Devils' Line (manga, 2013-2019)
27/12/2021
A mangáról: Eredeti cím: デビルズライン Készítési év: 2013-2019 Részek száma: 14 kötet Műfaj: seinen, romantikus, dráma, természetfeletti, horror Történet: Hanada Ryou Rajz: Hanada Ryou Linkek: AA, MAL, Baka-Updates Rövid tartalom: Tsukasa az egyetemisták mindennapjait éli, amíg vámpírtámadás áldozatává nem válik. A segítségére egy félvámpír rendőr, Anzai siet. Ez a véletlenszerű találkozás mindkettejükben maradandó nyomot hagy, idővel pedig egyre inkább vágynak megismerni a másikat. A kettejük között kibontakozó romantika révén Tsukasa a világ egy egészen titkolt szegletébe nyer bepillantást: megismeri az emberek között, ám a legnagyobb titokban élő vámpírokat. Miért ezt a mangát választottam? (Aki nem érdekel a személyes vonatkozásom, nyugodtan ugorjon!) Először nem is magával a mangával találkoztam, hanem a belőle adaptált animével, amely annyira megtetszett, hogy végül cikket is írtam róla a Mondóba. Elkezdtem még akkor olvasni a mangát is, mert az anime a tipikus "promósorozat" volt, amely bár a történet és a világ alapjait lefektette, ám a maga nyitott zárásával egyértelműen a még futó képregényre akarta felhívni a figyelmet. Az enyémet pedig teljesen sikerült is! Viszont általában jobban szeretek úgy mangát olvasni (vagy bármit, illetve ez az animékre és más sorozatokra is igaz), hogy az már be van fejezve. Így magamnak tudom beosztani az időt és a tempót, hiszen kevés annál bosszantóbb dolog van, mint amikor egy óriási fordulatot követően (jobb esetben) heteket vagy (rosszabb helyzetben) hónapokat kell várni a folytatásra. Bár követek futó mangasorozatokat is, a történet fonalát és a hangulatot sokkal erősebben érezni szerintem, amikor az olvasó nagyobb adagokat vehet magához. Így bár belekezdtem az akkor még futó Devils' Line mangába is, nem sokkal később meg is álltam az olvasással. Eldöntöttem, hogy inkább bevárom a sorozat végét, most pedig itt vagyok, mert egyben tudtam kiélvezni, és szeretném megosztani róla a gondolataimat. Előrevetítem, hogy sokszor fogom a manga bizonyos elemeit az animéhoz kötődő emlékeimhez hasonlítani, de megpróbálok úgy írni a mangáról, hogy az anime ismerete nélkül is teljesen megállja a helyét. Mit is gondolok róla? A történetről: Ami elsőre is megfogott a Devils' Line világában, az az volt, hogy mennyire érdekes és egyedi szemszögből közelíti meg a manapság már-már klisévé hitványult vámpíros témát. Hiszen persze, más történetekben is szerepelnek vérszívók, de általában állejtős szépségű férfiakként vagy szuper erős természetfeletti harcosokként jelennek meg. A Devils' Line-ban hiába erősebbek az átlagos embereknél és számítanak kimondottan veszélyesnek, azonban inkább tűnt úgy, hogy átokként és szenvedésként élik meg a másságukat. Ugyanis bár a vámpírok közöttünk élnek (a legtöbben a békés együttélés híveiként) és első pillantásra megállapíthatatlan a különbség köztük és az emberek között, ám elég egyetlen vércsepp, hogy az amúgy teljesen békés vámpírok vérre éhező, fékezhetetlen vadállatok szintjére degradálódjanak. Ez a fékezhetetlen vágy az, ami megkeseríti a vámpírok életét (és nehezíti meg a beilleszkedésüket, társkeresésüket stb.). Üdítő volt látni, hogy a vámpírok itt mennyivel másabb köntösbe lettek bújtatva a megszokotthoz képest, és gyakorlatilag mennyi társadalmi probléma kapcsán tekinthetők egyfajta szimbólumnak. Meglepő komolysággal lett bemutatva nemcsak az emberek és vámpírok közötti biológiai/fizikai eltérés, de volt itt szó együttélésről, illetve olyan politikai intrikákról is, amiktől csak számat tátottam. A történet egy egyszerűbb romantikus sztorinak indult, de ahogy telt az idő, úgy bontakozott ki a manga világa, ismertünk meg számos igencsak eltérő (és hiteles) jellemet, a cselekmény pedig sokszorosan megbonyolódott. A mangaka mert komoly