A mangáról: Eredeti cím: ドッグス Készítési év: 2000 Részek száma: 1 kötet (6 fejezet) Műfaj: seinen, sci-fi, akció, dráma, misztikus Történet: Shirow Miwa Rajz: Shirow Miwa Linkek: AA, MAL, Baka-Updates Rövid tartalom: A történet négy, látszólag teljesen független emberről (a volt bérgyilkos Mihairól, a múltja után kutató Heineről, a bosszúra éhes Naotoról, illetve a szabadúszó információkereskedő Badouról) szól, akik a manga címében is megjelennek. Ők ugyanis azok a kóbor kutyák, akik a történetben megjelenő pokoli, bűnben és szenvedésben tocsogó jövőbeli világban próbálnak boldogulni. (A manga a Dogs: Bullets & Carnage című sorozat előzetese, simán Dogs, illetve Dogs: Prelude néven is ismert. Az itt megjelenő szereplők a későbbi folytatás főszereplői.) Miért ezt a mangát választottam? (Aki nem érdekel a személyes vonatkozásom, nyugodtan ugorjon!) Őszintén szólva nem is emlékszem már, hol találtam rá erre a mangára. Még valami rémlik, hogy böngésztem meg keresgéltem MangaFoxon vagy MangaReaderen, és mintha ott futottam volna össze vele. Az viszont egész biztos, hogy rég olvastam, és nagyon hamar belopta magát a szívembe, mert mikor találkoztam vele, épp valami ehhez hasonló, komolyabb olvasmányt szerettem volna, így tökéletes volt számomra. Láttam az adaptációt (OVA) is, sőt, a folytatását jelentő sorozatot is rögtön olvasni kezdtem, és az egyik kedvencemmé nőtte ki magát. Nemrég lehetőségem is volt megvenni a kötetet, és így, újra elolvasva jutott eszembe, hogy írhatnék róla kicsit, hátha valakinek esetleg sikerül meghoznom hozzá a kedvét. Ugyanis ez szintén azon művek egyike, amik noha nagyon népszerűek külföldön és rengeteg bennük a potenciál, de hazánkban nem igazán látom, hogy foglalkoznának vele, ami nagy kár. Mit is gondolok róla? A történetről: Tipikusnak is lehetne mondhatni azt a sötét, mocsoktól és szenvedéstől nehéz levegőjű, tényleg iszonyatosan borongós és kegyetlen alternatív jövőt, amit a manga tár elénk. De meglepő módon mégsem az. Nehéz lenne megfogalmazni, miért nem klisés, de nem az. Talán pont azért, mert nem kapunk semmilyen bevezetést, és úgy kezdjük el olvasni a mangát, hogy magáról a világáról csak annyit tudunk, hogy a jövőben játszódik, illetve talán a tartalomleírás alapján tudhatjuk a főszereplők neveit. Nem rágják a szánkba, hogy atomháború söpört végig a Földön vagy hogy milyen lények irtották ki az emberiség nagy részét. Semmi ilyen tipikus leírást nem kapunk. Ahogy haladunk előre az oldalakon sem látunk mindenféle röpködő autókat, mechákat, vagy bármit, ami akármilyen kézzelfoghatóbb dolgot árulna el a világból. Sőt pont egy, a Keresztapát (illetve ezzel együtt a múltat is) idéző mediterrán környezetben találjuk magunkat, ami később sem változik sokban, csupán néhol alvilágibbnak tűnik vagy épp a nyomornegyedek hangulatát idézi. A manga világa sok helyszínnel és érzettel operál, és nem a tipikusan behatárolható fajta, de szerintem nagyon kellemes egyveleget alkot. Most jöhetne a kérdés, hogy akkor honnan is tudjuk meg, milyen ez a világ pontosan? A válasz igen egyszerű: a szereplőkön keresztül. Az ő történetük, érzéseik és tetteik kalauzolnak minket, ezeken keresztül nyílik meg a világuk igazi mélysége. Az, hogy az emberek mennyire felszínesnek és közömbösnek tűnnek, mégis mennyi fájdalommal élnek együtt. Hogy hiába erősek, akkor is lehetnek tehetetlenek és gyengék. Hogy ebben a világban nincsenek tabuk, nincsenek erkölcsök, és pláne nincs, aki biztonságban van. Hogy a pénz az úr, a fegyverek pedig többet