Devils' Line (manga, 2013-2019)
27/12/2021
A mangáról: Eredeti cím: デビルズライン Készítési év: 2013-2019 Részek száma: 14 kötet Műfaj: seinen, romantikus, dráma, természetfeletti, horror Történet: Hanada Ryou Rajz: Hanada Ryou Linkek: AA, MAL, Baka-Updates Rövid tartalom: Tsukasa az egyetemisták mindennapjait éli, amíg vámpírtámadás áldozatává nem válik. A segítségére egy félvámpír rendőr, Anzai siet. Ez a véletlenszerű találkozás mindkettejükben maradandó nyomot hagy, idővel pedig egyre inkább vágynak megismerni a másikat. A kettejük között kibontakozó romantika révén Tsukasa a világ egy egészen titkolt szegletébe nyer bepillantást: megismeri az emberek között, ám a legnagyobb titokban élő vámpírokat. Miért ezt a mangát választottam? (Aki nem érdekel a személyes vonatkozásom, nyugodtan ugorjon!) Először nem is magával a mangával találkoztam, hanem a belőle adaptált animével, amely annyira megtetszett, hogy végül cikket is írtam róla a Mondóba. Elkezdtem még akkor olvasni a mangát is, mert az anime a tipikus "promósorozat" volt, amely bár a történet és a világ alapjait lefektette, ám a maga nyitott zárásával egyértelműen a még futó képregényre akarta felhívni a figyelmet. Az enyémet pedig teljesen sikerült is! Viszont általában jobban szeretek úgy mangát olvasni (vagy bármit, illetve ez az animékre és más sorozatokra is igaz), hogy az már be van fejezve. Így magamnak tudom beosztani az időt és a tempót, hiszen kevés annál bosszantóbb dolog van, mint amikor egy óriási fordulatot követően (jobb esetben) heteket vagy (rosszabb helyzetben) hónapokat kell várni a folytatásra. Bár követek futó mangasorozatokat is, a történet fonalát és a hangulatot sokkal erősebben érezni szerintem, amikor az olvasó nagyobb adagokat vehet magához. Így bár belekezdtem az akkor még futó Devils' Line mangába is, nem sokkal később meg is álltam az olvasással. Eldöntöttem, hogy inkább bevárom a sorozat végét, most pedig itt vagyok, mert egyben tudtam kiélvezni, és szeretném megosztani róla a gondolataimat. Előrevetítem, hogy sokszor fogom a manga bizonyos elemeit az animéhoz kötődő emlékeimhez hasonlítani, de megpróbálok úgy írni a mangáról, hogy az anime ismerete nélkül is teljesen megállja a helyét. Mit is gondolok róla? A történetről: Ami elsőre is megfogott a Devils' Line világában, az az volt, hogy mennyire érdekes és egyedi szemszögből közelíti meg a manapság már-már klisévé hitványult vámpíros témát. Hiszen persze, más történetekben is szerepelnek vérszívók, de általában állejtős szépségű férfiakként vagy szuper erős természetfeletti harcosokként jelennek meg. A Devils' Line-ban hiába erősebbek az átlagos embereknél és számítanak kimondottan veszélyesnek, azonban inkább tűnt úgy, hogy átokként és szenvedésként élik meg a másságukat. Ugyanis bár a vámpírok közöttünk élnek (a legtöbben a békés együttélés híveiként) és első pillantásra megállapíthatatlan a különbség köztük és az emberek között, ám elég egyetlen vércsepp, hogy az amúgy teljesen békés vámpírok vérre éhező, fékezhetetlen vadállatok szintjére degradálódjanak. Ez a fékezhetetlen vágy az, ami megkeseríti a vámpírok életét (és nehezíti meg a beilleszkedésüket, társkeresésüket stb.). Üdítő volt látni, hogy a vámpírok itt mennyivel másabb köntösbe lettek bújtatva a megszokotthoz képest, és gyakorlatilag mennyi társadalmi probléma kapcsán tekinthetők egyfajta szimbólumnak. Meglepő komolysággal lett bemutatva nemcsak az emberek és vámpírok közötti biológiai/fizikai eltérés, de volt itt szó együttélésről, illetve olyan politikai intrikákról is, amiktől csak számat tátottam. A történet egy egyszerűbb romantikus sztorinak indult, de ahogy telt az idő, úgy bontakozott ki a manga világa, ismertünk meg számos igencsak eltérő (és hiteles) jellemet, a cselekmény pedig sokszorosan megbonyolódott. A mangaka mert komoly és felnőttes témákról beszélgetni, legyen az bűnözés, társadalomkritika, politikai és más összefonódások, vagy éppen a szexualitás. Őszintén szólva engem teljesen meglepett, mert az anime és a manga eleje tényleg csak Tsukasa és Anzai megismerkedésének történeteként indult, de végül egy globális politikai kereszttűzzé nőtte ki magát, amely számos áldozatot és szenvedés hozott magával a manga egyébként sem egyszerű világába. Abszolút nem volt előre látható, de bárcsak mindig ilyen pozitív csalódások érnének! A másik, ami rendkívül tetszett, az a pszichológiai hitelesség, amellyel az egyes szereplők problémáit, útkeresését vagy érzelmi kríziseit ábrázolták. Szerintem kevés olyan manga van, ahol tényleg időt és energiát szánnak arra, hogy akár egy tucatnyi szereplőt is legyen lehetőségünk komolyabb mértékben megismerni (és megszeretni). De a Devils' Line esetében ez tökéletesen sikerült, még