Suzumiya Haruhi no Yuuutsu (anime, 2006)
29/4/2016
Az animéről: Eredeti cím: 涼宮ハルヒの憂鬱 Készítési év: 2006 Részek száma: 14 Műfaj: sci-fi, vígjáték, iskolai élet, rejtélyes Stúdió: Kyoto Animation Eredeti mű: Tanigawa Nagaru (light novel) Karakterdizájn: Itou Noizi Zene: Kosaki Satoru Linkek: AA, MAL, AniDB, ANN Rövid tartalom: Narráló szereplőnk, Kyon megismerkedik Suzumiya Haruhival. A lányról elég hamar kiderül, hogy furcsa, mivel őt csupán a természetfeletti érdekli, az átlagos emberek csak "untatják". Kyon nem tud kiigazodni rajta, de beszélgetni kezd vele, és ezzel megindítja a furcsábbnál furcsább eseményeket. Haruhi ugyanis megalapítja az SOS Brigade nevű iskolai klubot, aminek célja, hogy mindenféle természetfeletti rejtélyeket oldjon meg, és amibe Haruhi természetesen Kyont és még pár másik diákot is belerángat. Miért ezt az animét választottam? (Aki nem érdekel a személyes vonatkozásom, nyugodtan ugorjon!) Mindig is érdekelt, hogy mi ez a nagy őrület az anime, és legfőkébb "Haruhi" alakja mögött. Egy érdekes kis kultikus jelenség volt a szememben, de igazából sokáig nem érdekelt annyira, hogy jobban utána nézzek, mi is ez az egész pontosan. Az anime meg olyannak tűnt (jó, kimondom: slice of life-nak), hogy nem igazán éreztem úgy, hogy nekem való lenne. Ennek ellenére továbbra is motoszkált bennem a gondolat, hogy meg kellene néznem, vagy ha azt nem is, de kicsit jobban is megközelíthetném. Aztán az egyik közeli barátomról kiderült, hogy mekkora rajongó, és azok alapján, amiket mesélt, megjött hozzá a kedvem, így belevágtam. Mit is gondolok róla? A történetről: Azt tudni kell, hogy többféle sorrend is létezik, amivel meg lehet nézni a részeket. Én az eredeti vetítési sorrendet választottam (a barátom is ezt javasolta, meg én szeretek mindig úgy nézni/olvasni dolgokat, ahogy a megjelenésekor az emberek tették), ami azt jelenti, hogy a részek nem időrendben követik egymást, hanem kicsit meg vannak kavarva. Ez egy kellemes plusz kis pikantériát adott a dolognak. Tudom, ez semmi extrának nem számít, de ilyen jelenséggel még nem igazán kerültem ennyire közeli kapcsolatba, így gondoltam, leírom, mert ez fontos szempont lehet azt illetően, miért is értelmeztem az animét úgy, ahogy. A történet maga nem eget rengető egyébként (az ember legalábbis azt hinné, hogy különösebb újdonsággal nem kecsegtet, pedig mégis!), ennek ellenére nagyon hangulatos és képes beszippantani az embert (még engem is, aki menekül az iskolai történetek elől). Ez a kevert sorrend is jó volt, mert annak ellenére, hogy belecsöppentem a történet közepébe, kicsit sem éreztem magam összezavarodva. Sőt, egyre csak jobban érdekelt, miről is van itt szó, kik ezek a szereplők, illetve miért is művelik azt, amit. Lényegében két főbb típusra oszthatók az éved részei: a "Suzumiya Haruhi no Yuuutsu" arc-ra, ami hat részből áll, illetve a többi nyolcra. Kronológiai sorrend tekintetében ez a hatrészes arc jelenti a történet elejét, és ez egy tényleges arc-nak mondható. Ebben ismerhetjük meg a narrátort, Kyont, illetve hogy miképp ismerkedett össze Haruhival és hogyan is jött létre az SOS Brigade. Ez egy nagyon izgalmas kis történetív, tényleg a legizgalmasabb, így nem is bántam, hogy nem ezzel kezdtem, mert utána furcsa lett volna a többi, lényegében egy-egy kis történést feldolgozó, kevésbé összefüggő és izgalmas részt nézni. Az eredeti vetítési sorrendben ugyanis vegyítették a Suzumiya Haruhi no Yuuutsu arc-ot a többi résszel. Hogy ez mit is eredményezett? Részben valóban azt, hogy kissé zagyva lett az epizódok közötti időbeli sorrend, mégis sokkal érdekesebb volt így nézni az animét. A kis epizodikus részek ugyanis szépen felszeletelték a Suzumiya Haruhi no Yuuutsu arc-ot. Elég információt mutattak és mondtak ahhoz, hogy haladjon a történet és értsem, mi történik, mégsem vált monotonná, mintha