beszélnek, mint maguk az emberek. Igazából rengeteg dolgot bemutat a manga ebben a pár fordulatos történetben, amik ugyan ridegnek és fájdalmasnak tűnnek, és részben azok is, azonban mégis hihetetlenül érzelmesek és elgondolkoztatóak, csak az kell, hogy az ember hagyja magát sodródni az árral. Engem mindegyik rendkívül megdöbbentett illetve megérintett, és még én is meglepődtem, mennyire erőteljes reakciókat (sírás, nevetés), illetve érzéseket (féltés, sajnálat, szeretet) csaltak ki belőlem. Igaz, én elfogult vagyok a mangával, mert alapból nagy kedvencem, de szerintem a maffiás/cyberpunkos témákat, amikkel dolgozik, nagyon szépen kivitelezi. Az alvilágot is szépen bemutatja a szereplők segítségével, illetve azt a fizikai és lelki nyomort, amiben a hétköznapjaikat élik. A történetvezetés szerintem mindegyik történetnél tökéletes volt, mert voltak ugyan kicsit nyugodalmasabb, párbeszédes részek, ahol kicsit volt időnk megszokni a szereplőket és a helyzetet, amikben voltak, mégsem volt unalmas a manga, mert mindig történt valami (vagy ténylegesen, vagy láthattunk visszaemlékezést), ami meglepetést okozott, illetve nem egy tűzharc is kerekedett. Ami pedig teljesen levett a lábamról, az az volt, hogy az egyes fejezetek szereplői később más történetében is feltűntek mellékszereplőkként, így még inkább erősítve a tényt, hogy egy világ szereplői, valamint így ismét felidézve a kötet alcímét. A szereplőkről: Több szereplő is megfordult a mangában, de az egyes történetek főszereplői egyértelműen kiemelkedtek, így róluk is szeretnék többet beszélni, mert őket érzem meghatározónak. Mihai-al ismerkedhettünk meg az első történetben, ő a szereplők közül a legidősebb. Eléggé semmilyen szereplőnek tűnt az elején, amit sokáig nem tudtam hova tenni (alig beszélt, kevés érzelmet mutatott ki), sőt, bizonyos helyzetekben egészen papucsként viselkedett, amit meg viszont azért nem értettem, mert a vélemények meg az ismertetők alapján, amiket olvastam a mangáról, nem ilyesmire számítottam. Sőt, a múltbéli visszaemlékezések alapján sem olyannak tűnt. De igazából mire megkérdőjeleztem szegényt, elértünk a manga csúcspontjához, ahol megértettem, hogy azért olyan, amilyen, mert a múltjával együtt az érzéseit (főleg a fájdalmát) is mélyen magába akarta temetni. Persze ez nem olyan dolog, ami gyakran sikerülne (pláne nem egy ilyen történetben), és itt sem így történt, jó sok drámát öntve így a nyakamba (meg mindenkiébe, aki érzékenyebb az ilyesmire). A lényeg nála igazából az, hogy ő volt számomra a leginkább problémás szereplő a mangában, mert nagyon lassan és nehezen tudtam vele azonosulni (még most sem sikerült teljesen, de fogalmam sincs, miért), de egy nagyon pozitív és támogató szereplő. Talán ez nem tűnik olyan nagy dolognak, de a Dogs világában igenis nagy erőt képvisel, hiába idősebb, mert nagyon erős és tapasztalt, valamint helyén van a szíve. A második történet Badou története volt, akit szerintem már akkor megszerettem, mikor megláttam. Külsőre igen szimpatikus volt, és az ő kicsit lazább, kevésbé kínban tocsogó története (meg úgy a srác egész lénye) nagyon sokat dobott a hangulatomon, és képes voltam elvonatkoztatni Mihai tragikus sztorijától. Nagyon vagány volt, igazi badass, ha eldurrant az agya, de egyébként egy végtelenül szórakoztató jelenség, akit ki kéne találni, ha nem volna. Szóval én aztán biztosan megértem, miért olyan népszerű szereplő Heine után, tényleg nagyon szerethető alak (még úgy is, hogy én szerintem sem a túl komoly, sem a túl szórakozott részével