az antagonistább jellemeket sem tudtam gyűlölni, mert volt módunk az ő életükbe és érzéseikbe is bepillantani. Nem is beszélve arról, milyen izgalmas jellemfejlődéseknek lehetünk szemtanúi! Nyilván senki se fog teljesen kifordulni önmagából, de a manga képes volt a legfinomabb jellembéli változásokat is érzékletesen bemutatni. Ami külön érdekesség volt számomra, hogy a cselekmény bár sok történést bemutatott a manga világának egy adott szeletéből, ám maga sem tudott tényszerű válasszal szolgálni minden általa feltett kérdésre. A történet valamennyire nyitva is maradt a végén (nem zavaró módon, minden fontosabb történés vagy folyamat valamelyest lezárásra került), de a pozitív, törekvésre buzdító üzenetének hála egészen pozitívan tekint a szereplők jövőjére. Ettől szerintem kimondottan realistának lehet nevezni az ábrázolásmódját (hiszen mi sem ismerjük a jövőnket vagy tudjuk a választ minden kérdésre), és szerettem, hogy a mangaka kérdésein mi, az olvasók is el tudtunk gondolkozni, mert erre is kaptunk teret. A szereplőkről: Mielőtt egyes főbb szereplőkre rátérnék, szeretném általánosságban kijelenteni, hogy mennyire üdítő volt ennyi hitelesen ábrázolt és eltérő jellemmel megismerkedni. A szereplők önmagukban is elég komplexek voltak, de különösen imádtam azt a kapcsolati hálót, amit a mangaka kiépített körülöttük. Nincs két olyan kapcsolat (vagy akár kapcsolati dinamika), ami megegyezne a történetben, mindegyik egyedi a maga módján. Nem is beszélve a sok jellemfejlődésről és más változásról, amin a szereplők keresztülmentek. Amit nagyon értékeltem még, hogy nem végletes jellemekről beszélhetünk: mindenkiben voltak jó és rossz tulajdonságok is, az "ellenségesnek" ábrázolt karakterek sem egyöntetűen gonoszak voltak (és ez teljesen igaz a pozitívabb jellemekre is, az ő lelkükben is volt szorongás, félelem vagy más jellegű sötétség), hanem mindenki megkapta a kellő árnyaltságot. Tsukasa az elejétől kezdve kellemes meglepetést jelentett a bátorságával és közvetlenségével. Tisztában volt vele, hogy mennyire erőtlen és védtelen a vámpírokkal (vagy akár ellenséges emberekkel) szemben, ám mindig megpróbálta kihozni a legtöbbet az adott helyzetekből. Lehetett rá számítani, és sok szereplőnek fontos támasza volt. Nagyon inspirált, hogy nem elmenekült az esetleges problémák elől, hanem igyekezett mindig megfelelőképp kezelni a konfliktusokat és megoldásokat találni a saját (vagy mások) problémáira. Különösen becsültem benne, hogy mennyire komolyan veszi a kapcsolatát Anzai-al, és mennyi esetben és fronton harcolt kettejükért. Anzai félvámpírként olyan szerencsétlen helyzetben volt, hogy gyakorlatilag az emberek és vámpírok világa között félúton megrekedt, és emiatt egyik csoporthoz sem tartozott igazán. De örömmel láttam, hogy a történet központi drámájaként ezt megfelelően kibontották, és bár sok időbe, nyomozásba telt (valamint sok külső segítség is elkélt hozzá), de Anzai idővel el tudta magát helyezni a világban. Sokaknak triviálisnak tűnhet, hogy mennyi esetben problémázott (ez főleg a Tsukasával folytatott kapcsolatán nehezített), de én nagyon át tudtam érezni azt az egzisztenciális krízist, amin keresztülment a történet folyamán. A többi mellékszereplőt is nagyon megszerettem, a kedvenceim közül egyértelműen a Kirio-Nanako és a Takeshi-Mayu dinamikák kerültek az élre. A grafikáról/megjelenítésről: A rajzolás (a szereplőket tekintve) az elején nem nyerte el a tetszésemet. Nincs problémám azzal, ha nem bishoujokat és bishouneneket látok minden panelen, de valahogy kimondottan furcsának találtam a karakterdizájnokat (nem a pozitív értelemben furcsának). Ez idővel azonban változott: a mangaka is sokat fejlődött, illetve az én szemem is egészen hamar ráállt a rajzolásra. Így bár a történet közepén még mindig csak átlagosnak, az utolsó kötetekre azonban kimondottan szépnek találtam a grafikát. A különböző helyszínek és fegyverek, tárgyak rajzolása az elejétől kezdve nagyon tetszett. Részletgazdagok voltak, és könnyű volt mindig térben elhelyezni a látottakat. Összesítve: A Devils' Line szerintem egy nagyon üdítő manga a seinen alkotások között. Egy igazán "felnőtt" történet, benne minden olyan témával, ami a célközönséget érdekelheti: akció, dráma, politika és természetesen romantika, ráadásul ezeket nagyszerű arányban keverte el a mangaka, így egyik sem érződik túl soknak. Nem egy könnyű olvasmány, így inkább azoknak ajánlanám, akiknek nem fekszi meg a gyomrát, ha elmélkedni kell egyéni vagy társadalmi kérdésekben, és akiket nem zavar a vér és erőszak sem, mert ezek is hangsúlyosabb ábrázolást kaptak a képregényben. (Nyilván bárki tehet vele egy próbát, akit érdekel, de nem biztos, hogy mindent kellőképpen érteni fog.)
