vagy szuper erős természetfeletti harcosokként jelennek meg. A Devils' Line-ban hiába erősebbek az átlagos embereknél és számítanak kimondottan veszélyesnek, azonban inkább tűnt úgy, hogy átokként és szenvedésként élik meg a másságukat. Ugyanis bár a vámpírok közöttünk élnek (a legtöbben a békés együttélés híveiként) és első pillantásra megállapíthatatlan a különbség köztük és az emberek között, ám elég egyetlen vércsepp, hogy az amúgy teljesen békés vámpírok vérre éhező, fékezhetetlen vadállatok szintjére degradálódjanak. Ez a fékezhetetlen vágy az, ami megkeseríti a vámpírok életét (és nehezíti meg a beilleszkedésüket, társkeresésüket stb.). Üdítő volt látni, hogy a vámpírok itt mennyivel másabb köntösbe lettek bújtatva a megszokotthoz képest, és gyakorlatilag mennyi társadalmi probléma kapcsán tekinthetők egyfajta szimbólumnak. Meglepő komolysággal lett bemutatva nemcsak az emberek és vámpírok közötti biológiai/fizikai eltérés, de volt itt szó együttélésről, illetve olyan politikai intrikákról is, amiktől csak számat tátottam. A történet egy egyszerűbb romantikus sztorinak indult, de ahogy telt az idő, úgy bontakozott ki a manga világa, ismertünk meg számos igencsak eltérő (és hiteles) jellemet, a cselekmény pedig sokszorosan megbonyolódott. A mangaka mert komoly és felnőttes témákról beszélgetni, legyen az bűnözés, társadalomkritika, politikai és más összefonódások, vagy éppen a szexualitás. Őszintén szólva engem teljesen meglepett, mert az anime és a manga eleje tényleg csak Tsukasa és Anzai megismerkedésének történeteként indult, de végül egy globális politikai kereszttűzzé nőtte ki magát, amely számos áldozatot és szenvedés hozott magával a manga egyébként sem egyszerű világába. Abszolút nem volt előre látható, de bárcsak mindig ilyen pozitív csalódások érnének! A másik, ami rendkívül tetszett, az a pszichológiai hitelesség, amellyel az egyes szereplők problémáit, útkeresését vagy érzelmi kríziseit ábrázolták. Szerintem kevés olyan manga van, ahol tényleg időt és energiát szánnak arra, hogy akár egy tucatnyi szereplőt is legyen lehetőségünk komolyabb mértékben megismerni (és megszeretni). De a Devils' Line esetében ez tökéletesen sikerült, még az antagonistább jellemeket sem tudtam gyűlölni, mert volt módunk az ő életükbe és érzéseikbe is bepillantani. Nem is beszélve arról, milyen izgalmas jellemfejlődéseknek lehetünk szemtanúi! Nyilván senki se fog teljesen kifordulni önmagából, de a manga képes volt a legfinomabb jellembéli változásokat is érzékletesen bemutatni. Ami külön érdekesség volt számomra, hogy a cselekmény bár sok történést bemutatott a manga világának egy adott szeletéből, ám maga sem tudott tényszerű válasszal szolgálni minden általa feltett kérdésre. A történet valamennyire nyitva is maradt a végén (nem zavaró módon, minden fontosabb történés vagy folyamat valamelyest lezárásra került), de a pozitív, törekvésre buzdító üzenetének hála egészen pozitívan tekint a szereplők jövőjére. Ettől szerintem kimondottan realistának lehet nevezni az ábrázolásmódját (hiszen mi sem ismerjük a jövőnket vagy tudjuk a választ minden kérdésre), és szerettem, hogy a mangaka kérdésein mi, az olvasók is el tudtunk gondolkozni, mert erre is kaptunk teret. A szereplőkről: Mielőtt egyes főbb szereplőkre rátérnék, szeretném általánosságban kijelenteni, hogy mennyire üdítő volt ennyi hitelesen ábrázolt és eltérő jellemmel megismerkedni. A szereplők önmagukban is elég komplexek voltak, de különösen imádtam azt a kapcsolati hálót, amit a mangaka kiépített körülöttük. Nincs két olyan kapcsolat (vagy akár kapcsolati dinamika), ami megegyezne a történetben, mindegyik egyedi a maga módján. Nem is beszélve a sok jellemfejlődésről és más változásról, amin a szereplők keresztülmentek. Amit nagyon értékeltem még, hogy nem végletes jellemekről beszélhetünk: mindenkiben voltak jó és rossz tulajdonságok is, az "ellenségesnek" ábrázolt karakterek sem egyöntetűen gonoszak voltak (és ez teljesen igaz a pozitívabb jellemekre is, az ő lelkükben is volt szorongás, félelem vagy más jellegű sötétség), hanem mindenki megkapta a kellő árnyaltságot. Tsukasa az elejétől kezdve kellemes meglepetést jelentett a bátorságával és közvetlenségével. Tisztában volt vele, hogy mennyire erőtlen és védtelen a vámpírokkal (vagy akár ellenséges emberekkel) szemben, ám mindig megpróbálta kihozni a legtöbbet az adott helyzetekből. Lehetett rá számítani, és sok szereplőnek fontos támasza volt. Nagyon inspirált, hogy nem elmenekült az esetleges problémák elől, hanem igyekezett mindig megfelelőképp kezelni a konfliktusokat és megoldásokat találni a saját (vagy mások) problémáira. Különösen becsültem benne, hogy mennyire komolyan veszi a kapcsolatát Anzai-al, és mennyi esetben és fronton harcolt kettejükért. Anzai félvámpírként olyan szerencsétlen helyzetben volt, hogy gyakorlatilag az emberek és vámpírok világa között félúton megrekedt, és emiatt egyik csoporthoz sem tartozott igazán. De örömmel láttam, hogy a történet központi drámájaként ezt megfelelően kibontották, és bár sok időbe, nyomozásba telt (valamint sok külső segítség is elkélt hozzá), de Anzai idővel el tudta magát helyezni a világban. Sokaknak triviálisnak tűnhet, hogy mennyi esetben problémázott (ez főleg a Tsukasával folytatott kapcsolatán nehezített), de én nagyon át tudtam érezni azt az egzisztenciális krízist, amin keresztülment a történet folyamán. A többi mellékszereplőt is nagyon megszerettem, a kedvenceim közül egyértelműen a Kirio-Nanako és a Takeshi-Mayu dinamikák kerültek az élre. A grafikáról/megjelenítésről: A rajzolás (a szereplőket tekintve) az elején nem nyerte el a tetszésemet. Nincs problémám azzal, ha nem bishoujokat és bishouneneket látok minden panelen, de valahogy kimondottan furcsának találtam a karakterdizájnokat (nem a pozitív értelemben furcsának). Ez idővel azonban változott: a mangaka is sokat fejlődött, illetve az én szemem is egészen hamar ráállt a rajzolásra. Így bár a történet közepén még mindig csak átlagosnak, az utolsó kötetekre azonban kimondottan szépnek találtam a grafikát. A különböző helyszínek és fegyverek, tárgyak rajzolása az elejétől kezdve nagyon tetszett. Részletgazdagok voltak, és könnyű volt mindig térben elhelyezni a látottakat. Összesítve: A Devils' Line szerintem egy nagyon üdítő manga a seinen alkotások között. Egy igazán "felnőtt" történet, benne minden olyan témával, ami a célközönséget érdekelheti: akció, dráma, politika és természetesen romantika, ráadásul ezeket nagyszerű arányban keverte el a mangaka, így egyik sem érződik túl soknak. Nem egy könnyű olvasmány, így inkább azoknak ajánlanám, akiknek nem fekszi meg a gyomrát, ha elmélkedni kell egyéni vagy társadalmi kérdésekben, és akiket nem zavar a vér és erőszak sem, mert ezek is hangsúlyosabb ábrázolást kaptak a képregényben. (Nyilván bárki tehet vele egy próbát, akit érdekel, de nem biztos, hogy mindent kellőképpen érteni fog.)