és felnőttes témákról beszélgetni, legyen az bűnözés, társadalomkritika, politikai és más összefonódások, vagy éppen a szexualitás. Őszintén szólva engem teljesen meglepett, mert az anime és a manga eleje tényleg csak Tsukasa és Anzai megismerkedésének történeteként indult, de végül egy globális politikai kereszttűzzé nőtte ki magát, amely számos áldozatot és szenvedés hozott magával a manga egyébként sem egyszerű világába. Abszolút nem volt előre látható, de bárcsak mindig ilyen pozitív csalódások érnének! A másik, ami rendkívül tetszett, az a pszichológiai hitelesség, amellyel az egyes szereplők problémáit, útkeresését vagy érzelmi kríziseit ábrázolták. Szerintem kevés olyan manga van, ahol tényleg időt és energiát szánnak arra, hogy akár egy tucatnyi szereplőt is legyen lehetőségünk komolyabb mértékben megismerni (és megszeretni). De a Devils' Line esetében ez tökéletesen sikerült, még az antagonistább jellemeket sem tudtam gyűlölni, mert volt módunk az ő életükbe és érzéseikbe is bepillantani. Nem is beszélve arról, milyen izgalmas jellemfejlődéseknek lehetünk szemtanúi! Nyilván senki se fog teljesen kifordulni önmagából, de a manga képes volt a legfinomabb jellembéli változásokat is érzékletesen bemutatni. Ami külön érdekesség volt számomra, hogy a cselekmény bár sok történést bemutatott a manga világának egy adott szeletéből, ám maga sem tudott tényszerű válasszal szolgálni minden általa feltett kérdésre. A történet valamennyire nyitva is maradt a végén (nem zavaró módon, minden fontosabb történés vagy folyamat valamelyest lezárásra került), de a pozitív, törekvésre buzdító üzenetének hála egészen pozitívan tekint a szereplők jövőjére. Ettől szerintem kimondottan realistának lehet nevezni az ábrázolásmódját (hiszen mi sem ismerjük a jövőnket vagy tudjuk a választ minden kérdésre), és szerettem, hogy a mangaka kérdésein mi, az olvasók is el tudtunk gondolkozni, mert erre is kaptunk teret. A szereplőkről: Mielőtt egyes főbb szereplőkre rátérnék, szeretném általánosságban kijelenteni, hogy mennyire üdítő volt ennyi hitelesen ábrázolt és eltérő jellemmel megismerkedni. A szereplők önmagukban is elég komplexek voltak, de különösen imádtam azt a kapcsolati hálót, amit a mangaka kiépített körülöttük. Nincs két olyan kapcsolat (vagy akár kapcsolati dinamika), ami megegyezne a történetben, mindegyik egyedi a maga módján. Nem is beszélve a sok jellemfejlődésről és más változásról, amin a szereplők keresztülmentek. Amit nagyon értékeltem még, hogy nem végletes jellemekről beszélhetünk: mindenkiben voltak jó és rossz tulajdonságok is, az "ellenségesnek" ábrázolt karakterek sem egyöntetűen gonoszak voltak (és ez teljesen igaz a pozitívabb jellemekre is, az ő lelkükben is volt szorongás, félelem vagy más jellegű sötétség), hanem mindenki megkapta a kellő árnyaltságot. Tsukasa az elejétől kezdve kellemes meglepetést jelentett a bátorságával és közvetlenségével. Tisztában volt vele, hogy mennyire erőtlen és védtelen a vámpírokkal (vagy akár ellenséges emberekkel) szemben, ám mindig megpróbálta kihozni a legtöbbet az adott helyzetekből. Lehetett rá számítani, és sok szereplőnek fontos támasza volt. Nagyon inspirált, hogy nem elmenekült az esetleges problémák elől, hanem igyekezett mindig megfelelőképp kezelni a konfliktusokat és megoldásokat találni a saját (vagy mások) problémáira. Különösen becsültem benne, hogy mennyire komolyan veszi a kapcsolatát Anzai-al, és mennyi esetben és fronton harcolt kettejükért. Anzai félvámpírként olyan szerencsétlen helyzetben volt, hogy gyakorlatilag az emberek és vámpírok világa között félúton megrekedt, és emiatt egyik csoporthoz sem tartozott igazán. De örömmel láttam, hogy a történet központi drámájaként ezt megfelelően kibontották, és bár sok időbe, nyomozásba telt (valamint sok külső segítség is elkélt hozzá), de