0 Comments
Kedvenc japán mobilos játékaim I.
10/7/2020
Most csak egy rövidebb irományt hoztam, amellyel nem titkolt célom lenne meghozni az emberek kedvét pár általam nagyon szeretett japán mobilos játékhoz. Sajnos a legtöbb japán nyelvű, ám közülük több olyan, amivel anélkül is el lehet szórakozni, hogy valaki jól beszélné a nyelvet, illetve nagyon jó rajongói fordítások elérhetőek hozzájuk, ezért is mertem belevenni őket a listába. A listán szereplő játékok mindegyike ingyen is elérhető és játszható, ám lehetőség van bizonyos játékbeli tartalmakért fizetni is. I-Chu Étoile Stage Nyelv: japán Kiadási év: 2020 Platform: Android, iOS Fejlesztő: LIBER Entertainment Kategória: idol, zenés Történet: A játék gyakorlatilag az Aichuu (lásd lejjebb, a Megemlékezések között) 2.0 változata. A szereplők és a felállás maradt (producerként kell segítenünk sok kis idoltanoncot rendes idollá válni), viszont a játékmenet nagyban megváltozott. Az elődhöz hasonlóan itt is kártyákat gyűjtögetünk, ám ritmusjáték helyett sokkal inkább az idolnevelésen (edzés, fellépések, stb.) van a hangsúly. Mit gondolok róla? Én nagyon szerettem az elődöt (erről részletesebben az Aichuunál írok), így nagyon vártam, hogy az A3!! sikerén felbuzdulva hogyan fogja a fejlesztő átvariálni a játékot. Nekem a ritmusjátékok nagy gyengéim, az idolnevelő játékok viszont annál kevésbé. Ettől függetlenül nagyon sok pozitív változást eszközöltek: a történet immár teljesen szinkronizált (a rengeteg nagyszerű seiyuu miatt kár lett volna ezt veszni hagyni!), továbbra is gyűjthetünk kártyákat, amiknek a minősége az artistváltás(ok) ellenére mit sem változott. Számos új dal felcsendül a játékban az ismerősebb melódiák mellett. És végül az idolneveléssel is megbarátkoztam, sőt az eventek kifejezetten könnyebben teljesíthetők (sok dolog automatikusra állítható, nem kell órákig manuálisan grindelni bizonyos dalokat), ami nagy könnyebbség. Trailer: Chain Chronicle Nyelv: japán (régen volt globális verzió angol nyelven, de már nincs) Kiadási év: 2013 Platform: Android, iOS, PS Vita (utóbbi szervereit lelőtték már sajnos) Fejlesztő: Sega Kategória: fantasy, rpg, tower defense Történet: A játék az Yggdra nevű kontinensen játszódik, amelyen sokáig béke honolt a válogatott fajú népesség körében, hála a Szent Király uralmának. Ám a semmiből különféle démoni lények jelentek meg a rejtélyes Fekete Király vezetésével, és káoszba taszították az egykoron békés és fejlődő vidéket. A Szent Király elbukott, a Szent Főváros elesett, ám a totális pusztulás beállta előtt egy fiatal fiú, Yuri megalapítja az Önkéntes Hadsereget, hogy a démoni Fekete Sereget legyőzve visszahozza a békét a világba. Mit gondolok róla? Az egyik kedvenc mobilos rpg-m! A történet nagyon érdekes, imádom a világot és a szereplőket is. A tower defence játékmódja szórakoztató, imádom a szereplők cuki chibis verzióit harcolni látni! Főleg, hogy millió-egy karakter van, mindegyik egyedi és gyönyörű, és alig várják, hogy az ember begyűjtse őket (ez is kártyagyűjtögetős játék részben). Az artok meseszépek, számos különböző artist készíti őket, de éppen ezért nagyon változatos a látványvilág is. Aki szeret fejlesztgetni, az pláne imádni fogja, maguk a karakterek is sokféleképpen tehetők erősebbé, számos fegyvert rendelhetünk hozzájuk (amik szintén turbózhatóak). Ami még külön öröm, hogy iszonyatosan sok event van, közülük a collab eventek a kedvenceim. Legyen szó animékről (Shingeki no Kyojin, Overlord, Tate no Yuusha no Nariagari stb.) vagy játékokról (Persona játékok, Sakura Wars, Mana sorozat, Sonic stb.), itt minden van! Trailer: (Senkit ne tévesszen meg, hogy angol nyelvű a videó! Sajnos a globális szervert azóta lelőtték, így már csak japánul elérhető a játék.) Fate: Grand Order Nyelv: angol, japán Kiadási év: 2015 Platform: Android, iOS Fejlesztő: Delightworks Kategória: fantasy, rpg, harc, taktikai, visual