nem tudnék mit kezdeni, ha bármelyik is domináns volna, de így, hogy a kettő között van félúton (vagyis pontosabban néha ilyen, néha olyan), nem tudok nem rajongani érte). A harmadik és negyedik fejezetben Naoto a főszereplő, aki a főhősök között egyedüli lány. Először talán szerencsétlennek meg mimózának tűnik (tudom, hogy akik nem szeretik, ezért szokták, én is furcsálltam az elején, mert egy szerencsétlennek tűnt, aki gyenge, de "szeretne erős lenni", szóval egy nagy klisének hatott, de nem az!), ám egy nagyon összetett, erős jellem, aki mögött félelmetesen tragikus múlt rejtőzik. Az ő helyzete számomra nagyon brutálisnak hatott, főleg, hogy olyan csavart vett közben az egész története, hogy szó szerint mindenre másképp néztem utána vele kapcsolatban. Igazából ő a leginkább izolált szereplő, mert a többiekkel ebben a kötetben nem érintkezik, de ami késik, nem múlik. Az utolsó történetszál Heine-é, aki nekem talán a legnagyobb kedvencem (bár nehéz különbséget vagy "sorrendet" tenni ennyi zseniális karakter között). Kezdetben a punkos külseje mellett az fogott meg benne, hogy amolyan érdekes, titokzatos légkör lengte körbe. Később meg kiderült, hogy milyen hihetetlenül erős és strapabíró, de ennek ellenére mégsem élősködik másokon vagy dicsekszik az erejével, szimplán csak túl akar élni, ahogy mindenki más is. Érdekes, hogy Mihai-al ellentétben Heine is fájdalmasan tekint a múltjára, de mégis üldözi, nem pedig bujdos előle vagy próbálja magába fojtani. Sőt, meglepően figyelmes is, és egy igazi lázadó, aki akkor sem hagyja, hogy megváltoztassák, ha az egész világ mocskos meg bűnnel teli is körülötte. Együttérzésre is képes és vannak emberi kapcsolatai is, szóval hiába tartja magát szörnyetegnek, nem az, sőt, sokkal emberibb mint a normális emberek. A grafikáról/megjelenítésről: A Dogs-nak igen egyedi rajzolása van, ezer közül megismerni a különleges karakterdizájnokat. A karakterek szép, részletes rajzolásúak, lendületesek, arányosak. A fegyverek és a ruháik is részletesen kivitelezettek, a harcjelenetek pedig látványosak és követhetőek. Külön kiemelném a szép fejezetborítókat, mind gyönyörűre sikeredett. Az egyedüli dolog, ami esetleg negatívumnak számíthat, hogy nem túl sok a háttér. Ez engem annyira nem zavart (az itt-ott rajzolt részletek elegek voltak ahhoz, hogy épp tudjam mindig, milyen jellegű helyszínen zajlik épp a cselekmény), de ha valaki eszerint szeretné jobban megismerni a világot, szerintem gondokba fog ütközni. Sok a fehér háttér, vagy az apró részlet, de persze van, ahol rendesen meg vannak rajzolva, bár ez nem állandó dolog. Szerintem ez részben azért sem baj, mert így tényleg inkább a szereplőkön van a hangsúly, de tényleg könnyebben lehetne kiigazodni a világon, ha többet látnánk belőle közvetlenül, nem csak közvetve. Összesítve:
A Dogs egy zseniális, sötétebb és elgondolkoztatóbb manga, amely biztosan elnyeri mindenki tetszését, aki egy borongósabb hangulatú poszt apokaliptikus történetet akar olvasni, benne nagy erkölcsi és érzelmi mélységeket rejtegető karakterekkel. Értékelhető így, önmagában is, de szerencsére van folytatása, ami hasonlóan izgalmas és jól kivitelezett, és amibe szintén megéri belenézni. A Dogs-ban szerintem az a jó, hogy akármennyire is nem tűnik különlegesnek, meg nem tűnik ki a többi hasonló seinen manga közül, mégis az, mert zseniálisan operál a szereplőkkel és a történésekkel. Aki még nem olvasta, de szereti az ilyesmi témájú műveket, azoknak meg pláne ajánlott, szerintem nem fog csalódást okozni.