0 Comments
Aktuális mangák 1.
17/12/2015
Íme a legújabb típusú irományféle, amiben az aktuálisan nyomon követett mangákkal kapcsolatos benyomásaimat szeretném leírni. Mivel szokásom az itthon leginkább "noname"-nek/ismeretlennek számító mangákat kipécézni magamnak, így a legtöbb (sajnos) olyan, hogy szerintem nagyon kevés embert/senkit sem érint, ezért nem titkolt célom esetleg másoknak is meghozni a kedvét ahhoz, hogy vágjanak bele egy-egy műbe, mert igenis érdemes! Az alábbi mangákról olvashattok egy keveset: Adekan, All Out!!, Owari no Seraph, Platinum End, Shi ga Futari wo Wakatsu made, Tetsunaki no Kirinji, The New Gate, Tonari no Seki-kun Adekan: Eredeti cím: 艶漢 Hossz: eddig 9 kötet (még fut) Mangaka: Tsukiji Nao Bővebben: AA, MAL, Baka-Updates A történetről: A manga egy furcsa városkába kalauzol el minket, ahol egymás követik a furcsábbnál furcsább események (leggyakrabban gyilkosságok). Két főszereplőnk a vicces módon összetalálkozó rendőr, Kojiro, illetve a hanyag esernyőkészítő, Shiro. Az ő furcsa, pont ellentétes jellemekből álló párosa természetesen minden létező ügybe belekeveredik, mi pedig figyelemmel követhetjük, hogyan göngyölítik fel a különböző rejtélyeket. Mit gondolok róla? Hogy zseniális! Féltem az elején, hogy mivel "shoujo" műfajú, ezért valami túlzottan gyerekes, nagyon csöpögős történet lesz, de amilyen shounen a Kuroshitsuji, pont olyan shoujo az Adekan! Izgalmas, csavarokkal teli és (a shoujo műfajt meghazudtoló módon) véresen komoly történetekből áll, amik mélyen megérintik az embert, és amik segítségével csak még inkább megismerhetjük és megszerethetjük a Shiro és Kojiro alkotta párost. Egy rossz szót se lehetne mondani a rajzolására se, nagyon letisztult, egyedi, és amilyen kellemesen állóképszerű tud lenni, pont olyan dinamikus harcjeleneteket is képes rajzolni a mangaka. Külön erőssége a szereplők érzéseinek és a történet lélektaniságának hangsúlyozása, valamint a sensei mestere a hagyományos ruhák rajzolásának. Akik szeretik az izgalmas, vicces, ám mégis rettentően komoly mangákat, azoknak kötelező darab! All Out!! Eredeti cím: ALL OUT!! Hossz: eddig 7 kötet (még fut) Mangaka: Amase Shiori Bővebben: AA, MAL, Baka-Updates A történetről: A manga a két főszereplő, Gion Kenji és Iwashimizu Sumiaki körül forog. A két fiú egymás teljes ellentéte: Kenji amilyen alacsony és nagyszájú, Sumiaki annyira magas, ám visszahúzódó. Kettejüket a rögbi mégis barátokká teszi. Mit gondolok róla? Nos, mivel eddig csak két fejezethez jutottam hozzá, elég nehéz így beszélni róla. Elsőre nekem nagyon szimpatikus, mert a szereplők nem kimondottan tipikusak, és nagyon szerethetőnek tűnnek. A történet, ha így halad tovább, biztosra veszem, hogy nagyon izgalmas és érzelmes lesz (én legalábbis nagyon számítok rá, ebből a két fejezetből nekem nagyon annak tűnik). A rajzolása nem tipikus, sokan talán rondának mondanák, de szerintem főleg a szereplők jópofa jelleme és az érzéseik is sokkal jobban kijönnek így, mintha bishiket látnánk, és egyébként is, nagyon hamar hozzá lehet szokni. Ha valaki egy újfajta (ráadásul rögbis!) sportmangára vágyik, szerintem megéri vele tennie vele egy próbát, főleg, mivel most kerülgetnek ki az első fejezetek, így könnyen lehet haladni vele. Owari no Seraph: Eredeti cím: 終わりのセラフ Hossz: eddig 10 kötet (még fut) Mangaka: Amase Shiori Bővebben: AA, MAL, Baka-Updates A történetről: Az anime után valószínűleg sokan ismerik a történetet, de leírom azoknak, akik nem. Egy napon rejtélyes vírus ütötte fel a fejét a világban, ami megölt mindenkit, aki tizenhárom évnél idősebb. Ezt kihasználva vámpírok lepték el a földet, és az elfoglalt területek lakóit az élő vérbankjaikká tették. Az árvákból álló családjával együtt Hyakuya Yuuichirou is ilyen sorsra jutott, ám harcba száll a vámpírokkal a jobb élet reményében. Mit gondolok róla? Nekem tetszik az anime is, ezért kezdtem bele a mangába, és úgy gondolom, igen megérte. Amellett, hogy hozza az anime rejtélyes, izgalmas hangulatát, számos olyan dologgal kiegészíti azt, amiket érdemes tudni. (A mangának már a legelején derülnek ki dolgok, amiket az animében még csak most feszegetnek. Illetve sok animés utalásra ad választ a manga.) A rajzolása meseszép, kicsit nyilván más, mint az animéé volt, de így is nagyon lenyűgöző és hamar magába szippantja az embert. Akinek tetszik az anime, érdemes belekezdenie. Valamint azok is tehetnek vele egy próbát, akik szeretik az érdekes, izgalmas és nem mindennapi vámpíros fantasy történeteket. Platinum End: Eredeti cím: プラチナエンド Hossz: eddig 2 fejezet (még fut) Mangaka: Obata Takeshi (rajz), Ohba Tsugumi (történet) Bővebben: AA, MAL, Baka-Updates A történetről: A történet középpontjában egy Mirai nevű fiú áll, akinek elég keserves az élete. Azért azonban, hogy boldog lehessen, egy Nasse nevű angyal próbál közreműködni. Ezzel azonban a fiú egy nagyon rejtélyes küzdelem részesévé válik. (Írnék szívesen többet is, de akkor nagyon lespoilerezném az eddig megjelent két fejezetet, szóval csak egy nagyon homályos összefoglalásra futotta.) Mit gondolok róla? Szerintem egy nagyon ígéretes manga, már csak abból kiindulva is, milyen népszerű és remek történeteken dolgozott eddig együtt a két mangaka (Death Note, meg a Bakuman, amit én egyelőre csak hírből ismerek). A Platinum End is hasonlóan érdekesnek és izgalmasnak tűnik, részben az angyalos téma miatt (ami végett a Death Note sötétebb rajzolása után ez kifejezetten világosnak hat), részben viszont amiatt, hogy a DN-hez hasonlóan ennek a mangának is eddig az élet-halál-hatalom kérdéskörök állnak a középpontjában. A szereplők is érdekesek (Mirai nekem kifejezetten szimpatikus, Nasséval kapcsolatban vegyesek az érzéseim), az egész mangának van egy igen különleges hangulata. A rajzolás, ahogy már Obata-senseitől megszokhattuk, meseszép. A karakterek tincsein keresztül egészen a háttérben álló épületekig minden nagyon szép, részletes kidolgozást kapott, öröm rá nézni. Látványosak az akciójelenetek, de a kevésbé mozgalmas pillanatok is tökéletesen el lettek kapva. Mindenkinek ajánlom, aki szereti az elgondolkoztató és kicsit durvább történeteket, és szeretné, ha az erkölcsi normáit megmozgatná valami. Shi ga Futari wo Wakatsu made: Eredeti cím: 死がふたりを分かつまで Hossz: 26 kötet Mangaka: Song Ji-Hyung (rajz), Takashige Hiroshi (történet) Bővebben: AA, MAL, Baka-Updates A történetről: Tooyama Haruka annak ellenére, hogy csak egy kislány, látja a jövőt. Ezt kihasználva elrabolja egy rejtélyes szervezet, a lány azonban megmentőre talál egy vak férfi, Hijikata Mamoru személyében. Azt szeretné, ha Mamoru megvédené, amíg a halál el