Anzai idővel el tudta magát helyezni a világban. Sokaknak triviálisnak tűnhet, hogy mennyi esetben problémázott (ez főleg a Tsukasával folytatott kapcsolatán nehezített), de én nagyon át tudtam érezni azt az egzisztenciális krízist, amin keresztülment a történet folyamán. A többi mellékszereplőt is nagyon megszerettem, a kedvenceim közül egyértelműen a Kirio-Nanako és a Takeshi-Mayu dinamikák kerültek az élre. A grafikáról/megjelenítésről: A rajzolás (a szereplőket tekintve) az elején nem nyerte el a tetszésemet. Nincs problémám azzal, ha nem bishoujokat és bishouneneket látok minden panelen, de valahogy kimondottan furcsának találtam a karakterdizájnokat (nem a pozitív értelemben furcsának). Ez idővel azonban változott: a mangaka is sokat fejlődött, illetve az én szemem is egészen hamar ráállt a rajzolásra. Így bár a történet közepén még mindig csak átlagosnak, az utolsó kötetekre azonban kimondottan szépnek találtam a grafikát. A különböző helyszínek és fegyverek, tárgyak rajzolása az elejétől kezdve nagyon tetszett. Részletgazdagok voltak, és könnyű volt mindig térben elhelyezni a látottakat. Összesítve: A Devils' Line szerintem egy nagyon üdítő manga a seinen alkotások között. Egy igazán "felnőtt" történet, benne minden olyan témával, ami a célközönséget érdekelheti: akció, dráma, politika és természetesen romantika, ráadásul ezeket nagyszerű arányban keverte el a mangaka, így egyik sem érződik túl soknak. Nem egy könnyű olvasmány, így inkább azoknak ajánlanám, akiknek nem fekszi meg a gyomrát, ha elmélkedni kell egyéni vagy társadalmi kérdésekben, és akiket nem zavar a vér és erőszak sem, mert ezek is hangsúlyosabb ábrázolást kaptak a képregényben. (Nyilván bárki tehet vele egy próbát, akit érdekel, de nem biztos, hogy mindent kellőképpen érteni fog.)
0 Comments
Yakusoku no Neverland (anime, 2019)
22/4/2019
Az animéről: Eredeti cím: 約束のネバーランド Készítési év: 2019 Részek száma: 12 Műfaj: shounen, horror, sci-fi, misztikus, pszichológiai, thriller Stúdió: CloverWorks Eredeti mű: Shirai Kaiu, Demizu Posuka (manga) Rendező: Kanbe Mamoru Karakterdizájn: Demizu Posuka Zene: Obata Takahiro Linkek: AA, MAL, AniDB, ANN Rövid tartalom: A történet középpontjában árvák állnak, akik egy erdővel és nagy kapuval körbevett házban élik boldog mindennapjaikat. Noha a gyerekeknek naponta kell teszteket elvégezniük, azon kívül minden szabadidejükkel azt tesznek, amit csak szeretnének. A biztonságukat és boldogságukat pedig a gondozójuk, a "mama" titulust viselő Isabella őrzi. Az egyetlen szabály, amit a gyerekeknek be kell tartaniuk, hogy ne menjenek túl messze a háztól - különösen a kaput kerüljék. Így telnek az árvák mindennapjai, amíg valaki örökbe nem fogadja őket, hogy aztán sose halljanak többet az illető felől... A házban élő három legidősebb gyerek azonban gyanakodni kezd, az idő előrehaladtával pedig nem csupán az árvaház mögötti rémes titokra derül fény, hanem arra is, hogy kicsoda pontosan a gondozójuk. A kérdés már csak az, hogy mit lépnek a gyerekek az igazság tudatában...? A mangáról: Eredeti cím: 伊藤润二恐怖漫画精选 Készítési év: 1987-2007 Részek száma: 16 kötet (93 fejezet) Műfaj: josei, horror, dráma, rejtélyes, lélektani, tragédia Történet: Itou Junji Rajz: Itou Junji Linkek: AA, MAL, Baka-Updates Rövid tartalom: A manga igazából egy 16 kötetből álló sorozat, ami Itou Junji híres horrormangaka különféle misztikus töltetű, hátborzongató történeteiből áll össze. A kötetekben összegyűjtött elbeszélések vagy témájukban hasonlóak, vagy egy szereplőjük azonos, mindegyiknek külön címe is van. Figyelem! A véleményezésemben felkavaró, ijesztő, és néhol határozottan undorkeltő képek szerepelnek a mangából kivett részletek gyanánt, így aki tovább olvasna, kérem, vegye ezt figyelembe! Miért ezt a mangát választottam? (Aki nem érdekel a személyes