novel Történet: 2015-ben a Chaldea Biztonsági Szervezet összegyűjtötte a mágia és más területek szakértőit, hogy a segítségükkel a jövőt figyelhessék, és megakadályozhassák az emberiség kihalását. Azonban hamar kiderül, hogy 2016 végére kihalásra ítéltetettünk, ennek az okai pedig a 2004-es, Fuyukiban megrendezésre kerülő Ötödik Szent Grál Háborúban keresendők. Mi pedig akaratlanul is a vészhelyzet közepébe kerülünk, és gyakorlatilag az időben utazva kell megpróbálnunk menteni a menthetőt. Mit gondolok róla? Szeretem a Fate franchise-t, és ez a játék remek lehetőség volt arra, hogy kicsit közelebb is megismerkedhessek egyes Servantokkal, miközben izgalmas történetet olvashatok, és igazi Master módjára küzdhetek is a kedvenc Servaintjaim oldalán. A játékmenet visual noveles megoldása nekem nagyon tetszik, ahogyan a harcrendszer is egészen hamar megérthető és kézre állt. Látványra és hangzásra is nagyszerű a játék, egyedül a summon-nel gyűlt meg párszor a bajom (tudniillik nem vagyok túl mázlista, és gyakran nem kaptam meg azokat a ritkább Servantokat, akikre vágytam volna). A játékban egész sok event van, számomra ezek annyira nem voltam szimpatikusak, de a főtörténetet szeretem. Trailer: Story Jar Nyelv: angol Kiadási év: 2018 Platform: Android, iOS Fejlesztő: NTT Solmare Corporation Kategória: otome, visual novel Történet: A Story Jar különféle otome gamek gyűjtőapplikációja. Mit gondolok róla? Elsőre talán nem tűnhet nagy számnak egy otome applikáció, hiszen van millió-egy másik, a Story Jart én mégis szívesen ajánlanám azoknak, akik szeretnének olyan otomékkel is játszani, amik semmilyen más módon nem hozzáférhető Nyugaton. Ilyen például a Wand of Fortune és a Beast Master and Prince, de sok más érdekes otome is elérhető az applikáción. Fizetni nem feltétlenül kell, de a történetolvasáshoz ticketek szükségesek (amikből nem kapunk sokat), illetve gyémántokkal lehet a CG-ket feloldó (vagy éppen romantikusabb) válaszokat feloldani, és ezekből sem bővelkedünk alapjáraton. Ám egy kis türelemmel a napi belépésekkel szerzett ingyenes gyémántokkal és ticketekkel (illetve egyes küldetések teljesítésével) sokat össze lehet szedni, és gond nélkül végigjátszható pár route. Az esetek többségében szinkront nem tartalmaznak a játékok, de minden más hangot igen. Trailer: MegemlékezésA következőkben olyan játékok listája következik, amelyeket rendkívül szerettem és sokáig játszottam, de sajnos ma már nem elérhetőek. Sengoku Night Blood (2017–2019✟) Nyelv: japán Kiadási év: 2017 Platform: Android, iOS Fejlesztő: Marvelous Entertainment, Kadokawa, Otomate Kategória: otome, visual novel, fantasy, Történet: A történet főszereplője (avagy mi, játékosok) rejtélyes módon átkerülünk egy alternatív világba, amit Shigának hívnak. Ez a világ nagyon hasonló a Sengoku-korhoz, amikor Japán feudális urai versengtek és háborúztak az ország feletti uralomért. Itt azonban a már jól ismert történelmi alakok különféle fantasy fajokba (vámpír, vérfarkas, oni) tartoznak! A hazajutásra az egyetlen esélyünk, ha megtaláljuk Hime-mikot, azt a lányt, aki Shiga békéjéért felelt, de rejtélyes módon eltűnt. Ám természetesen akarva-akaratlanul is belefutunk a háborúzó szépfiúkba, és amint kiderül, hogy Hime-mikohoz hasonlóan micsoda különleges erőkkel ruházza fel őket a vérünk, csak tovább fokozódik a küzdelem a felek között, immár értünk. Mit gondolok róla? A Sengoku Night Blood egy nagyon érdekes keveréke volt az otome műfajnak, a kártyagyűjtögető játékmódnak és a Touken Ranbuból ismerős harcoknak. Én nagyon szerettem, meseszépek voltak az artok, érdekes volt a történet (amelyet mindegyik klán szemszögéből végigjátszhattunk, ráadásul teljesen le volt szinkronizálva!), és szerettem a karaktereket is. Nagyon sajnálom, hogy ilyen hamar beszüntették a játékot, főleg, hogy a történetnek messze nem voltunk még a végén, és így sosem tudjuk már