időrendben néztem volna. Kellemesen adagolva kaptam az információkat, éreztem is magamon, hogy egyre kíváncsibbá és kíváncsibbá tesz a történet, míg végül már remegő kezekkel kattintgattam a részekre, hogy "jajj, csak hadd nézzek még többet!". Trükkös ez a sorrend, annyi biztos. Ami magukat a részeket illeti, annak ellenére, hogy leggyakrabban tényleg az iskola jelentette a helyszínt, mégsem éreztem azt, hogy unalmas volna. Kellemesen adagolták az akciódús és viccelődős pillanatokat, így pont annyit kaptam, hogy egyiket sem éreztem soknak vagy épp kevésnek, sőt egy idő után arról is meg tudtam feledkezni, hogy egy (még ha csipetnyi természetfelettivel is megszórt sorozatot, de akkor is "csak" egy) slife of life animét nézek. A harcjelenetek is ügyesen meg voltak csinálva, abszolút nem voltak szokványosak, a humor pedig annyira jó volt, hogy elég volt, ha Kyon narrált, azt is úgy tudta csinálni, hogy az ember már azon elkezdett nevetni. A hangulat (mint picit feljebb is írtam,) nagyon jó, kellemesen pezsdítő és érdekfeszítő, barátságos, és mindig jelen van benne egy kis misztikusság, ami az embert még jobban arra ösztönzi, hogy haladjon a részekkel és tudjon meg még többet. Az egyedüli, amit "sajnálok", hogy a történet nincs lezárva. Idézőjelbe tettem, mert szerencsére van még második évad, film, meg persze az összes alapját nyújtó light novel, szóval nem lesz Haruhi-hiányom, és persze másnak se, aki belekezd. A szereplőkről: Nem gyakran nézek ennyire karakterközpontú animéket, de ezt az animét tényleg ők vitték el a hátukon (nyilván ezt nem negatív értelemben mondom). Aki nekem igen hamar nagy kedvencem lett, az a rendkívül cserfes, az unalmas hétköznapokat képen nevető Haruhi. Azt kell, mondjam, teljesen megértem, miért épített ki magának ekkora kultuszt, és valahogy megpróbálom most összeszedni, rám miért is tett nagy hatást. Részben azért, mert eddig nem találkoztam olyan szereplővel, akiben magamat láttam volna akár egy pillanatra is, Haruhi viszont úgy érzem, hozzám nagyon hasonló nézeteket képvisel. Egy egyszerű lánynak tűnik elsőre, akiről viszont azonnal lehet tudni, hogy más, mint a többiek. Amint kinyitja a száját, vagy mozgásba lendül, szinte az egész világot felrázza maga körül. Őrült egy csaj, annyi biztos, de öröm volt nézni, mennyi életvidámság, humor és milyen erős személyiség szorult bele. Igaz, sokat nyavalyog meg elégedetlenkedik, unja a hétköznapi világot, de nekem nagyon tetszett, hogy szókimondó, illetve hogy kitartó, és amit el akar érni, azért tesz is. Emellett nem egy "két lábbal a földön álló" karakter. Hogy ez hogy értem? Úgy, hogy van mersze felvállalni azt is, hogy ő bizony más, mint a többiek, és hisz a természetfelettiben. Sőt, nem csak, hogy hisz, de találkozni is akar ufókkal/időutazókkal/esperekkel. Ami azt illeti, kicsit én is ilyen vagyok. Még ha sokan nem is hisznek bennük, de én hiszek. Sőt, inkább hinni akarok. Haruhi meg aztán annyira határozott hittel szajkózza, hogy ő bizony találkozni akar velük, hogy persze rögtön magára vonja mindenki figyelmét. De ez sem baj, mert van olyan határozott, hogy kiálljon magáért, sőt mások véleménye sem érdekli. Egyszerűen csak önmaga és azt tesz, amit csak akar, sokszor nem is válogatva a módszerekben. (De komolyan, szó szerint, így ez elég gyakori humorforrása is az animének.) Haruhi egy olyan személy, aki nyitott szemmel jár a világban, keresve a mindennapi lehetőségeket és a "csodákat". Valóban, emiatt eléggé el van rugaszkodva a világtól, de abszolút szerethető módon. És van benne valami, amire nem is igazán tudnék jó szót mondani. Valami, ami miatt ilyen erőteljes, ennyire élénk, ennyire különleges, ennyi akarata van, hogy képes maga köré vonzani az embereket, sőt, azokat a lényeket is, akikkel annyira találkozni akarna. De komolyan, Haruhi olyan ember, aki mellett még a tér is