nem választja őket. Ezzel azonban olyan eseménysorozat veszi kezdetét, amire nem számítottak. Mit gondolok róla? Pont olyan izgalmas és érdekes, mint amilyenre számítottam. A története tökéletesen tálalt alternatív jelenben játszódó sci-fi, meghintve egy cseppnyi természetfelettivel. A legfőbb erőssége a szövevényes történetvezetés, bár ezért is van az, hogy eléggé figyelni kell, vagy az ember hamar lemaradhat róla, hogy ki kivel van, illetve a különböző szervezetek között mi a kapcsolat. A szereplők nagyon érdekesek, igen valósághűen állnak a problémákhoz és könnyen megszerethetőek (később pedig, ha jól láttam, más mangák főszereplői is beugranak mellékszereplőként). A rajzolása gyönyörű, kellemesen érződik rajta a koreai hatás. Igen dinamikus, jól felépített harcjelenetekből áll, de a nyugodalmasabb részek sem laposodnak el. Aki szereti a főleg harcközpontú mangákat, amik tele vannak korrupcióval meg bűnözéssel, mindenképp nézzen bele! (És senki ne ijedjen meg, még ha a "romantikus" jelző pár oldalon szerepel is a manga adatlapjánál, eddig még semmi lolicon-jellegű történés nem volt benne, szerintem nem is lesz!) Tetsunaki no Kirinji: Eredeti cím: 鉄鳴きの麒麟児 Hossz: 4 kötet Mangaka: Uhyosuke Bővebben: AA, MAL, Baka-Updates A történetről: Kiriya Rinji harminc éves, elvált és munkanélküli, az életben egyedül a mahjonghoz ért (8 danos internetes mahjongban). A mangában nyomon követhetjük, ahogy mindent félredobva Kabukichouba megy, hogy egy kaniszóban élő mahjonggal jusson pénzhez, hogy fenntarthassa magát, és kifizethesse a gyerektartást, amivel újra láthatja majd a kislányát. Mit gondolok róla? Érdekes történet, meg kell hagyni. Sokáig nem tudtam, mit is gondolok róla, mert eléggé megzavart, hogy a mahjong a történet központi témája, de a Tetsunaki no Kirinji szerintem egy kifejezetten jó történet. Érdekes a mahjongra mint szerencsejátékra rálátni, főleg egy viccesen semmirekellő férfi szemszögéből, akit idővel megkedvelünk, és akinek szurkolni kezdünk. A manga amilyen vicces, annyira komoly is, elég ha csak a szerencsejáték-függőségre, a japán munkamorálra és a szegénységre gondolunk, amik mint témák mind-mind felütik a fejüket a történetben. Ennek ellenére nem egy kegyetlen, sivár sztoriról van szó, hanem egy végtelenül izgalmas, csatározásokkal teletűzdelt seinen mangáról, tele aranyos és humoros, valamint persze vérforraló pillanatokkal. A rajzolása szintén érdekes, kifejezetten szép, főleg az arckifejezések ábrázolásában ügyes a mangaka. Még azok is bátran belekezdhetnek, akik abszolút nem értenek a mahjonghoz, kellően fel fogja kelteni az érdeklődésüket a téma, hogy meg akarjanak tanulni játszani, ezt garantálom. The New Gate: Eredeti cím: ザ・ニュー・ゲート Hossz: 1 kötet (még fut) Mangaka: Miwa Yoshuyuki (rajz), Kazanami Shinogi (történet) Bővebben: AA, MAL, Baka-Updates A történetről: A "The New Gate" nevű játékból sokáig nem tudtak kijelentkezni a felhasználók, csak mikor a főhősünk, Shin legyőzte a főboss-t. A fiú már épp megkönnyebbülne, hogy a sok ideig tartó rabság után mindenki hazamehet, beleértve őt is, mikor egy villanást követően ugyanúgy a játékban találja magát, csak épp ötszáz évvel később. Más választása nem lévén útra kel, hogy kiderítse, miért ragadt benn, illetve hogy kerülhet vissza a való világba. (A manga egyébként az azonos címe light novelből készített adaptáció.) Mit gondolok róla? Amilyen klisés, agyonrágott, már-már halálra unt történetű mangának tűnik, annyira jó. Van valami a hangulatában, a szereplőkben, ami miatt nagyon könnyű elvonatkoztatni a hasonló jellegű történetektől. A főszereplő rendkívül normális (nem a tipikus beképzelt nagymenő), és végtelen kedvességgel viszonyul a körülötte élőkhöz, és abszolút nem használja ki az erejét, hogy irányítsa őket. Sőt, még csak szóba se igazán hozza, titkolja a kilétét, ami végett csak még inkább badass lesz, amint küzdelemre kerül a sor. De a többi szereplő is nagyon szerető, a világ is érdekes, amiben élnek. A rajzolás szerintem szép, még ha talán nem is annyira karakteres vagy egyedi, mint bizonyos mangák esetében. De kellően rá tud erősíteni a vicces vagy épp komoly helyzetekre. Mindenkinek bátran ajánlom, mert nagyon jó kikapcsolódást nyújtó, izgalmas mangáról van szó, ami biztos vagyok benne, hogy azoknak is tud meglepetést okozni, akiknek már a könyökén jönnek ki a "bent ragadtunk egy játékban"-történetek. Tonari no Seki-kun: Eredeti cím: となりの関くん
Hossz: 7 kötet (még fut) Mangaka: Morishige Takuma Bővebben: AA, MAL, Baka-Updates A történetről: A manga sok rövid fejezetből áll, amik mind a Yokoi nevű lány, és furcsa "szomszédja", Seki-kun életének egy-egy (általában) iskolában töltött napját mutatja be. Yokoi tanulni szeretne, Seki-kun azonban mindig valami játékkal szórakozza el az időt, amibe akarva-akaratlanul a lány is belekeveredik, és amiknek hála viccesebbnél viccesebb kalandokba keverednek. Mit gondolok róla? Nem szeretem annyira a slice of life és iskolai központú történeteket, de a Tonari no Seki-kun az egyik kedvencem lett, mielőtt észbe kaphattam volna. Az anime után jött meg a kedvem, hogy még többet lássak a Yokoi és Seki alkotta páros vicces mindennapjaiból, és nagyon örülök, hogy belevágtam. A sorozathoz hasonlóan nagyon vicces a manga is, furcsábbnál furcsább dolgokat művel Seki-kun, míg szegény Yokoi általában hiába próbálja meg kizárni a fiú hülyeségeit. De mindig annyira röhejes helyzetek alakulnak ki, hogy nem egyszer a könnyeimet visszafojtva nevetek. (Főleg az anime után vicces Hanazawa Kana (Yokoi az animében) hangján hallani a lány narrálását.) A manga rajzolásilag nem különösen nagy szám, de én így is szépnek találom. Nem is annyira a rajzokon mint a történeten van a hangsúly, így pont tökéletes neki a letisztultabb, egyszerűbb rajzolás. A karakterek arckifejezései azonban kifejezetten jók szerintem. Aki jókat szeretne nevetni, annak kötelező darab! (De előtte tényleg érdemes megnézni az animét, így nagyobbat üt.) A mangáról: Eredeti cím: 伊藤润二恐怖漫画精选 Készítési év: 1987-2007 Részek száma: 16 kötet (93 fejezet) Műfaj: josei, horror, dráma, rejtélyes, lélektani, tragédia Történet: Itou Junji Rajz: Itou Junji Linkek: AA, MAL, Baka-Updates Rövid tartalom: A manga igazából egy 16 kötetből álló sorozat, ami Itou Junji híres horrormangaka különféle misztikus töltetű, hátborzongató történeteiből áll össze. A kötetekben összegyűjtött elbeszélések vagy témájukban hasonlóak, vagy egy szereplőjük azonos, mindegyiknek külön címe is van. Figyelem! A véleményezésemben felkavaró, ijesztő, és néhol határozottan undorkeltő képek szerepelnek a mangából kivett részletek gyanánt, így