meg, hogyan alakultak volna a történések. Trailer: Aichuu/I-chu (2015–2020✟) Nyelv: japán Kiadási év: 2015 Platform: Android, iOS Fejlesztő: LIBER Entertainment Kategória: idol, zenés Történet: A játék lényege, hogy mi vagyunk a fiú idoltanoncok, az aichuuk producerei, akik az Etoile Vio School-ba járnak, hogy idolokká válhassanak. Összegyűjthetjük az idolok kártyáit, haladhatunk a történetük olvasásában, valamint a kártyák felhasználásával játszhatunk a különféle idolcsapatok dalaival, illetve részt vehetünk különféle eventeken. Mit gondolok róla? Az egyik legkedvesebb játékom, évekig volt a figyelmem szinte kizárólagos középpontjában. Nagyon szerettem a szereplőket, a sokszor röhejes történetet (igen, rád nézek, Kuma igazgató), a zenéket és a játék egész játékrendszerét. Emiatt a játék miatt függtem rá a kártyagyűjtögetésre (a meseszép artok és izgi történetek miatt nagyon megérte mindent begyűjteni, amit csak lehet), és voltam képes eventek idején napi akár 2-3 órát is grindelni. Nagyon tetszett, hogy micsoda mélységet adtak a ritmusjáték részének (nemcsak sokféle nehézség és változatos dalok tették izgalmassá az élményt), és hogy a kártyák fejlesztésén és a csapatok összeállításán mekkora hangsúly volt. Sokszor komoly taktikázásra volt szükség, amit én nagyon élveztem. Sajnos a játék már csak offline elérhető az eddigi játékosoknak, decembertől pedig teljesen eltűnik az online áruházakból. Trailer: Dream Festival (2016–2018✟) Nyelv: japán Kiadási év: 2016 Platform: Android, iOS Fejlesztő: Bandai Kategória: idol, zenés Történet: A játékban egy kitalált tehetségkutató ügynökség soraiba lépő idolokat követhetünk nyomon, a dalokat játszva, a karaktereket fejlesztve és az eventeken részt véve oldhatjuk fel a különböző, szereplőkhöz kapcsolódó történeteket. Mit gondolok róla? A játék egyszerre volt furcsa, mégis bájos. A szereplők és a történet érdekesek voltak (bár messze nem kiemelkedőek), engem leginkább a játékmódjával fogott meg. Szerettem benne a dalokat, bár kicsit esetlen volt a ritmusjáték kialakítása (valahogy nem volt a legkényelmesebb, nekem legalábbis). Itt is kártyákat lehetett gyűjteni, ám ezek a többi hasonló műfajú játékkal ellentétben nem karakterkártyák voltak, hanem a szereplők különböző ruhaszettjeit tartalmazták (Dorika névre hallgattak egyébként), amiket aztán kombinálhattunk a jobb pontszámok és kinézet elérése érdekében. Ami még érdekessége a játéknak, hogy a Dorikákon szereplő ruhaneműket a fiúk mahou shoujo átalakuláshoz hasonló folyamatot követően öltötték magukra, rendkívül jópofa volt ilyesmit látni a játékban. Még az sem zavart, hogy a koncertek meg a játék is elég erősen CGI-grafikás volt, mert minden más eléggé tetszett. Összességében egy jópofa, sok szempontból átlagostól eltérő applikáció volt, de sajnos az egész DoriFesu franchise nem tudott kirobbanó sikert elérni (sem a játék, sem az anime és más projektek), így sajnos a süllyesztőben végezte az app is. Ha mást nem is, de az animével, illetve a zenékkel valamennyire tudok vigasztalódni. Trailer: Az animéről: Eredeti cím: 機動戦士ガンダム サンダーボルト Készítési év: 2015-2016 Részek száma: 4 ONA Műfaj: seinen, mecha, dráma, lélektani Stúdió: Sunrise Eredeti mű: Ohtagaki Yasuo (manga) Karakterdizájn: Takaya Hirotoshi Zene: Kikuchi Naruyoshi Linkek: AA, MAL, AniDB, ANN Rövid tartalom: Az anime a Gundam UC univerzumában játszódik, és az Egy Éves Háborút ábrázolja a Villámlás Szektorban. Itt küzdenek a háborúskodó felek ászpilótái: Io Fleming, a Földszövetség pilótája, és Daryl Lorenz, a Zeoni Fejedelemség mesterlövésze. Miért ezt az animét választottam? (Aki nem érdekel a személyes vonatkozásom, nyugodtan ugorjon!) Mivel nemrég egészen belecsöppentem a Gundam világába, és eléggé jól haladok az UC univerzumban, gondoltam, megnézem ezt az animét is. Ahogy láttam, időben igazából ugyanakkor játszódik, mint az 1979-es Kidou Senshi Gundam, meg már