vonatkozásom, nyugodtan ugorjon!) Ha jól emlékszem, az egyik ismerősöm linkelt be Tumblr-ről egy igen elvont és ijesztő oneshot mangát, hogy olvassam el. Meg is tettem, de annyira kirázott tőle a hideg, hogy jó darabig nem tudtam elfelejteni, mondhatni az agyamba égett. De aztán pont emiatt kezdett egyre inkább érdekelni, hogy vajon ki rajzolhatta, miért, illetve vannak-e még ehhez hasonló történetek. Szóval elkezdtem kutakodni, sokra nem jutottam mondjuk első körben, mert nem találtam meg már azt a posztot, de később, ahogy horrormangákra bukkantam, akaratlanul (de nem véletlenül) Itou Junji nevébe futottam. Rémlett még nagyon régről, talán egy Mondo magazinos cikkből, hogy az Uzumaki mangát ő rajzolta, bár ez sokat nem mondott, csupán annyi maradt meg, hogy ijesztőbb, elvontabb történeteket alkot. Gondoltam, teszek vele egy próbát (ezen mangagyűjtemény akarna lenni ez az "apró" vállalkozás). Már a rajzolásról rémlett, hogy nagyon hasonló volt annak a Tumblr-ös mangának is a rajzolása, viszont mikor konkrétan bele is futottam, már nem is volt kérdés, hogy valóban Itou-sensei rajzolta. Amennyire furcsálltam kezdetben a gyűjteményét, idővel azt vettem észre magamon, hogy akármennyire elvont, ijesztő és sokszor már-már beteges történeteket készít, nekem valamiért mégis csak nagyon bejönnek. Szóval nem is volt kérdés, hogy elolvasom, amit csak találok tőle, és mivel semmilyen véleményezést nem találtam róla sehol, gondoltam, írok róla (még az elvont témát is bevállalva ezáltal). Mit is gondolok róla? A történetről: Nehéz a manga kapcsán összefüggő történetről beszélni, sőt, nem is lehet, de megpróbálok valami képet kialakítani arról, miről is szól ez a gyűjtemény. A legtöbb történet oneshot, szóval egy-egy fejezetnek külön cselekménye van, külön szereplőkkel, helyszínekkel operál. De van pár szereplő, aki több fejezetben is szerepelt (Tomie, Souichi, stb.), gyakran így akár egy egész kötetet összefogva. Az elbeszélése nagy része mind külön történetív, egy adott helyzettel, amivel általában már az első pár oldalon megismerkedhetünk annak a szereplőnek a szemszögéből, aki narrálja nekünk a történteket, illetve akin keresztül követhetjük az eseményeket. Mindig van továbbá valami a történetben, ami feszültséget kelt, vagy ami a szereplők és a saját rettegésünk forrása lehet. Ez van, hogy valami misztikus, megmagyarázhatatlan szereplő vagy esemény, kézzelfogható helyszín vagy egy helyzet, de leggyakrabban valami változást érzékelhetünk. Ez a változás kötődhet helyszínekhez is, de általában a szereplőkhöz szokott. És hogy mit értek "változás" alatt? Egyszerűbb lenne talán úgy mondanom, hogy elváltozás, elkorcsosulás vagy önmagából kifordulás. A manga ugyanis tele van vagy fizikailag vagy lelkileg/szellemileg torzult (gyakran emberi, vagy emberi múlttal rendelkező) lényekkel, akiknek egy részénél az átalakulás már be is fejeződött, míg másoknál mi is a folyamat szemtanúi lehetünk. Lehet ez akár egy élőhalott, valami átok következménye, tényleg szinte csak a képzelet szabhat határt a mindenféle szörnyszülötteknek, amiktől nyüzsög a gyűjtemény. A sensei történetei szerintem mind zseniálisak, mert nem csak hogy iszonyatos képzelőereje és valami beteges gondolkozásmódja van, hanem rendkívüli ismerője az emberi léleknek, pontosabban az emberi félelmeknek. Miközben olvastam a történeteit, nem volt olyan, hogy ne borzongtam volna meg. Mintha pontosan jól tudná, mi az, amitől a legjobban félünk, ami a legnagyobb undort váltja ki belőlünk, vagy aminek a puszta gondolatától feláll az ember hátán a szőr - megfogja ezt a sok iszonytató rémséget, egyenesen a tudatalattink legmélyebb zugából kaparja össze, aztán kerít köréjük egy gyakran igen misztikus történetet, és elénk tárja, hogy megdöbbenjünk. Igen, valóban megdöbbentő, gyakran felháborító, sötét, és igen