0 Comments
Another (anime, 2012)
14/8/2015
Az animéről: Eredeti cím: アナザー Készítési év: 2012 Részek száma: 12 Műfaj: seinen, horror, dráma, misztikus, lélektani Stúdió: P. A. Works Eredeti mű: Ayatsuji Yukito (light novel) Karakterdizájn: Ishii Yuriko Zene: Ootani Kou Linkek: AA, MAL, AniDB, ANN Rövid tartalom: Az anime főszereplője egy Kouichi Sakakibara nevű fiú, aki részben egészségügyi, részben családi okok miatt hátrahagyja addigi életét Tokióban, és egy Yomiyama nevű városkába költözik a nagyszüleihez, hogy aztán az ottani iskolában folytassa tanulmányait. Az azonban hamar kiderül, hogy az iskolában valami szörnyűség lappang, egy rémes titok, ami pont a fiú osztályának életét befolyásolja. Sokáig nem derül ki, mi a baj, mikor viszont igen, a fiú próbál megoldást találni a helyzetre és megtörni a tragédiák láncolatát. Miért ezt az animét választottam? (Aki nem érdekel a személyes vonatkozásom, nyugodtan ugorjon!) Az Another, ahogy feljebb is írtam, egy amúgy 2012-es anime. Még emlékszem, mikor kijött, mennyire sokan szerették, és meg is jegyeztem magamnak, hogy ha lesz egy kis időm, és olyan hangulatban leszek, meg is nézem majd. Nos, az iskola meg minden más miatt ez eddig tolódott, de mivel több sorozatot is be tudtam fejezni a nyáron, amiket régebben még elkezdtem, de idő híján felfüggesztettem, úgy gondoltam, ennyi várakozás után belevágok. Főleg, hogy egy horror animéről van szó, amikből szerintem ezelőtt nem is nagyon láttam egyet sem (sőt, ilyen műfajú mangákat is csak inkább az utóbbi időben kezdtem el olvasni, pedig a filmeket kifejezetten szeretem), így kíváncsi voltam. Pláne az egész sok negatív kritika miatt, amiket olvastam a sorozatról közvetlenül a megkezdése előtt. Mit is gondolok róla? A történetről: Az Another egy tipikus ijesztő, elvont horror anime volt, amilyenre titkon számítottam, és amit miatt a nekem egyébként nem annyira szimpatikus iskolás környezettől is abszolút el tudtam tekinteni (sajnos valóban bajban vagyok, a slice of life animéket kevés kivétellel nem annyira szeretem). Sötét volt, elvont, néhol egészen groteszk, és valóban ijesztő. A történet lassabban bontakozott ki ugyan (a főhőssel együtt kerültünk be az új környezetbe, a mondhatni "ismeretlenbe", és ahogy ő is egyre többet tudott meg, úgy jutott el hozzánk is az információ), de ez szerintem még abszolút nem gond, mert legalább nem éreztem elkapkodottnak a sztorit, hiába állt csak tizenkét rész a készítők rendelkezésére. Könnyen lehet, hogy van, aki szerint a történetvezetés lassú, vagy vontatott, én sem fogok ellenkezni. Magának a háttérben álló és mindenkit félelemben tartó legendának a megismerése is szinte a fél sorozatot igénybe vette, és néha én is éreztem már azt, hogy ideges vagyok, mert minden résszel csak úgy két mondatnyival tudunk meg többet a régi históriáról, meg hogy a főhős mibe is tenyerelt bele tulajdonképpen. De ennek ellenére végig képesek voltak a készítők olyan feszült, baljóslatú hangulatot fenntartani, ami miatt képtelen voltam otthagyni a képernyőt, és ami végül a legjobban tetszett az animében. Idővel pedig minden szépen kiderült, így nem éreztem fölöslegesnek a néha valóban túlzottan nyújtott várakozást sem. Aki arra számít, hogy milyen akciódús animét fog nézni, az tehát könnyen lehet, hogy csalódni fog: az Another egy szép lassan, de zseniális utalásokkal és jelekkel teletűzdelt, ügyesen felépített történetet tár elénk. Ezt valószínűleg a sorozat elején