aki tovább olvasna, kérem, vegye ezt figyelembe! Miért ezt a mangát választottam? (Aki nem érdekel a személyes vonatkozásom, nyugodtan ugorjon!) Ha jól emlékszem, az egyik ismerősöm linkelt be Tumblr-ről egy igen elvont és ijesztő oneshot mangát, hogy olvassam el. Meg is tettem, de annyira kirázott tőle a hideg, hogy jó darabig nem tudtam elfelejteni, mondhatni az agyamba égett. De aztán pont emiatt kezdett egyre inkább érdekelni, hogy vajon ki rajzolhatta, miért, illetve vannak-e még ehhez hasonló történetek. Szóval elkezdtem kutakodni, sokra nem jutottam mondjuk első körben, mert nem találtam meg már azt a posztot, de később, ahogy horrormangákra bukkantam, akaratlanul (de nem véletlenül) Itou Junji nevébe futottam. Rémlett még nagyon régről, talán egy Mondo magazinos cikkből, hogy az Uzumaki mangát ő rajzolta, bár ez sokat nem mondott, csupán annyi maradt meg, hogy ijesztőbb, elvontabb történeteket alkot. Gondoltam, teszek vele egy próbát (ezen mangagyűjtemény akarna lenni ez az "apró" vállalkozás). Már a rajzolásról rémlett, hogy nagyon hasonló volt annak a Tumblr-ös mangának is a rajzolása, viszont mikor konkrétan bele is futottam, már nem is volt kérdés, hogy valóban Itou-sensei rajzolta. Amennyire furcsálltam kezdetben a gyűjteményét, idővel azt vettem észre magamon, hogy akármennyire elvont, ijesztő és sokszor már-már beteges történeteket készít, nekem valamiért mégis csak nagyon bejönnek. Szóval nem is volt kérdés, hogy elolvasom, amit csak találok tőle, és mivel semmilyen véleményezést nem találtam róla sehol, gondoltam, írok róla (még az elvont témát is bevállalva ezáltal). Mit is gondolok róla? A történetről: Nehéz a manga kapcsán összefüggő történetről beszélni, sőt, nem is lehet, de megpróbálok valami képet kialakítani arról, miről is szól ez a gyűjtemény. A legtöbb történet oneshot, szóval egy-egy fejezetnek külön cselekménye van, külön szereplőkkel, helyszínekkel operál. De van pár szereplő, aki több fejezetben is szerepelt (Tomie, Souichi, stb.), gyakran így akár egy egész kötetet összefogva. Az elbeszélése nagy része mind külön történetív, egy adott helyzettel, amivel általában már az első pár oldalon megismerkedhetünk annak a szereplőnek a szemszögéből, aki narrálja nekünk a történteket, illetve akin keresztül követhetjük az eseményeket. Mindig van továbbá valami a történetben, ami feszültséget kelt, vagy ami a szereplők és a saját rettegésünk forrása lehet. Ez van, hogy valami misztikus, megmagyarázhatatlan szereplő vagy esemény, kézzelfogható helyszín vagy egy helyzet, de leggyakrabban valami változást érzékelhetünk. Ez a változás kötődhet helyszínekhez is, de általában a szereplőkhöz szokott. És hogy mit értek "változás" alatt? Egyszerűbb lenne talán úgy mondanom, hogy elváltozás, elkorcsosulás vagy önmagából kifordulás. A manga ugyanis tele van vagy fizikailag vagy lelkileg/szellemileg torzult (gyakran emberi, vagy emberi múlttal rendelkező) lényekkel, akiknek egy részénél az átalakulás már be is fejeződött, míg másoknál mi is a folyamat szemtanúi lehetünk. Lehet ez akár egy élőhalott, valami átok következménye, tényleg szinte csak a képzelet szabhat határt a mindenféle szörnyszülötteknek, amiktől nyüzsög a gyűjtemény. A sensei történetei szerintem mind zseniálisak, mert nem csak hogy iszonyatos képzelőereje és valami beteges gondolkozásmódja van, hanem rendkívüli ismerője az emberi léleknek, pontosabban az emberi félelmeknek. Miközben olvastam a történeteit, nem volt olyan, hogy ne borzongtam volna meg. Mintha pontosan jól tudná, mi az, amitől a legjobban félünk, ami a legnagyobb undort váltja ki belőlünk, vagy aminek a puszta gondolatától feláll az ember hátán a szőr - megfogja ezt a sok iszonytató rémséget, egyenesen a tudatalattink legmélyebb zugából kaparja össze, aztán kerít köréjük egy gyakran igen misztikus történetet, és elénk tárja, hogy megdöbbenjünk. Igen, valóban megdöbbentő, gyakran felháborító, sötét, és igen beteges. De pont ezért jó. Mert nem átlagos, nem kiszámítható, nem olyan dolog, ami ellen védekezni tudnánk. Ezzel együtt azonban nem túl sok. Ezt úgy értem, hogy noha borzongatóak a történetek, és egyik sem olyan, mint a másik, mégsem taszítják az embert örök letargiába vagy rettegésbe. Én könnyedén el tudtam olvasni egyszerre akár egy egész kötetnyi történést, és valóban minden fejezet végén ott volt az a bizonyos "Te jó ég"-érzésem, mégsem éreztem azt, hogy ne tudnék többet elviselni. Egyszóval a sensei tudja, hogy akaszthatja ki az embert anélkül, hogy örökké világgá kergetné a rémmeséivel. A hangulat tehát az eddigiekből kikövetkeztethetően rideg, ijesztő vagy épp nyomasztó. A történetek elején még ugyan kicsit lassabb a történetvezetés, de idővel teljes mértékben kihasználja a manga az ember összes érzékszervét: szinte a saját szemünkkel látjuk a mozgást, halljuk a hangokat, érezzük a sokszor iszonytató bűzt, vagy a visszataszítóbbnál visszataszítóbb felületeket, amikkel a szereplőknek dolga akad, és egyre inkább nő a feszültség. Ez végül a manga végén éri el a tetőpontját, hogy aztán egy súlyos csattanóval lezárulva vagy reménytelenségbe, kétségek közé vagy épp (ritkább esetben) megkönnyebbülésbe taszítson minket. A szereplőkről: Mint fentebb is írtam, nehéz lenne a szereplőkről beszélni, mert legtöbbször csak egy-egy történet erejéig szerepelnek, de van két visszatérő szereplő, akikről szeretnék pár szót ejteni. Az első ilyen szereplő Tomie, aki három kötetben is szerepel (ebből hivatalosan csak két kötet a gyűjtemény része, a harmadik már nem), szóval elég fontos szereplőnek mondható. Ő igazából azt az ellenállhatatlan szépséget, tökéletes külsőt testesíti meg, amire az emberek a szívük mélyén mindig is vágynak, és éppen ezért tudja az ujjai köré csavarni a környezetét, bármire rávenni különösen az utána vágyakozó férfiakat, hogy aztán észrevétlenül kezdje el bomlasztani a lelküket. Érdekes szereplő volt, főleg, hogy sok helyen csak a történetek végén tűnt fel mint a korábbi gondokat és nyomort okozó gonosztevő. Az is egyébként, és amilyen kellemes a megjelenése (kivéve, mikor valami gusztustalan, korcs megjelenéssel rendelkezik), a viselkedése annál rémesebb, szó szerint elviselhetetlen a személyisége. A másik fontosabb szereplő Souichi, aki két kötetben is megjelent. Egy nagyon magának való, furcsán motyogó, elvont fiú, akinek "vashiánya van", ezért szinte állandó jelleggel vasszegeket tart a szájában. (Már belegondolni is rémes, nem igaz?) Voltak vicces jelenetei, ahol jól pórul járt például, máshol meg vuduzott meg varázsolt össze-vissza, rajta igen jól elszórakoztam. De lehet részben azért is, mert Nishire