beteges. De pont ezért jó. Mert nem átlagos, nem kiszámítható, nem olyan dolog, ami ellen védekezni tudnánk. Ezzel együtt azonban nem túl sok. Ezt úgy értem, hogy noha borzongatóak a történetek, és egyik sem olyan, mint a másik, mégsem taszítják az embert örök letargiába vagy rettegésbe. Én könnyedén el tudtam olvasni egyszerre akár egy egész kötetnyi történést, és valóban minden fejezet végén ott volt az a bizonyos "Te jó ég"-érzésem, mégsem éreztem azt, hogy ne tudnék többet elviselni. Egyszóval a sensei tudja, hogy akaszthatja ki az embert anélkül, hogy örökké világgá kergetné a rémmeséivel. A hangulat tehát az eddigiekből kikövetkeztethetően rideg, ijesztő vagy épp nyomasztó. A történetek elején még ugyan kicsit lassabb a történetvezetés, de idővel teljes mértékben kihasználja a manga az ember összes érzékszervét: szinte a saját szemünkkel látjuk a mozgást, halljuk a hangokat, érezzük a sokszor iszonytató bűzt, vagy a visszataszítóbbnál visszataszítóbb felületeket, amikkel a szereplőknek dolga akad, és egyre inkább nő a feszültség. Ez végül a manga végén éri el a tetőpontját, hogy aztán egy súlyos csattanóval lezárulva vagy reménytelenségbe, kétségek közé vagy épp (ritkább esetben) megkönnyebbülésbe taszítson minket. A szereplőkről: Mint fentebb is írtam, nehéz lenne a szereplőkről beszélni, mert legtöbbször csak egy-egy történet erejéig szerepelnek, de van két visszatérő szereplő, akikről szeretnék pár szót ejteni. Az első ilyen szereplő Tomie, aki három kötetben is szerepel (ebből hivatalosan csak két kötet a gyűjtemény része, a harmadik már nem), szóval elég fontos szereplőnek mondható. Ő igazából azt az ellenállhatatlan szépséget, tökéletes külsőt testesíti meg, amire az emberek a szívük mélyén mindig is vágynak, és éppen ezért tudja az ujjai köré csavarni a környezetét, bármire rávenni különösen az utána vágyakozó férfiakat, hogy aztán észrevétlenül kezdje el bomlasztani a lelküket. Érdekes szereplő volt, főleg, hogy sok helyen csak a történetek végén tűnt fel mint a korábbi gondokat és nyomort okozó gonosztevő. Az is egyébként, és amilyen kellemes a megjelenése (kivéve, mikor valami gusztustalan, korcs megjelenéssel rendelkezik), a viselkedése annál rémesebb, szó szerint elviselhetetlen a személyisége. A másik fontosabb szereplő Souichi, aki két kötetben is megjelent. Egy nagyon magának való, furcsán motyogó, elvont fiú, akinek "vashiánya van", ezért szinte állandó jelleggel vasszegeket tart a szájában. (Már belegondolni is rémes, nem igaz?) Voltak vicces jelenetei, ahol jól pórul járt például, máshol meg vuduzott meg varázsolt össze-vissza, rajta igen jól elszórakoztam. De lehet részben azért is, mert Nishire emlékeztet a Gantz-ból, akit meg nagyon szeretek, és valahogy tudat alatt vele azonosítottam. Érdekes, hogy míg Tomie-val szemben a rettegésem inkább fizikai jellegű volt, Souichinél inkább az átkaitól tartottam (pedig Tomie mágikus ereje inkább volt természetfeletti meg veszélyesebb, míg Souichi, szájában a szegekkel elég ártalmas). Az egyes történetek főszereplőivel meg voltam elégedve egyébként, még ha a rövid szereplésük ellenére nem is nagyon tudtuk megismerni őket és eléggé egy sablonról készítettnek tűntek is sokszor, de legalább nem voltak életképtelen szerencsétlenek. Nyilván ők voltak a történések elszenvedői, a horror áldozatai, de elég ügyesek voltak a legtöbb esetben, mertek lépni és igyekeztek szabadulni a szorult helyzetekből, nem csak sírva várták a véget. A grafikáról/megjelenítésről: Egy igen sarkalatos pontja a mangának a rajzolása, ami szerintem már a kivett részletekből is látszik, hogy noha elég egyedi és könnyen felismerhetővé teszi a sensei stílusát, de nem is mondaná rá az emberek többsége szerintem, hogy a legszebb. Nekem mondjuk iszonyatosan tetszett a karakterek ábrázolása, még ha egy idő után minden