meggörbül, így nem is csodálom, hogy személyi kultuszt épített ki magának, illetve hogy ennyi embert megihletett, ennyi karakternek adta az alapját, vagy ilyen híressé vált. De azt tudni kell, hogy igenis van sebezhető és bizonytalan oldala is, amit az animében szintén nagyon szépen bemutattak. A másik szereplő, akit nagyon bírtam, az a narráló szereplőnk (nem főszereplőnek mondom, mert az inkább Haruhi), Kyon. Egy nagyon jófej, sokszor aranyosan zsémbes srác, akit Haruhi mindig csak úgy magával rángat, mióta a fiú beszélgetni kezdett vele. Ő az egyetlen tényleges ember az SOS Brigade-ban, mondhatni az egész Haruhi-jelenség "áldozata". Én nagyon megkedveltem, mert nagyon jól kitalálták, főleg a természetfeletti történésekre adott reakciói tetszettek, illetve ahogy le tudta reagálni Haruhi hülyeségeit. Aztán itt van még persze három másik fontosabb szereplőnk, Yuki (ufóféle), Mikuru (időutazó) és Koizumi (esper). Őket is nagyon megkedveltem, pedig az elején nem nagyon tudtam hogy reagálni rájuk (főleg a lányokkal voltam bajban). Yuki ugyanis a nagyon szótlan karakter, míg Mikuru a tipikus problémás, nyivákolós lánynak tűnt, akikkel nehezen azonosulok, ők azonban rövid idő alatt bebizonyították, hogy nem csak ennyiből áll a jellemük (nyilván azon kívül, hogy nem is hétköznapi emberek). Koizumit nagyon hamar megszerettem, egy aranyosan furcsa szereplője a sorozatnak. Összességében tényleg megkedveltem őket, tetszett, ahogy titkolóznak Haruhi elől, illetve hogy Kyont igyekeznek megvédeni a mindenféle természetfeletti csapásoktól (meg persze végül is az egész világot), amik azért sújtják a fiút, mert Haruhi közelében van. Az egész SOS Brigade egy szerethető karakterekből álló kis csoport, akiknek öröm volt nézni a különféle kalandjait és mókázását. Nyilván még több más szereplő is felbukkant az animében, de őket tartottam fontosabbnak meg róluk szerettem volna írni. A grafikáról/megjelenítésről: Az anime ugyan régebbinek számít a maga 2006-os készülési idejével, nekem ennek ellenére nagyon tetszett a képi megjelenítése. Főleg a karakterdizájn volt kellemes látvány (kicsit sok nagyon modern és moe karakterábrázolást nézegettem mostanában, így igen vágytam már valami másra), egészen nosztalgia-érzésem támadt tőle. Nem volt egyébként "nagy szám", de mindent hozott, amit egy iskolai vígjátéktól várhat az ember, meg amitől nekem tetszhet, még úgy is, hogy látni a korát. De szerintem a KyoAni szép munkát végzett vele. A zenékről: Annak ellenére, hogy mennyire tetszett az OP és ED páros (főleg az utóbbi), meglepetésként ért, hogy az animében alig láttam őket. Az OST-ok is jók voltak, kellemesen szóltak mindig a háttérben a nyugodtabb részek alatt (volt, ahol szinte fel se tűntek), viszont még én is meglepődtem, mennyit hozzáadtak a kicsit történésekben gazdagabb pillanatokhoz, akkor egészen erőteljessé váltak. A seiyuukról: Főleg a Haruhi hangját adó Hirano Ayát (a Lucky Star Konatájának hangja) és a Kyont megszólaltató Sugita Tomokazut (Gintamából Gintoki hangja) emelném ki, ők szerintem félelmetesen jók voltak. Bár hallottam már őket más szerepekben is, szóval tudtam, hogy ügyesek lesznek, de messze felülmúlták a várakozásaimat. Haruhinál főleg azt szerettem, mikor pörgött, Kyonnak pedig a kommentárjai/narrálása vittek mindent. De jó volt hallgatni Koizumi selymes hangját, amit Ono Daisuke kölcsönzött neki; illetve Gotou Yuuko dolga se lehetett egyszerű, amennyit Mikuru sikoltozott meg nyávogott. Összesítve:
A Suzumiya Haruhi no Yuuutsu egy félelmetesen jó anime lehet azoknak, akik nyitottak a kicsit másabb animékre, és akik nem bánják, hogy mindezt egy 2006-os csomagolásban kapják. Aki szeretne szintén belepillantani Haruhiék hétköznapjaiba, hogy maga is utánajárjon a „Haruhizmus” alapjainak, annak csak ajánlani tudom, mert tényleg nem véletlenül ilyen híres darab.