emlékeztet a Gantz-ból, akit meg nagyon szeretek, és valahogy tudat alatt vele azonosítottam. Érdekes, hogy míg Tomie-val szemben a rettegésem inkább fizikai jellegű volt, Souichinél inkább az átkaitól tartottam (pedig Tomie mágikus ereje inkább volt természetfeletti meg veszélyesebb, míg Souichi, szájában a szegekkel elég ártalmas). Az egyes történetek főszereplőivel meg voltam elégedve egyébként, még ha a rövid szereplésük ellenére nem is nagyon tudtuk megismerni őket és eléggé egy sablonról készítettnek tűntek is sokszor, de legalább nem voltak életképtelen szerencsétlenek. Nyilván ők voltak a történések elszenvedői, a horror áldozatai, de elég ügyesek voltak a legtöbb esetben, mertek lépni és igyekeztek szabadulni a szorult helyzetekből, nem csak sírva várták a véget. A grafikáról/megjelenítésről: Egy igen sarkalatos pontja a mangának a rajzolása, ami szerintem már a kivett részletekből is látszik, hogy noha elég egyedi és könnyen felismerhetővé teszi a sensei stílusát, de nem is mondaná rá az emberek többsége szerintem, hogy a legszebb. Nekem mondjuk iszonyatosan tetszett a karakterek ábrázolása, még ha egy idő után minden szereplő teljesen ugyanolyannak nézett is ki, de aki nem szereti a "régebbi" rajzolást, az nem biztos, hogy 16 köteten keresztül képes lesz elviselni. Amit kiemelnék, az egyrészt a helyszínek igen részletgazdag kidolgozása, illetve a mangákban feltűnő rémségek is rendkívül élethűre és ijesztőre sikeredtek. Továbbá ez a szép megoldás igaz minden hangulatfokozó elemre: nagyon jól ráerősítettek a rettegésre. Összesítve: Itou Junji horrormanga-gyűjteménye egy igen egyedi, fantáziadús, bár nagyon durva darab, amit hiába ajánlanék szívesen bárkinek, kell hozzá gyomor meg idegek. Akinek tetszik az ilyesmi, azok bátran kezdjenek bele, ha eddig még nem tették, mert nagyon jól le tudja kötni az embert a sokféle cselekmény meg szereplők, és a kis rettegésnek is megvan a maga varázsa. Akinek viszont az ilyen nyersen ábrázolt brutalitás és aberráltság nem a műfaja (már ha van olyan ember, akire ez igaz, és eljutott eddig), inkább csak messziről kerülje. Hiszen ugyan nagyon jó gyűjteményről beszélünk, azonban tény, hogy elég szűk közönségnek készült, ami nem olyan körülmény, amit figyelmen kívül szabadna hagyni. A mangáról: Eredeti cím: ドッグス Készítési év: 2000 Részek száma: 1 kötet (6 fejezet) Műfaj: seinen, sci-fi, akció, dráma, misztikus Történet: Shirow Miwa Rajz: Shirow Miwa Linkek: AA, MAL, Baka-Updates Rövid tartalom: A történet négy, látszólag teljesen független emberről (a volt bérgyilkos Mihairól, a múltja után kutató Heineről, a bosszúra éhes Naotoról, illetve a szabadúszó információkereskedő Badouról) szól, akik a manga címében is megjelennek. Ők ugyanis azok a kóbor kutyák, akik a történetben megjelenő pokoli, bűnben és szenvedésben tocsogó jövőbeli világban próbálnak boldogulni. (A manga a Dogs: Bullets & Carnage című sorozat előzetese, simán Dogs, illetve Dogs: Prelude néven is ismert. Az itt megjelenő szereplők a későbbi folytatás főszereplői.) Miért ezt a mangát választottam? (Aki nem érdekel a személyes vonatkozásom, nyugodtan ugorjon!) Őszintén szólva nem is emlékszem már, hol találtam rá erre a mangára. Még valami rémlik, hogy böngésztem meg keresgéltem MangaFoxon vagy MangaReaderen, és mintha ott futottam volna össze vele. Az viszont egész biztos, hogy rég olvastam, és nagyon hamar belopta magát a szívembe, mert mikor találkoztam vele, épp valami ehhez hasonló, komolyabb olvasmányt szerettem volna, így tökéletes volt számomra. Láttam az adaptációt (OVA) is, sőt, a folytatását jelentő sorozatot is rögtön olvasni kezdtem, és az egyik kedvencemmé nőtte ki magát. Nemrég lehetőségem is volt megvenni a kötetet, és így, újra elolvasva jutott eszembe, hogy írhatnék róla kicsit, hátha valakinek esetleg sikerül meghoznom hozzá a kedvét. Ugyanis ez szintén azon művek egyike, amik noha nagyon népszerűek külföldön és rengeteg bennük a potenciál, de hazánkban nem igazán látom, hogy foglalkoznának vele, ami nagy kár. Mit is gondolok róla? A történetről: Tipikusnak is lehetne mondhatni azt a sötét, mocsoktól és szenvedéstől nehéz levegőjű, tényleg iszonyatosan borongós és kegyetlen alternatív jövőt, amit a manga tár elénk. De meglepő módon mégsem az. Nehéz lenne megfogalmazni, miért nem klisés, de nem az. Talán pont azért, mert nem kapunk semmilyen bevezetést, és úgy kezdjük el olvasni a mangát, hogy magáról a világáról csak annyit tudunk, hogy a jövőben játszódik, illetve talán a tartalomleírás alapján tudhatjuk a főszereplők neveit. Nem rágják a szánkba, hogy atomháború söpört végig a Földön vagy hogy milyen lények irtották ki az emberiség nagy részét. Semmi ilyen tipikus leírást nem kapunk. Ahogy haladunk előre az oldalakon sem látunk mindenféle röpködő autókat, mechákat, vagy bármit, ami akármilyen kézzelfoghatóbb dolgot árulna el a világból. Sőt pont egy, a Keresztapát (illetve ezzel együtt a múltat is) idéző mediterrán környezetben találjuk magunkat, ami később sem változik sokban, csupán néhol alvilágibbnak tűnik vagy épp a nyomornegyedek hangulatát idézi. A manga világa sok helyszínnel és érzettel operál, és nem a tipikusan behatárolható fajta, de szerintem nagyon kellemes egyveleget alkot. Most jöhetne a kérdés, hogy akkor honnan is tudjuk meg, milyen ez a világ pontosan? A válasz igen egyszerű: a szereplőkön keresztül. Az ő történetük, érzéseik és tetteik kalauzolnak minket, ezeken keresztül nyílik meg a világuk igazi mélysége. Az, hogy az emberek mennyire felszínesnek és közömbösnek tűnnek, mégis mennyi fájdalommal élnek együtt. Hogy hiába erősek, akkor is lehetnek tehetetlenek és gyengék. Hogy ebben a világban nincsenek tabuk, nincsenek erkölcsök, és pláne nincs, aki biztonságban van. Hogy a pénz az úr, a fegyverek pedig többet beszélnek, mint maguk az emberek. Igazából rengeteg dolgot bemutat a manga ebben a pár fordulatos történetben, amik ugyan ridegnek és fájdalmasnak tűnnek, és részben azok is, azonban mégis hihetetlenül érzelmesek és elgondolkoztatóak, csak az kell, hogy az ember hagyja magát sodródni az árral. Engem mindegyik rendkívül megdöbbentett illetve megérintett, és még én is meglepődtem, mennyire erőteljes reakciókat (sírás, nevetés), illetve érzéseket (féltés, sajnálat, szeretet) csaltak ki belőlem. Igaz, én elfogult vagyok a mangával, mert alapból nagy kedvencem, de szerintem a maffiás/cyberpunkos témákat, amikkel dolgozik, nagyon szépen kivitelezi. Az alvilágot is szépen bemutatja a szereplők segítségével, illetve azt a fizikai és lelki nyomort, amiben a hétköznapjaikat élik. A történetvezetés szerintem mindegyik