szereplő teljesen ugyanolyannak nézett is ki, de aki nem szereti a "régebbi" rajzolást, az nem biztos, hogy 16 köteten keresztül képes lesz elviselni. Amit kiemelnék, az egyrészt a helyszínek igen részletgazdag kidolgozása, illetve a mangákban feltűnő rémségek is rendkívül élethűre és ijesztőre sikeredtek. Továbbá ez a szép megoldás igaz minden hangulatfokozó elemre: nagyon jól ráerősítettek a rettegésre. Összesítve: Itou Junji horrormanga-gyűjteménye egy igen egyedi, fantáziadús, bár nagyon durva darab, amit hiába ajánlanék szívesen bárkinek, kell hozzá gyomor meg idegek. Akinek tetszik az ilyesmi, azok bátran kezdjenek bele, ha eddig még nem tették, mert nagyon jól le tudja kötni az embert a sokféle cselekmény meg szereplők, és a kis rettegésnek is megvan a maga varázsa. Akinek viszont az ilyen nyersen ábrázolt brutalitás és aberráltság nem a műfaja (már ha van olyan ember, akire ez igaz, és eljutott eddig), inkább csak messziről kerülje. Hiszen ugyan nagyon jó gyűjteményről beszélünk, azonban tény, hogy elég szűk közönségnek készült, ami nem olyan körülmény, amit figyelmen kívül szabadna hagyni. Another (anime, 2012)
14/8/2015
Az animéről: Eredeti cím: アナザー Készítési év: 2012 Részek száma: 12 Műfaj: seinen, horror, dráma, misztikus, lélektani Stúdió: P. A. Works Eredeti mű: Ayatsuji Yukito (light novel) Karakterdizájn: Ishii Yuriko Zene: Ootani Kou Linkek: AA, MAL, AniDB, ANN Rövid tartalom: Az anime főszereplője egy Kouichi Sakakibara nevű fiú, aki részben egészségügyi, részben családi okok miatt hátrahagyja addigi életét Tokióban, és egy Yomiyama nevű városkába költözik a nagyszüleihez, hogy aztán az ottani iskolában folytassa tanulmányait. Az azonban hamar kiderül, hogy az iskolában valami szörnyűség lappang, egy rémes titok, ami pont a fiú osztályának életét befolyásolja. Sokáig nem derül ki, mi a baj, mikor viszont igen, a fiú próbál megoldást találni a helyzetre és megtörni a tragédiák láncolatát. Miért ezt az animét választottam? (Aki nem érdekel a személyes vonatkozásom, nyugodtan ugorjon!) Az Another, ahogy feljebb is írtam, egy amúgy 2012-es anime. Még emlékszem, mikor kijött, mennyire sokan szerették, és meg is jegyeztem magamnak, hogy ha lesz egy kis időm, és olyan hangulatban leszek, meg is nézem majd. Nos, az iskola meg minden más miatt ez eddig tolódott, de mivel több sorozatot is be tudtam fejezni a nyáron, amiket régebben még elkezdtem, de idő híján felfüggesztettem, úgy gondoltam, ennyi várakozás után belevágok. Főleg, hogy egy horror animéről van szó, amikből szerintem ezelőtt nem is nagyon láttam egyet sem (sőt, ilyen műfajú mangákat is csak inkább az utóbbi időben kezdtem el olvasni, pedig a filmeket kifejezetten szeretem), így kíváncsi voltam. Pláne az egész sok negatív kritika miatt, amiket olvastam a sorozatról közvetlenül a megkezdése előtt. Mit is gondolok róla? A történetről: Az Another egy tipikus ijesztő, elvont horror anime volt, amilyenre titkon számítottam, és amit miatt a nekem egyébként nem annyira szimpatikus iskolás környezettől is abszolút el tudtam tekinteni (sajnos valóban bajban vagyok, a slice of life animéket kevés kivétellel nem annyira szeretem). Sötét volt, elvont, néhol egészen groteszk, és valóban ijesztő. A történet lassabban bontakozott ki ugyan (a főhőssel együtt kerültünk be az új környezetbe, a mondhatni "ismeretlenbe", és ahogy ő is egyre többet tudott meg, úgy jutott el hozzánk is az információ), de ez szerintem még abszolút nem gond, mert legalább nem éreztem elkapkodottnak a sztorit, hiába állt csak tizenkét rész a készítők rendelkezésére. Könnyen lehet, hogy van, aki szerint a történetvezetés lassú, vagy vontatott, én sem fogok ellenkezni. Magának a háttérben álló és mindenkit félelemben tartó legendának a megismerése is szinte a fél sorozatot igénybe vette, és néha én is éreztem