0 Comments
A mangáról: Eredeti cím: 伊藤润二恐怖漫画精选 Készítési év: 1987-2007 Részek száma: 16 kötet (93 fejezet) Műfaj: josei, horror, dráma, rejtélyes, lélektani, tragédia Történet: Itou Junji Rajz: Itou Junji Linkek: AA, MAL, Baka-Updates Rövid tartalom: A manga igazából egy 16 kötetből álló sorozat, ami Itou Junji híres horrormangaka különféle misztikus töltetű, hátborzongató történeteiből áll össze. A kötetekben összegyűjtött elbeszélések vagy témájukban hasonlóak, vagy egy szereplőjük azonos, mindegyiknek külön címe is van. Figyelem! A véleményezésemben felkavaró, ijesztő, és néhol határozottan undorkeltő képek szerepelnek a mangából kivett részletek gyanánt, így aki tovább olvasna, kérem, vegye ezt figyelembe! Miért ezt a mangát választottam? (Aki nem érdekel a személyes vonatkozásom, nyugodtan ugorjon!) Ha jól emlékszem, az egyik ismerősöm linkelt be Tumblr-ről egy igen elvont és ijesztő oneshot mangát, hogy olvassam el. Meg is tettem, de annyira kirázott tőle a hideg, hogy jó darabig nem tudtam elfelejteni, mondhatni az agyamba égett. De aztán pont emiatt kezdett egyre inkább érdekelni, hogy vajon ki rajzolhatta, miért, illetve vannak-e még ehhez hasonló történetek. Szóval elkezdtem kutakodni, sokra nem jutottam mondjuk első körben, mert nem találtam meg már azt a posztot, de később, ahogy horrormangákra bukkantam, akaratlanul (de nem véletlenül) Itou Junji nevébe futottam. Rémlett még nagyon régről, talán egy Mondo magazinos cikkből, hogy az Uzumaki mangát ő rajzolta, bár ez sokat nem mondott, csupán annyi maradt meg, hogy ijesztőbb, elvontabb történeteket alkot. Gondoltam, teszek vele egy próbát (ezen mangagyűjtemény akarna lenni ez az "apró" vállalkozás). Már a rajzolásról rémlett, hogy nagyon hasonló volt annak a Tumblr-ös mangának is a rajzolása, viszont mikor konkrétan bele is futottam, már nem is volt kérdés, hogy valóban Itou-sensei rajzolta. Amennyire furcsálltam kezdetben a gyűjteményét, idővel azt vettem észre magamon, hogy akármennyire elvont, ijesztő és sokszor már-már beteges történeteket készít, nekem valamiért mégis csak nagyon bejönnek. Szóval nem is volt kérdés, hogy elolvasom, amit csak találok tőle, és mivel semmilyen véleményezést nem találtam róla sehol, gondoltam, írok róla (még az elvont témát is bevállalva ezáltal). Mit is gondolok róla? A történetről: Nehéz a manga kapcsán összefüggő történetről beszélni, sőt, nem is lehet, de megpróbálok valami képet kialakítani arról, miről is szól ez a gyűjtemény. A legtöbb történet oneshot, szóval egy-egy fejezetnek külön cselekménye van, külön szereplőkkel, helyszínekkel operál. De van pár szereplő, aki több fejezetben is szerepelt (Tomie, Souichi, stb.), gyakran így akár egy egész kötetet összefogva. Az elbeszélése nagy része mind külön történetív, egy adott helyzettel, amivel általában már az első pár oldalon megismerkedhetünk annak a szereplőnek a szemszögéből, aki narrálja nekünk a történteket, illetve akin keresztül követhetjük az eseményeket. Mindig van továbbá valami a történetben, ami feszültséget kelt, vagy ami a szereplők és a saját rettegésünk forrása lehet. Ez van, hogy valami misztikus, megmagyarázhatatlan szereplő vagy esemény, kézzelfogható helyszín vagy egy helyzet, de leggyakrabban valami