nem is igazán fogjuk érezni, de ahogy haladunk a végkifejlet felé, egyre nagyobb hangsúlyt kap, és az utolsó részekre azért tényleg mozgalmassá is válik, tele csavarral és meglepetéssel. Kicsit tartottam attól, hogy vagy a történet, vagy az anime vége rossz lesz, mert számtalan sorozatot láttam, amik még ha hihetetlen jól is indultak, de egészen furcsa, negatív irányt vettek a végére. Itt azonban mind a történések, mind az átokféle rejtély, mind pedig a zárás különösen hátborzongatóra és logikusra sikeredett, nem valami értelmetlen sületlenség kerekedett belőle. Az anime végkifejlete különösen jól fel lett építve - a történet folyamán elejtett jelek és utalások felidézésével maguk a nézők rakhatták össze, hogy ki is volt az a bizonyos "plusz személy", és így nem csak a főhőst, de minket is szembesítettek azzal, addig milyen tévúton is jártunk. Mert valóban számos félreérthető mozzanatot meg jelenetet mutatott a sorozat, amik alapján mi is próbálhattuk megfejteni a szerencsétlenségeket okozó fölösleges személy kilétét, de persze hamarosan kiderült mindig, hogy milyen tévúton is jártunk. A válasz pedig végig ott volt a szemünk előtt, csak éppen nem vettük észre. Elég sok haláleset is volt az animében, amiknél szintén féltem, hogy valami bugyuta trancsírrá változtatják a sorozatot, de akármilyen brutális is volt mind, meg kényszerítették az embert arra, hogy fájó szisszenéssel egy-egy testrészéhez nyúljon, mind okkal történt, és gyakran egészen kreatívak voltak. Az érzelmek ábrázolása is ügyesen volt kivitelezve a sok szereplő ellenére is, valahogy a hangulat is jól rájátszott arra, hogy az egyes szereplők lelki nyomorúságát és az emberi lélek kiismerhetetlen mélységeit hangsúlyozni tudja. Logikai bukfencek meg értelmetlenségek nem nagyon voltak az animében, vagy én legalábbis nem igazán tudnék kiemelni ilyesmit, bár tény, hogy ezeknek az észrevételében nem is vagyok túl jó, meg igazából ha vannak sem szoktak zavarni, hacsak nem nagyon otromba összevisszaság kerekedik belőlük. A szereplőkről: Az anime rengeteg szereplőt felvonultatott (konkrétan egy egész osztályt, a tanáraikat meg sok más városlakót), ami szerintem annyira nem volt pozitív hatással az animére, pedig a történethez nyilván szükségesek voltak. Mert hiába volt sok fontosabb szereplő, igazából a sorozat tizenkét része nem tűnt alkalmasnak arra, hogy ennyi karaktert be tudjon mutatni, sőt, csoda, hogy a főbb szereplőknek volt elég ideje arra, hogy valamit mutassanak magukból. A főszereplő Kouichi-kun nekem egészen szimpatikus volt az elejétől fogva, pedig a hozzá hasonló csendes/szerencsétlen karaktereket (főleg fiúknál) nem szeretem. De ő ennek ellenére egészen logikus gondolkozású volt, nem hagyta magát, még ha valóban kicsit tesze-tosza is volt sokszor. Tetszett, hogy a betegsége ellenére sem hagyta el magát (vagy sajnáltatta magát, ahogy az várható lett volna), barátságos volt, empatikus, még ha picit naiv is helyenként. Rettentően szomjazott az igazságra, amit ki is derített, még ha őt nagyon fájdalmasan érintette is mindezek eredménye, és sokan ellenezték a terveit. Valahogy jó volt látni, hogy hajlandó komolyan foglalkozni az őket érintő problémával, és hogy képes volt az emberekből kihozni azt, ami bennük rejlett. Nem mondom, hogy a kedvenc szereplőim között lesz, de messze felülmúlta az, amit vártam egy ilyen kaliberű szereplőtől, így vele kapcsolatban nagyon pozitívan csalódtam. A másik szereplő, akiről szívesen