már azt, hogy ideges vagyok, mert minden résszel csak úgy két mondatnyival tudunk meg többet a régi históriáról, meg hogy a főhős mibe is tenyerelt bele tulajdonképpen. De ennek ellenére végig képesek voltak a készítők olyan feszült, baljóslatú hangulatot fenntartani, ami miatt képtelen voltam otthagyni a képernyőt, és ami végül a legjobban tetszett az animében. Idővel pedig minden szépen kiderült, így nem éreztem fölöslegesnek a néha valóban túlzottan nyújtott várakozást sem. Aki arra számít, hogy milyen akciódús animét fog nézni, az tehát könnyen lehet, hogy csalódni fog: az Another egy szép lassan, de zseniális utalásokkal és jelekkel teletűzdelt, ügyesen felépített történetet tár elénk. Ezt valószínűleg a sorozat elején nem is igazán fogjuk érezni, de ahogy haladunk a végkifejlet felé, egyre nagyobb hangsúlyt kap, és az utolsó részekre azért tényleg mozgalmassá is válik, tele csavarral és meglepetéssel. Kicsit tartottam attól, hogy vagy a történet, vagy az anime vége rossz lesz, mert számtalan sorozatot láttam, amik még ha hihetetlen jól is indultak, de egészen furcsa, negatív irányt vettek a végére. Itt azonban mind a történések, mind az átokféle rejtély, mind pedig a zárás különösen hátborzongatóra és logikusra sikeredett, nem valami értelmetlen sületlenség kerekedett belőle. Az anime végkifejlete különösen jól fel lett építve - a történet folyamán elejtett jelek és utalások felidézésével maguk a nézők rakhatták össze, hogy ki is volt az a bizonyos "plusz személy", és így nem csak a főhőst, de minket is szembesítettek azzal, addig milyen tévúton is jártunk. Mert valóban számos félreérthető mozzanatot meg jelenetet mutatott a sorozat, amik alapján mi is próbálhattuk megfejteni a szerencsétlenségeket okozó fölösleges személy kilétét, de persze hamarosan kiderült mindig, hogy milyen tévúton is jártunk. A válasz pedig végig ott volt a szemünk előtt, csak éppen nem vettük észre. Elég sok haláleset is volt az animében, amiknél szintén féltem, hogy valami bugyuta trancsírrá változtatják a sorozatot, de akármilyen brutális is volt mind, meg kényszerítették az embert arra, hogy fájó szisszenéssel egy-egy testrészéhez nyúljon, mind okkal történt, és gyakran egészen kreatívak voltak. Az érzelmek ábrázolása is ügyesen volt kivitelezve a sok szereplő ellenére is, valahogy a hangulat is jól rájátszott arra, hogy az egyes szereplők lelki nyomorúságát és az emberi lélek kiismerhetetlen mélységeit hangsúlyozni tudja. Logikai bukfencek meg értelmetlenségek nem nagyon voltak az animében, vagy én legalábbis nem igazán tudnék kiemelni ilyesmit, bár tény, hogy ezeknek az észrevételében nem is vagyok túl jó, meg igazából ha vannak sem szoktak zavarni, hacsak nem nagyon otromba összevisszaság kerekedik belőlük. A szereplőkről: Az anime rengeteg szereplőt felvonultatott (konkrétan egy egész osztályt, a tanáraikat meg sok más városlakót), ami szerintem annyira nem volt pozitív hatással az animére, pedig a történethez nyilván szükségesek voltak. Mert hiába volt sok fontosabb szereplő, igazából a sorozat tizenkét része nem tűnt alkalmasnak arra, hogy ennyi karaktert be tudjon mutatni, sőt, csoda, hogy a főbb szereplőknek volt elég ideje arra, hogy valamit mutassanak magukból. A főszereplő Kouichi-kun nekem egészen szimpatikus volt az elejétől fogva, pedig a hozzá hasonló csendes/szerencsétlen karaktereket (főleg fiúknál) nem szeretem. De ő ennek ellenére egészen logikus gondolkozású volt, nem hagyta magát, még ha valóban kicsit tesze-tosza is volt sokszor. Tetszett, hogy a betegsége ellenére sem hagyta el magát (vagy sajnáltatta magát, ahogy az várható lett volna), barátságos volt, empatikus, még ha picit naiv is helyenként. Rettentően szomjazott az igazságra, amit ki is derített, még ha őt nagyon fájdalmasan érintette is mindezek eredménye, és sokan ellenezték