értettem annyira a leírás alapján, hogy miről is fog szólni ez a négy ONA nagy vonalakban, szóval úgy döntöttem, hogy megnézem. Mit is gondolok róla? A történetről: Ez az anime valami brutális. Én az alapsorozatból meg az eddig elkezdett/látott Gundam animéimből indultam ki, tehát számítottam rá, hogy fognak benne szereplők meghalni, meg háborús történetről lévén szó, lesz majd benne kegyetlenség meg harcok, de nem olyan mennyiségű és mértékű kegyetlenségre számítottam, mint amennyit ez az anime bemutatott. Így elég hamar úgy éreztem, magam, mint aki egy gyomorszájba vágás után a levegő után kapkod. A történet hiába rövid (mert azért négyszer tizennyolc percet nehezen mondhatnánk hosszúnak), mégis nagyon tömény. Nem kapkodós tempójú, de elég sok minden történik benne, a jelenetek, nézőpontok csak úgy válogatják egymást, ám abszolút nem válik követhetetlenné. A töményt inkább úgy értem, hogy messze több dolgot sűrítettek bele, mint amennyire az ember számítana. Elég hamar megismerhetjük két főszereplőnket, sokat azonban nem tudunk meg róluk. Inkább csak annyit, hogy milyen körülmények között élnek, mi a feladatuk, illetve milyen zenét hallgatnak. A zene egészen fontos szerepet játszik a szereplők között, egyrészt összeköti őket (mert mindketten ezt hallgatják, így egy közös pont az egyébként másmilyen életükben), másrészt mégis teljesen elszeparálja őket. A zene ugyanis nem csak az ízlésükről árulkodik, de a számok egy része (illetve maga a lejátszó készülék) a múltjukhoz is kötődik, és ezzel is érzékeltetik a készítők, mennyire hasonló, mégis alapjában véve különböző főszereplőkkel fog operálni a sorozat. Az anime hangulata nagyon erőteljes. Az egész képi világ sötétebb, nyomasztó, és hiába tettek bele színeket, én mégis nagyon fakónak éreztem őket, főleg összehasonlítva a sok ronccsal és az űr rideg sötétségével. A mű központi témája a háború, ez az abszolút úr és a mindent meghatározó tényező. Szó szerint a pokolba invitál meg minket az anime, ahol a két háborúzó fél (a Földszövetség katonáinak és a zeoni haderőknek a) gyötrelmeit láthatjuk. Tökéletesen ábrázolja a háború esztelenségét, azt a hihetetlen embertelenséget, a mértéktelen szenvedést és elkeseredettséget, amit az emberek éreznek. Már nem is tudja igazából senki, hogy miért harcolnak (vagyis mégis, de csak mint droidok ismételgetik maguknak a szereplők), csupán a begyűrűződött gyűlölet miatt pusztítja egymást a két fél. Nem a „magasztos cél” és nem a parancsok számítanak. Egyedül az, hogy bármi áron, de életben maradjanak, illetve megbosszulják az elesett bajtársaikat. És a háború nem ismer tabukat. Nem számít, hogy valakit a család vár otthon, vagy a szeretője várja a bázison a visszatértét. Nem számít, hogy az illető nő vagy férfi. Még az sem, ha gyerek, őket is ugyanúgy beküldik ágyútöltelék gyanánt meg létszámnövelés ürüggyel meghalni. És persze szenved, aki kiadja a parancsot, szenved, aki végrehajtja. Az is, aki megsérül, de szinte még a halottak is, akiknek már minden mindegy. Az ONAk zseniálisan, mégis hihetetlenül gyötrelmesen mutatják be, milyenek a háborús hétköznapok. Hogy miként válik mindenkiből emberi roncs, hogy ég ki a katonákból minden érzelem, még a fájdalom is. A legtöbben a múltjukba kapaszkodnak, az egyetlen szikrányi reménybe és békébe, ami még a korábbi életükből származik, a legtöbbeknek azonban ez sem hoz megnyugvást, és nem tud elég erőt adni. Hogy őszinte legyek, én többször meg kellett, hogy állítsam az animét (a második részt többször is), mert nem egyszer el is sírtam magam. Sírtam, mert szó szerint fájt, amit láttam. Borzasztó volt nézni ezt a sok tönkrement életét, ezt a sivár, életnek nevezett valamit, amiben a szereplők léteztek. És mikor azt hittem, nyomorult Daryl életét nem tehetnék rosszabbá SPOILER (miután amúgy is elveszítette két lábát még a háború elején, amitől nyilván rettentően szenvedett, a harcok