történetnél tökéletes volt, mert voltak ugyan kicsit nyugodalmasabb, párbeszédes részek, ahol kicsit volt időnk megszokni a szereplőket és a helyzetet, amikben voltak, mégsem volt unalmas a manga, mert mindig történt valami (vagy ténylegesen, vagy láthattunk visszaemlékezést), ami meglepetést okozott, illetve nem egy tűzharc is kerekedett. Ami pedig teljesen levett a lábamról, az az volt, hogy az egyes fejezetek szereplői később más történetében is feltűntek mellékszereplőkként, így még inkább erősítve a tényt, hogy egy világ szereplői, valamint így ismét felidézve a kötet alcímét. A szereplőkről: Több szereplő is megfordult a mangában, de az egyes történetek főszereplői egyértelműen kiemelkedtek, így róluk is szeretnék többet beszélni, mert őket érzem meghatározónak. Mihai-al ismerkedhettünk meg az első történetben, ő a szereplők közül a legidősebb. Eléggé semmilyen szereplőnek tűnt az elején, amit sokáig nem tudtam hova tenni (alig beszélt, kevés érzelmet mutatott ki), sőt, bizonyos helyzetekben egészen papucsként viselkedett, amit meg viszont azért nem értettem, mert a vélemények meg az ismertetők alapján, amiket olvastam a mangáról, nem ilyesmire számítottam. Sőt, a múltbéli visszaemlékezések alapján sem olyannak tűnt. De igazából mire megkérdőjeleztem szegényt, elértünk a manga csúcspontjához, ahol megértettem, hogy azért olyan, amilyen, mert a múltjával együtt az érzéseit (főleg a fájdalmát) is mélyen magába akarta temetni. Persze ez nem olyan dolog, ami gyakran sikerülne (pláne nem egy ilyen történetben), és itt sem így történt, jó sok drámát öntve így a nyakamba (meg mindenkiébe, aki érzékenyebb az ilyesmire). A lényeg nála igazából az, hogy ő volt számomra a leginkább problémás szereplő a mangában, mert nagyon lassan és nehezen tudtam vele azonosulni (még most sem sikerült teljesen, de fogalmam sincs, miért), de egy nagyon pozitív és támogató szereplő. Talán ez nem tűnik olyan nagy dolognak, de a Dogs világában igenis nagy erőt képvisel, hiába idősebb, mert nagyon erős és tapasztalt, valamint helyén van a szíve. A második történet Badou története volt, akit szerintem már akkor megszerettem, mikor megláttam. Külsőre igen szimpatikus volt, és az ő kicsit lazább, kevésbé kínban tocsogó története (meg úgy a srác egész lénye) nagyon sokat dobott a hangulatomon, és képes voltam elvonatkoztatni Mihai tragikus sztorijától. Nagyon vagány volt, igazi badass, ha eldurrant az agya, de egyébként egy végtelenül szórakoztató jelenség, akit ki kéne találni, ha nem volna. Szóval én aztán biztosan megértem, miért olyan népszerű szereplő Heine után, tényleg nagyon szerethető alak (még úgy is, hogy én szerintem sem a túl komoly, sem a túl szórakozott részével nem tudnék mit kezdeni, ha bármelyik is domináns volna, de így, hogy a kettő között van félúton (vagyis pontosabban néha ilyen, néha olyan), nem tudok nem rajongani érte). A harmadik és negyedik fejezetben Naoto a főszereplő, aki a főhősök között egyedüli lány. Először talán szerencsétlennek meg mimózának tűnik (tudom, hogy akik nem szeretik, ezért szokták, én is furcsálltam az elején, mert egy szerencsétlennek tűnt, aki gyenge, de "szeretne erős lenni", szóval egy nagy klisének hatott, de nem az!), ám egy nagyon összetett, erős jellem, aki mögött félelmetesen tragikus múlt rejtőzik. Az ő helyzete számomra nagyon brutálisnak hatott, főleg, hogy olyan csavart vett közben az egész története, hogy szó szerint mindenre másképp néztem utána vele kapcsolatban. Igazából ő a leginkább izolált szereplő, mert a többiekkel ebben a kötetben nem érintkezik, de ami késik, nem múlik. Az utolsó történetszál Heine-é, aki nekem talán a legnagyobb kedvencem (bár nehéz különbséget vagy "sorrendet" tenni ennyi zseniális karakter között). Kezdetben a punkos külseje mellett az fogott meg benne, hogy amolyan érdekes, titokzatos légkör lengte körbe. Később meg kiderült, hogy milyen hihetetlenül erős és strapabíró, de ennek ellenére mégsem élősködik másokon vagy dicsekszik az erejével, szimplán csak túl akar élni, ahogy mindenki más is. Érdekes, hogy Mihai-al ellentétben Heine is fájdalmasan tekint a múltjára, de mégis üldözi, nem pedig bujdos előle vagy próbálja magába fojtani. Sőt, meglepően figyelmes is, és egy igazi lázadó, aki akkor sem hagyja, hogy megváltoztassák, ha az egész világ mocskos meg bűnnel teli is körülötte. Együttérzésre is képes és vannak emberi kapcsolatai is, szóval hiába tartja magát szörnyetegnek, nem az, sőt, sokkal emberibb mint a normális emberek. A grafikáról/megjelenítésről: A Dogs-nak igen egyedi rajzolása van, ezer közül megismerni a különleges karakterdizájnokat. A karakterek szép, részletes rajzolásúak, lendületesek, arányosak. A fegyverek és a ruháik is részletesen kivitelezettek, a harcjelenetek pedig látványosak és követhetőek. Külön kiemelném a szép fejezetborítókat, mind gyönyörűre sikeredett. Az egyedüli dolog, ami esetleg negatívumnak számíthat, hogy nem túl sok a háttér. Ez engem annyira nem zavart (az itt-ott rajzolt részletek elegek voltak ahhoz, hogy épp tudjam mindig, milyen jellegű helyszínen zajlik épp a cselekmény), de ha valaki eszerint szeretné jobban megismerni a világot, szerintem gondokba fog ütközni. Sok a fehér háttér, vagy az apró részlet, de persze van, ahol rendesen meg vannak rajzolva, bár ez nem állandó dolog. Szerintem ez részben azért sem baj, mert így tényleg inkább a szereplőkön van a hangsúly, de tényleg könnyebben lehetne kiigazodni a világon, ha többet látnánk belőle közvetlenül, nem csak közvetve. Összesítve:
A Dogs egy zseniális, sötétebb és elgondolkoztatóbb manga, amely biztosan elnyeri mindenki tetszését, aki egy borongósabb hangulatú poszt apokaliptikus történetet akar olvasni, benne nagy erkölcsi és érzelmi mélységeket rejtegető karakterekkel. Értékelhető így, önmagában is, de szerencsére van folytatása, ami hasonlóan izgalmas és jól kivitelezett, és amibe szintén megéri belenézni. A Dogs-ban szerintem az a jó, hogy akármennyire is nem tűnik különlegesnek, meg nem tűnik ki a többi hasonló seinen manga közül, mégis az, mert zseniálisan operál a szereplőkkel és a történésekkel. Aki még nem olvasta, de szereti az ilyesmi témájú műveket, azoknak meg pláne ajánlott, szerintem nem fog csalódást okozni. Bloody Monday (manga, 2007-2009)
25/7/2015