írnék, az Mei. Elég furcsa lány volt, és mivel mindig nagyon félreérthető helyzetekbe került, ezért vele kapcsolatban iszonyatosan bizonytalan voltam. Nem tudtam, hogy ő most negatív vagy pozitív hős, mit akar, olyan misztikum vette körbe. De egészen megszerettem az anime végére őt is (pedig ő az a hallgatag szereplő-típus, akivel szintén nem tudok mit kezdeni), és szerintem ő is komoly jellemfejlődésen ment keresztül, míg eljutottunk a végkifejletig. Kouichi-kun osztálytársairól csak pár mondatot szeretnék írni. Megértem, hogy csak félig-meddig hittek az őket érintő átokban, de ahhoz képest, hogy idővel mennyire kezdték komolyan venni az egészet, mégsem volt bennük annyi logika, hogy beszéljenek a főszereplő fiúval, amit én erősen furcsálltam. De egyébként szerethetőek voltak azok a fiúk-lányok, akikről kicsit többet is megtudhattunk, ennek ellenére a legtöbbjük teljesen idegen maradt még a sorozat utolsó pillanatában is. A reakcióikat viszont úgy érzem, nagyon jól eltalálták, így ügyesen bemutatva, az emberek milyen szélsőségesen reagálnak a durva helyzetekben (ez egyébként is nagyon a gyengém, szóval külön örültem, hogy volt helyzet, ahol ezt az egészen kibonthatták kicsit). A grafikáról/megjelenítésről: Az anime hihetetlenül gyönyörű volt megjelenésileg. Végig borongós, sötét fények uralták a képernyőt, mikor épp a fényes eget láthattuk, valahogy az is igen ridegnek hatott, tökéletesen rájátszva az ijesztő hangulatra. Szépen meg voltak rajzolva a karakterek, az OP-ED páros is ügyesen el lett készítve, engem különösen az opening ragadott magával. A sorozat tele volt állóképszerű kitekintésekkel, és sok volt a nézőpontváltás, ami nálam különösen jól elérte, hogy fokozódni érezzem az adott helyzeteket. A mindenféle elvont, lolitás/gót stílusú gömbízületes babák is igen betaláltak nálam. Ami meglepően durva volt, az a szereplők halála: ijesztően és szó szerint vérfürdőként lettek megjelenítve, szóval nem is véletlenül az idősebb korosztályt célozza meg a sorozat. A zenékről: Ahogy a grafika, úgy a háttérben megszólaló, rejtelmes zenék is az anime ijesztő/borzongató hangulatát erősítették, én ezekre se tudnék szólni egy rossz szót sem. Mindig segítettek fenntartani az érdeklődésemet, még a kevésbé akciódús jeleneteknél is. Az izgalmaknál meg pláne ütősek voltak, nekem sokat adtak az élményhez, amit a sorozat nyújtott. Az opening és ending is jól illett a sorozathoz, főleg az előbbi, amit az amúgy is nagy kedvenc bandám, a (Rozen Maiden openingek után talán ismerősen csengő nevű) Ali Project adott elő. A seiyuukról: Ahogy mindig, itt is nagyon nagyot alkottak. Különösebb kedvenc hangom nem volt, de mindenki nagyon jól hozta a szerepét, illetve végig tartották a színvonalat is. Összesítve:
Az Another a kevés horror anime egyike, amikkel eddig találkoztam, és nagyon örülök, hogy végül megnéztem. Aki szereti a kicsit véresebb, de komolyabb, nyomasztó hangulatú történeteket meghintve jó sok misztikummal, azoknak mindenképpen ajánlanám megnézésre. De bárkinek, aki kedvet kapott hozzá esetleg, mivel egészen új animének számít, azoknak sem lehet vele gondja, akik finnyásak a grafikát illetően. Jó kis kikapcsolódást és borzongást jelenthet pár estére, míg az ember megnézi, nekem legalábbis kellemes élmény volt. |
Figyelem!Nem feltétlenül igaz, de a véleményezéseimben spoilerek lehetnek!
Szóval mindenki csak saját felelősségre olvasson! Fő kategóriákArchívum
December 2021
Tagek
All
|