változást érzékelhetünk. Ez a változás kötődhet helyszínekhez is, de általában a szereplőkhöz szokott. És hogy mit értek "változás" alatt? Egyszerűbb lenne talán úgy mondanom, hogy elváltozás, elkorcsosulás vagy önmagából kifordulás. A manga ugyanis tele van vagy fizikailag vagy lelkileg/szellemileg torzult (gyakran emberi, vagy emberi múlttal rendelkező) lényekkel, akiknek egy részénél az átalakulás már be is fejeződött, míg másoknál mi is a folyamat szemtanúi lehetünk. Lehet ez akár egy élőhalott, valami átok következménye, tényleg szinte csak a képzelet szabhat határt a mindenféle szörnyszülötteknek, amiktől nyüzsög a gyűjtemény. A sensei történetei szerintem mind zseniálisak, mert nem csak hogy iszonyatos képzelőereje és valami beteges gondolkozásmódja van, hanem rendkívüli ismerője az emberi léleknek, pontosabban az emberi félelmeknek. Miközben olvastam a történeteit, nem volt olyan, hogy ne borzongtam volna meg. Mintha pontosan jól tudná, mi az, amitől a legjobban félünk, ami a legnagyobb undort váltja ki belőlünk, vagy aminek a puszta gondolatától feláll az ember hátán a szőr - megfogja ezt a sok iszonytató rémséget, egyenesen a tudatalattink legmélyebb zugából kaparja össze, aztán kerít köréjük egy gyakran igen misztikus történetet, és elénk tárja, hogy megdöbbenjünk. Igen, valóban megdöbbentő, gyakran felháborító, sötét, és igen beteges. De pont ezért jó. Mert nem átlagos, nem kiszámítható, nem olyan dolog, ami ellen védekezni tudnánk. Ezzel együtt azonban nem túl sok. Ezt úgy értem, hogy noha borzongatóak a történetek, és egyik sem olyan, mint a másik, mégsem taszítják az embert örök letargiába vagy rettegésbe. Én könnyedén el tudtam olvasni egyszerre akár egy egész kötetnyi történést, és valóban minden fejezet végén ott volt az a bizonyos "Te jó ég"-érzésem, mégsem éreztem azt, hogy ne tudnék többet elviselni. Egyszóval a sensei tudja, hogy akaszthatja ki az embert anélkül, hogy örökké világgá kergetné a rémmeséivel. A hangulat tehát az eddigiekből kikövetkeztethetően rideg, ijesztő vagy épp nyomasztó. A történetek elején még ugyan kicsit lassabb a történetvezetés, de idővel teljes mértékben kihasználja a manga az ember összes érzékszervét: szinte a saját szemünkkel látjuk a mozgást, halljuk a hangokat, érezzük a sokszor iszonytató bűzt, vagy a visszataszítóbbnál visszataszítóbb felületeket, amikkel a szereplőknek dolga akad, és egyre inkább nő a feszültség. Ez végül a manga végén éri el a tetőpontját, hogy aztán egy súlyos csattanóval lezárulva vagy reménytelenségbe, kétségek közé vagy épp (ritkább esetben) megkönnyebbülésbe taszítson minket. A szereplőkről: Mint fentebb is írtam, nehéz lenne a szereplőkről beszélni, mert legtöbbször csak egy-egy történet erejéig szerepelnek, de van két visszatérő szereplő, akikről szeretnék pár szót ejteni. Az első ilyen szereplő Tomie, aki három kötetben is szerepel (ebből hivatalosan csak két kötet a gyűjtemény része, a harmadik már nem), szóval elég fontos szereplőnek mondható. Ő igazából azt az ellenállhatatlan szépséget, tökéletes külsőt testesíti meg, amire az emberek a szívük mélyén mindig is vágynak, és éppen ezért tudja az ujjai köré csavarni a környezetét, bármire rávenni különösen az utána vágyakozó férfiakat, hogy