a terveit. Valahogy jó volt látni, hogy hajlandó komolyan foglalkozni az őket érintő problémával, és hogy képes volt az emberekből kihozni azt, ami bennük rejlett. Nem mondom, hogy a kedvenc szereplőim között lesz, de messze felülmúlta az, amit vártam egy ilyen kaliberű szereplőtől, így vele kapcsolatban nagyon pozitívan csalódtam. A másik szereplő, akiről szívesen írnék, az Mei. Elég furcsa lány volt, és mivel mindig nagyon félreérthető helyzetekbe került, ezért vele kapcsolatban iszonyatosan bizonytalan voltam. Nem tudtam, hogy ő most negatív vagy pozitív hős, mit akar, olyan misztikum vette körbe. De egészen megszerettem az anime végére őt is (pedig ő az a hallgatag szereplő-típus, akivel szintén nem tudok mit kezdeni), és szerintem ő is komoly jellemfejlődésen ment keresztül, míg eljutottunk a végkifejletig. Kouichi-kun osztálytársairól csak pár mondatot szeretnék írni. Megértem, hogy csak félig-meddig hittek az őket érintő átokban, de ahhoz képest, hogy idővel mennyire kezdték komolyan venni az egészet, mégsem volt bennük annyi logika, hogy beszéljenek a főszereplő fiúval, amit én erősen furcsálltam. De egyébként szerethetőek voltak azok a fiúk-lányok, akikről kicsit többet is megtudhattunk, ennek ellenére a legtöbbjük teljesen idegen maradt még a sorozat utolsó pillanatában is. A reakcióikat viszont úgy érzem, nagyon jól eltalálták, így ügyesen bemutatva, az emberek milyen szélsőségesen reagálnak a durva helyzetekben (ez egyébként is nagyon a gyengém, szóval külön örültem, hogy volt helyzet, ahol ezt az egészen kibonthatták kicsit). A grafikáról/megjelenítésről: Az anime hihetetlenül gyönyörű volt megjelenésileg. Végig borongós, sötét fények uralták a képernyőt, mikor épp a fényes eget láthattuk, valahogy az is igen ridegnek hatott, tökéletesen rájátszva az ijesztő hangulatra. Szépen meg voltak rajzolva a karakterek, az OP-ED páros is ügyesen el lett készítve, engem különösen az opening ragadott magával. A sorozat tele volt állóképszerű kitekintésekkel, és sok volt a nézőpontváltás, ami nálam különösen jól elérte, hogy fokozódni érezzem az adott helyzeteket. A mindenféle elvont, lolitás/gót stílusú gömbízületes babák is igen betaláltak nálam. Ami meglepően durva volt, az a szereplők halála: ijesztően és szó szerint vérfürdőként lettek megjelenítve, szóval nem is véletlenül az idősebb korosztályt célozza meg a sorozat. A zenékről: Ahogy a grafika, úgy a háttérben megszólaló, rejtelmes zenék is az anime ijesztő/borzongató hangulatát erősítették, én ezekre se tudnék szólni egy rossz szót sem. Mindig segítettek fenntartani az érdeklődésemet, még a kevésbé akciódús jeleneteknél is. Az izgalmaknál meg pláne ütősek voltak, nekem sokat adtak az élményhez, amit a sorozat nyújtott. Az opening és ending is jól illett a sorozathoz, főleg az előbbi, amit az amúgy is nagy kedvenc bandám, a (Rozen Maiden openingek után talán ismerősen csengő nevű) Ali Project adott elő. A seiyuukról: Ahogy mindig, itt is nagyon nagyot alkottak. Különösebb kedvenc hangom nem volt, de mindenki nagyon jól hozta a szerepét, illetve végig tartották a színvonalat is. Összesítve:
Az Another a kevés horror anime egyike, amikkel eddig találkoztam, és nagyon örülök, hogy végül megnéztem. Aki szereti a kicsit véresebb, de komolyabb, nyomasztó hangulatú történeteket meghintve jó sok misztikummal, azoknak mindenképpen ajánlanám megnézésre. De bárkinek, aki kedvet kapott hozzá esetleg, mivel egészen új animének számít, azoknak sem lehet vele gondja, akik finnyásak a grafikát illetően. Jó kis kikapcsolódást és borzongást jelenthet pár estére, míg az ember megnézi, nekem legalábbis kellemes élmény volt. |
Figyelem!Nem feltétlenül igaz, de a véleményezéseimben spoilerek lehetnek!
Szóval mindenki csak saját felelősségre olvasson! Fő kategóriákArchívum
December 2021
Tagek
All
|