A mangáról: Eredeti cím: ブラッディ・マンデイ Készítési év: 2007-2009 Részek száma: 11 kötet (96 fejezet) Műfaj: shounen, akció, lélektani, dráma Történet: Ryuumon Ryou (másnéven Kibayashi Shin) Rajz: Megumi Kouji Linkek: AA, MAL, Baka-Updates Rövid tartalom: Az anime főhőse Takagi Fujimaru, egy átlagosnak tűnő tizenéves fiú, aki igazából Falcon, a híres hacker. Szintén iskolás húgával és a japán nemzetbiztonságnak dolgozó apjával él együtt. Egyik nap azonban apjától váratlan telefon érkezik, miszerint bajba került, és neki kell megvédenie a húgát, később pedig többek között a tévé is bemondja, hogy a férfit gyilkosságért körözik. A fiú nyomozásba kezd, hogy tisztázza apját, viszont ahogy egyre mélyebbre ás, úgy kerül bele egyre inkább az igen kegyetlen és durva jászmába, ami a japán nemzetbiztonság és az országot romba dönteni vágyó terroristák között zajlik. Miért ezt a mangát választottam? (Aki nem érdekel a személyes vonatkozásom, nyugodtan ugorjon!) A választásomat illetően nagyban közrejátszott a tény, hogy szerintem a manga méltatlanul kevés figyelmet kap. Én speciel először az AnimeAddicts oldalán találkoztam vele először még 2012-ben, mikor láttam, hogy érkezett be hozzá magyar fordítás (bár csak pár fejezetnyi, és azóta sem érhető el hozzá több). Előtte én sem hallottam róla, de akkor szimpatikus volt, így belenéztem. Aztán valahogy nem fogott meg akkor, bár hozzáadtam több listámhoz is, mondván, hogy "most olvasom". Nem sokkal később azonban, a 2013-as NatsuMeeten láttam az első kötetet, és annyira nem hagyott nyugodni a dolog, hogy megvettem. És milyen jól tettem! Elolvastam, és nagyon tetszett, el is döntöttem, hogy megveszem majd kötetenként, és úgy olvasom majd. Ebből azonban hiába teltek az évek, nem lett semmi (mert nagyon sok más sorozatba belekezdtem, és szegény Bloody Monday-re meg sosem maradt pénzem, mikor épp meg akartam volna venni a folytatást). Egyik nap azonban nagyon feltüzelt a tény, hogy online is elérhető az összes fejezet, és nem kell még X évet várnom, hogy megtudjam, hogy folytatódik a történet. Szóval újraolvastam az első kötetet, aztán teljes gőzzel álltam neki a maradék tíznek. És sokkal több mondanivaló fogalmazódott meg bennem vele kapcsolatban, így gondoltam, írok róla kicsit. Nem túl ismert, de hátha valakinek meghozom hozzá a kedvét. Mit is gondolok róla? A történetről: A Bloody Monday már ott felhívta magára a figyelmemet, hogy hiába szeretem a hackeres (illetve bocsánat, sokszor crackeres) filmeket és könyveket, alig találkozom velük. Szóval mikor láttam a kategóriáknál, hogy itt nem csak hackerek, hanem még terroristák vannak, már tudtam, hogy nekem való lesz. Szerintem nagyon ütős lett a kezdés, ügyesen megismerhettük a szereplőket, kaptunk egy kis ízelítőt Falcon tudásából, aztán máris beütött a baj, és bedobtak minket a mélyvízbe. Ritka, hogy előre pontozok valamit (mint most is, nem sült el teljesen jól), de már az első kötet olvasása után 10 pontot kapott tőlem. A történet első körülbelül 40 fejezete lélegzetelállító volt, és meg is érdemelte a kapott pontszámot. Izgalmas volt, szinte a lábam remegett meg lerágtam az összes körmömet. Mindig történt valami akciódús, a szereplők nem nagyon ücsörögtek, mindig mozgásban voltak. Az egész történetvezetés lendületes volt, nem is beszélve arról a meglehetősen sok karakterről, akikkel a mangakák operáltak. Egészen olyannak tűnt, mint egy Death Note 2.0 - lebilincselő lélektani, illetve nyomozós thriller, amelyben két iszonyatos elme vagy éppen ellentétes fél (a DN-ben ugye Kira és L kezdetben; itt pedig Falcon és követői a terroristák ellen) nagyszabású játszmáját követhetjük végig. Kezdetben így is indult, idővel azonban egyre csak halmozni kezdte a kisebb-nagyobb hibákat meg furcsaságokat. Ami engem egy idő után megviselt, az az állandó pörgés. Egy ideig könnyen lekötötte az embert a manga, nem volt nehéz követni a cselekményt, mindig megleptek minket a készítők mindenféle csavarokkal. Jöttek-mentek a szövetségesek és az ellenségek, sosem lehetett tudni, kiben is lehet megbízni a sok beépített kém miatt, illetve mindig utólag derült ki sok frappáns furcsaság. Ezekkel alapvetően nem is lenne baj, mert nagyon sokat adtak a mű tempójához és a hangulathoz, de hol bizonyos események ismétlődtek (a főhős húgát annyiszor rabolták el, hogy a rekordok könyvébe simán beleírhatnánk mint a világ legtöbbször elrabolt rokonát), hol pedig tényleg annyira sok volt már a történés, hogy lefáradt az agyam. Sok volt az állandó üldözés-menekülés (ahol a japán nemzetbiztonság emberei szerintem sokszor elég szerencsétlenül álltak a dolgokhoz), a mindenféle pszichés hadviselés, rejtett hacker-trükkök. Lehet, hogy mást abszolút nem zavarnának, nekem idővel azonban megnehezítették az olvasást, hiába voltak egyébként zseniálisan kreatívak, és volt minden fejezetzáró oldalnál egy nagy "Ez nem lehet igaz!"-felkiáltás a reakcióm. Kicsit... tömény lett így, és csak lassabban tudtam haladni az olvasással. Sajnáltam, hogy (a valószínűleg nagyon sok felvonultatott szereplő miatt) nem igazán jutott idő arra, hogy bizonyos emberek múltjába vagy indítékai mögé benézhessünk. Volt, akiről kiderült, hogy miért lett terrorista, vagy mi mozgatta őket (ugyanígy a "szövetséges erőknél" is), de sok szereplő van, akikről szívesen megtudtam volna többet, mert így nem mindig tudtam hova tenni a viselkedésüket, illetve néhol nem tudtam átérezni a helyzetüket. Ezzel együtt, ahogy haladtunk manga vége felé, úgy egyre több olyan helyzet volt, ami nagyon érdekes volt ugyan így is, én mégis úgy éreztem, nem használták ki eléggé, mert sokkal több rejtett potenciált tartalmazott. Ezek ellenére nekem nagyon tetszett a történet, mert tényleg fordulatos volt, hangulatos, nagyon ügyesen operáltak a készítők a különböző, egyszerre zajló történetszálakkal, ezek hol csak tényleg párhuzamosan futottak, hol összeforrtak, majd újra szétváltak. Érdekes volt az is, hogy ahogy kezdetben úgy tűnt, minden a Bloody-X néven ismert gyilkos vírus körül zajlott, úgy a történet végére kiderült a terroristák valódi célja, és sok korábbi tettük értelmet nyert, ami akkor olvasva nem volt egyértelmű. Valamint belegondolva tényleg nagyon aprólékosan kidolgozták a beépült kémek kilétét, gyakran olyan emberekről derült ki, hogy az ellenségnek dolgoznak, akikről az ember abszolút nem gondolta volna. A harcok is látványosak meg izgalmasak voltak, Falcon képességeit is mindig kihasználták, ahogy csak lehetett, így ő még ha távolabbról is, de ugyanúgy kivehette a részét a küzdelmekből. A leginkább nekem mégis a pszichológiai szinten zajló csatározások tetszettek, amire nem egyszer volt példa, és a korábban "hasonlítási alapnak" mondott DN-t (bár nem szeretek hasonlítani, mert értelmetlennek érzem, csak aki nem olvasta a Bloody Monday-t, tudjon miből kiindulni) szerintem ezerszeresen felülmúlták. Hihetetlenül jól mutatták be, ahogy az ellenségek egy karnyújtásnyira álltak egymástól, és próbálták kisillabizálni, mire gondolhat a másik, mit kéne lépniük, hogy kibillentsék/lebuktassák/kiakasszák a másikat. Mindent persze a lehető legizgalmasabb és idegtépőbb módon, ahogy csak lehet, hogy az ember az összes körmét lerágja, csodálkozzon a furfangos logikájukon, és aztán egy "Ez hihetetlen!"