aztán észrevétlenül kezdje el bomlasztani a lelküket. Érdekes szereplő volt, főleg, hogy sok helyen csak a történetek végén tűnt fel mint a korábbi gondokat és nyomort okozó gonosztevő. Az is egyébként, és amilyen kellemes a megjelenése (kivéve, mikor valami gusztustalan, korcs megjelenéssel rendelkezik), a viselkedése annál rémesebb, szó szerint elviselhetetlen a személyisége. A másik fontosabb szereplő Souichi, aki két kötetben is megjelent. Egy nagyon magának való, furcsán motyogó, elvont fiú, akinek "vashiánya van", ezért szinte állandó jelleggel vasszegeket tart a szájában. (Már belegondolni is rémes, nem igaz?) Voltak vicces jelenetei, ahol jól pórul járt például, máshol meg vuduzott meg varázsolt össze-vissza, rajta igen jól elszórakoztam. De lehet részben azért is, mert Nishire emlékeztet a Gantz-ból, akit meg nagyon szeretek, és valahogy tudat alatt vele azonosítottam. Érdekes, hogy míg Tomie-val szemben a rettegésem inkább fizikai jellegű volt, Souichinél inkább az átkaitól tartottam (pedig Tomie mágikus ereje inkább volt természetfeletti meg veszélyesebb, míg Souichi, szájában a szegekkel elég ártalmas). Az egyes történetek főszereplőivel meg voltam elégedve egyébként, még ha a rövid szereplésük ellenére nem is nagyon tudtuk megismerni őket és eléggé egy sablonról készítettnek tűntek is sokszor, de legalább nem voltak életképtelen szerencsétlenek. Nyilván ők voltak a történések elszenvedői, a horror áldozatai, de elég ügyesek voltak a legtöbb esetben, mertek lépni és igyekeztek szabadulni a szorult helyzetekből, nem csak sírva várták a véget. A grafikáról/megjelenítésről: Egy igen sarkalatos pontja a mangának a rajzolása, ami szerintem már a kivett részletekből is látszik, hogy noha elég egyedi és könnyen felismerhetővé teszi a sensei stílusát, de nem is mondaná rá az emberek többsége szerintem, hogy a legszebb. Nekem mondjuk iszonyatosan tetszett a karakterek ábrázolása, még ha egy idő után minden szereplő teljesen ugyanolyannak nézett is ki, de aki nem szereti a "régebbi" rajzolást, az nem biztos, hogy 16 köteten keresztül képes lesz elviselni. Amit kiemelnék, az egyrészt a helyszínek igen részletgazdag kidolgozása, illetve a mangákban feltűnő rémségek is rendkívül élethűre és ijesztőre sikeredtek. Továbbá ez a szép megoldás igaz minden hangulatfokozó elemre: nagyon jól ráerősítettek a rettegésre. Összesítve: Itou Junji horrormanga-gyűjteménye egy igen egyedi, fantáziadús, bár nagyon durva darab, amit hiába ajánlanék szívesen bárkinek, kell hozzá gyomor meg idegek. Akinek tetszik az ilyesmi, azok bátran kezdjenek bele, ha eddig még nem tették, mert nagyon jól le tudja kötni az embert a sokféle cselekmény meg szereplők, és a kis rettegésnek is megvan a maga varázsa. Akinek viszont az ilyen nyersen ábrázolt brutalitás és aberráltság nem a műfaja (már ha van olyan ember, akire ez igaz, és eljutott eddig), inkább csak messziről kerülje. Hiszen ugyan nagyon jó gyűjteményről beszélünk, azonban tény, hogy elég szűk közönségnek készült, ami nem olyan körülmény, amit figyelmen kívül szabadna hagyni. |
Figyelem!Nem feltétlenül igaz, de a véleményezéseimben spoilerek lehetnek!
Szóval mindenki csak saját felelősségre olvasson! Fő kategóriákArchívum
December 2021
Tagek
All
|