során elveszített még egy fontos végtagot), akkor jött a fekete leves (miszerint az egy szem épen maradt végtagjától is megfosztják, hogy így beültethessék a zeoni szuperfegyverbe, amivel megmentheti a társai életét). SPOILER VÉGE Na, az a jelenet volt nálam az egész anime csúcspontja, és akármennyire nem akartam volna már sírni, csak kibukott belőlem még pár percnyi zokogás. Mert iszonytató volt látni, mit tesznek vele. Akkor komolyan úgy éreztem, hogy meghalt bennem valami, amit talán úgy lehetne hívni, hogy emberség. A történet tehát brutális a szó minden értelmében, az én lelki világomat legalábbis rendesen hazavágta. Ennek ellenére tetszett, mert tényleg egy elég szép, átfogó képet adott a háborúról, még úgy is, hogy az ONAk alapjaként szolgáló manga még fut. A komor hangulatát is meg-megtörte pár szép pillanat, vagy a nagyon siratós visszaemlékezések, amikből a szereplők életét ismerhettük meg jobban, vagy éppen a katonák küldetésen kívül, szórakozással töltött idejét. Ettől függetlenül tényleg nagyon nyomasztó és drámai anime volt, ami tele volt tragédiákkal, borzalmakkal és kitörő érzésekkel, amik végül engem is magukkal ragadtak, és azóta se eresztenek. Valamint eléggé elgondolkoztató alkotás, ami után egészen más szemmel fogok tekinteni minden háborúra. Az egyetlen, amit sajnálok, az tényleg az, hogy nem befejezett történetről beszélünk (bár írtam már, hogy még fut a mangája), illetve hogy nekem a legvégén se adott feloldozást. A szereplőkről: Leginkább a két főszereplőről, Ióról ás Darylről szeretnék írni kicsit, mivel a többiek amúgy sem voltak annyira hangsúlyosak. Érdekes volt látni, hogy mennyire ellentétes jellemek. Nem csak a zenei ízlésük, de a viselkedésük alapján is. Daryl egy csendesebb, visszahúzódóbb srác. De talán pont emiatt ő tűnt számomra az érzelmesebb félnek, és emiatt lehetett az is, hogy vele (és az ő fájdalmával is) jobban tudtam azonosulni. Nagyon szépen bemutatták, hogy mennyire ragaszkodik az emlékeihez, hogy mennyire foglalkozik a társaival, és emiatt ő valamennyire emberibbnek is hatott. Vele ellentétben Io valami iszonyat magabiztos és nagyszájú volt, de valószínűleg a háború őrülete volt, ami ilyenné tette (és részben ezzel kompenzálta az érzelmi gondjait). Vele és az ő szenvedésével is együttéreztem, de rendkívül bántott, hogy a testi fogyatékossága miatt lenézte Darylt. Valahogy olyan érzésem volt, hogy Daryl noha testi fogyatékosságban szenved, úgy Ionak inkább a lelki problémái a meghatározóak. Ami a legszomorúbb, hogy ha más körülmények között találkoznak, és felfedezik, annak ellenére, hogy mennyire eltérő a jellemük, mégis mennyi közös vonásuk van, jó barátok lehettek volna. A grafikáról/megjelenítésről: Az animét a Sunrise készítette, akikre egy rossz szót sem lehet szólni az ONAk kapcsán, nagyon kitettek magukért. Gyönyörűek voltak a harcok, és összességében minden a helyén volt (a szépen megalkotott visszaemlékezésektől elkezdve a szereplők mimikáján át a hangulatos háborús hátterekig). Nem kíméltek a vértől meg a robbanásoktól sem, de ezeket is szépen megcsinálták. Illetve kicsit a megszokottól eltérő volt a karakterdizájn, de nekem ez is nagyon tetszett, mert valahogy nagyon illet az egész történethez. A zenékről: Opening nem volt, így arról nem tudok írni, viszont a részek végére betett dalok kellemesen drámaiak voltak, illettek az ONAkhoz. Az OST-ok elég határozottak voltak, főleg a harcok alatt betett őrült melódiák tetszettek. Nagyon jól visszaadták mind a harc esztelenségét, mind a karaktereken úrrá lévő tébolyultságot. A seiyuukról: Nagyon jól játszották a szerepüket, szerintem túl jól is, mert még rémálmaimban is üldözni fog ez a sok szenvedéssel teli, gyűlöletes és riadt kiáltozás... Összesítve: A Mobile Suit Gundam Thunderbolt egy nagyszerű háborús dráma, meseszép köntösbe bugyolálva, de nem érdemes megfeledkezni róla, milyen rémesen súlyos téma áll a középpontjában. Éppen ezért inkább csak olyanoknak javasolnám a megnézését, akik bírják a gyötrelmeket, és van hozzá elég erős idegzetük. Érdemes hozzá látni legalább az alapsorozatot (az 1979-es Kidou Senshi Gundamot, hogy az ember térben és időben el tudja helyezni a Gundam UC-ban (más mondjuk még több Gundam animét is szükségesnek tart hozzá), de szerintem anélkül is meg lehet nézni, mert az üzenete elég egyértelműen átjön úgy is. 2015. nyári szezonértékelés