-felkiáltással felugorjon a gép mellől, mire végeznek. Az egész történet lebilincselő volt szerintem minden hibája meg furcsasága ellenére is. Komoly volt, durva témákkal (terrorizmus, vallás, erkölcsök, bosszú, áldozathozatal, stb.) operált, és abszolút nem egy lebutitított gyerekmese még a sok fiatal főszereplő ellenére sem (lehet pont azért voltak benne, hogy komolyabbá tegyék az egész helyzetet). Volt itt halál, egészen sokat láttató, véres jelenetek, mégsem estek a készítők a ló túloldalára és kerekedett az egészből egy értelmetlen trancsír. Az viszont érezhető volt, hogy a szereplők halálával óvatosan bántak, és noha tényleg voltak, akiktől búcsút kellett vennünk rövidebb vagy hosszabb idő után, szerencsére az általam megkedvelt szereplőket nem bántották, aminek kifejezetten örültem. A sorozat vége szerintem kicsit sietve lezárt lett, de nem zavaróan, mert minden lényeges dologra fény derült, és összességében elégedett vagyok vele. Maradtak még kérdéseim, de lehet, hogy ezeket a folytatások egyike fogja megválaszolni (, de ha nem kapok rájuk választ sem fog zavaró űr maradni bennem). A szereplőkről: Nagyon sok szereplő megfordult a mangában, jóval több, mint ahányról írni tudnék. Így inkább csak a főbb oldalakat, valamint azok egy-egy képviselőjét szeretném kiemelni. A főszereplő, mint ahogy korábban is írtam, Takagi Fujimaru. Jellemét tekintve egy tipikus shounen-szereplő, legfőbb különlegességét az adja, hogy nagyon jól ért a számítógépekhez. Egy fiatal hackerről beszélünk tehát, aki egyébként nagyon nyitott meg barátkozós, viccelődős alkat. Arra számítottam titkon, hogy esetleg egy tipikus "a való életben semmitmondó, csak a kibertérben önmagát megélő" szereplő lesz, de nem így van. Valóban szárnyal, ha egy géphez jut, de anélkül is ügyesen boldogul. Nagyon okos, logikus gondolkozású, a különféle helyzeteket nagyon jól átlátó, de abszolút nem érzelemmentes szereplőnek ismertem meg, aki rendkívül félti a számára fontos embereket, és nem tűri meg a terroristák kegyetlenkedéseit. Ha elesik, feláll, és küzd tovább. Végig fontos szerepe van a mangában, de szerencsére nem vitték át idegesítően mindentudóba a karakterét. Igaz, hogy nagyon ügyes, de tapasztalatlan, és ahogy mindenki, fél ő is, hibázik, így bőven van, ami kompenzálja a pozitív jellemvonásait. Fujimarut egyrészt a Third-I nevű csoport támogatja a japán nemzetbiztonságiakon belül, akiknek elég sok tagját megismerhetjük a történet folyamán. Mivel a fiú édesapja is ott dolgozik, így a nevét már mind ismerték, még ha személyesen nem is találkoztak. Elég vegyes bagázs, elvileg mind képzettek, de nekem gyakran volt olyan érzésem, hogy nem elég figyelmesek. Mármint én értem, hogy attól, hogy képzett az ember, még nem feltétlenül felkészült minden helyzetben, főleg nem ilyen iszonyatosan profi terroristákkal szemben, mint akikkel itt kellett felvenniük a harcot, de sokszor megakadályozhattak volna eseményeket, ha jobban odafigyelnek, vagy jobban felkészülnek. Lehet, hogy a mangaka ezzel akarta részben erősíteni azt a folyamatos bizontalanság-érzetet, amit többek között a sok beépült kémmel is elért. Mindenesetre ők is szerethető, támogató közeg voltak, közülük abszolút Kirishima-san volt a kedvencem. A fiút támogató másik csoport a barátai, akikkel egy iskolába jár, pontosabban még az Újságíró Klub tagjai is. Van köztük ügyes kis karate-bajnok, egy politikus ügyesen íjászkodó unokája, meg nyilván kevésbé a harcokat tekintve hasznos tagok. Ennek ellenére nagyon ügyes csapat, és nem egy helyzetből kihúzták magukat a Fujimaru által vezényelt kis csapatmunkáiknak hála. Szerintem nagyon menőek voltak, én mindig megtapsoltam őket, mert szuperül összedolgoztak, és ügyes taktikákat követtek. A manga nyilvánvaló gonoszai a terroristák, akikről idővel ki is derül, hogy nem csupán hobbiból robbantgatnak, sőt, nem is tipikus terroristák, hanem megvan a maguk szent oka minderre, valamint hogy Fujimaruval is van közös múltjuk. Hihetetlenül felkészültek voltak, határozottak, és nem féltek áldozatokat hozni. Zseniálisan beépültek Fujimaru mindennapjaiba, minden kémnél csak pislogtam, mikor lebuktatták őket. Közülük is sok szereplőt bemutattak, de nekem J volt a kedvencem. Egy zseniális, komplex érzelmi világú fiú volt, akit a saját környezete keserített meg. Nagyon ügyes taktikus a fiatal kora ellenére, engem teljesen levett a lábamról, és nagyon szurkoltam, hogy ne haljon meg. Idővel a kis barátját, Michael-t is nagyon megkedveltem. A grafikáról/megjelenítésről: Szerintem gyönyörűek a rajzok. A karakterek szépen kidolgozottak, és noha hasonlóak a mangaka rajzstílusa miatt, de abszolút könnyedén megkülönböztethetőek. Letisztultak a vonásai, és nagyon részletgazdagok, ahol kell. A hátterek nekem nagyon tetszettek, a harcjelenetek is látványosan, könnyen átláthatóan lettek elkészítve. Ahol kellett, dinamikus volt, ahol meg nyugodtabb rajzok kellettek, ott nagyon szép, állóképszerű rajzokat kaptunk. Különösen tetszettek a kétoldalas fejezetborítók, illetve nagyon megnyerően ábrázolták Fujimarut, mikor átváltott "hacker-üzemmódba". A szereplők mimikája még ha nem is lett olyan kifejező (vagyis úgy mondom, hogy néha kicsit sablonosnak tűnhet), a gesztusaik és az érzelmeik ábrázolása azonban különösen erőteljes. Összesítve: A manga igen különleges történetű, sok, különleges szereplővel operáló akció-thriller. Akik szeretik az ilyen típusú történeteket, azoknak nagyon ajánlom, megéri elolvasni. Tényleg egy lebilincselő alkotásról van szó, minden esetleges hibájával/furcsaságával együtt. Tudom, hogy sokan nem szeretnek mangát olvasni, de a Bloody Monday-el mindenképp megéri tenni egy próbát, még azoknak is, akik esetleg attól félnek, hogy a sok harc miatt nem tudják rendesen átlátni a helyzetet, mert szerintem abszolút egyértelmű és könnyen követhető benne minden. Még azoknak sem lehet vele gondja, akik érzékenyebbek a rajzolásra, mert nagyon szépek a szereplők és részletgazdag a manga kivitelezése. Meg amúgy is, úgyis tudom, hogy sokan vágynak a Death Note után hasonlóan magával ragadó történetre (ez rám is igaz volt), de ezek után már nem kell tovább várakozni. |
Figyelem!Nem feltétlenül igaz, de a véleményezéseimben spoilerek lehetnek!
Szóval mindenki csak saját felelősségre olvasson! Fő kategóriákArchívum
December 2021
Tagek
All
|