3/1/2016
Ugyan nem vagyok nagy szezonos, de ezentúl szeretnék majd mindig összesítőket írni, hogy az egyes szezonokról mit gondoltam, miket láttam, illetve szeretnék megnézni. A mostani, első ilyen szezonos értékelésben a 2015. nyári animékről szeretnék írni. Mit gondoltam a szezonról kezdés előtt? Hogy őszinte legyek, elég nyamvadtnak tűnt a nyári szezon még az indulása előtt. Láttam, hogy van egy-két anime, ami érdekelne (Junjou Romantica 3, God Eater, Gangsta), de a legtöbb vagy semleges volt a számomra, vagy kifejezetten unszimpatikus. Bár én elég kritikusan állok a premierben jövő animékhez (sajnos, igyekszek leküzdeni), és alapból sem szoktam sok futó animét nézni (általában maximum 3-4 sorozatot nézek az újak közül, és sokkal több már lefutottat, de az eddigi legdurvább arány az 50-50% volt), szóval részemről ez normálisnak számít, akármennyire röstellem is. Úgy gondoltam, most is megnézegetem azt a szokásos 3-4 animémet, főleg, mert pár sorozatra igen sokat vártam, de a szezon annyira meglepett, hogy nagyon kevés dolog alakult csak úgy, ahogy én azt elterveztem. Miket néztem? Avagy íme egy kis összesítő az összes animéről, amit aktívan figyelemmel követtem a szezonból. ABC rendbe tettem az animéket, hogy könnyebben áttekinthető legyen, ha már ilyen hosszúra nyúlt. Aoharu x Kikanjuu: Eredeti cím: 青春×機関銃 Részek száma: 12 Stúdió: Brains Base Rendező: Nakano Hideaki Hogy álltam hozzá? Szimpatikus volt már az AniChart-os kis ismertetője alapján is, bár nyilván nem tudtam meg még abból, pontosan miről is szól. Úgy voltam vele, hogy megpróbálkozok vele szívesen, de eredetileg majd valahogy szezon után akartam volna megnézni (egyben). A barátaim viszont annyi jót meséltek róla, hogy csak újranézték velem azt a "pár" részt, amit addig láttak (talán a 8-adiknál csatlakoztam be), és végül együtt is fejeztük be. Mit gondolok róla? Azt, hogy egyszerűen fenomenális! Mind az airsoftos téma, amivel sosem találkoztam még, mind a remekül megalkotott szereplők (főszerepben az igazság bajnoka trap karakterrel, Tachibana-kunnal), mind a zenék, a látvány, a harcok és érzelmek... Már az első percektől fogva magával ragadott, és a végéig nem is eresztett el, most is csak azért, hogy magamban sírjak egy második évad után. A szezon egyik legnagyobb meglepetése volt számomra, és annyira tetszett, hogy a mangát is biztosan elkezdem olvasni. Igazán barátságos, üdítő sorozat volt, ami mindig kirángatott a suli okozta kis depiimből, és kellemesen lázba hozott, illetve játszadozott az érzéseimmel. Charlotte: Eredeti cím: シャーロット Részek száma: 13 Stúdió: P. A. Works Rendező: Asai Yoshiyuki Hogy álltam hozzá? Hogy őszinte legyek, kapásból kizártam a nézendők közül már az első körben. De komolyan, hiába hallottam róla híreket meg mindenfélét, a PV se vett rá, hogy belekezdjek magamtól. Na de itt jöttek a barátok, akik ahogy az Aoharura, úgy erre is rábeszéltek. Féltem, hogy unni fogom, mert nagyon slice of life lesz (amiket meg én annyira nem szeretek/nézek magamtól), főleg, hogy állandóan mindenki a Angel Beats!-et meg hasonló "alapműveket" mondogatta az animével kapcsolatban (amiket nem, én nem láttam még), amiket meg aztán pláne nem tudtam hova tenni... De végül együtt néztük meg, ahogy az elsőként említett animét is. Mit gondolok róla? Nagyon tetszett! Érdekes volt az alapkoncepciója, furcsán érdekesek a szereplői, és nem is tudom, melyik anime csalt ki belőlem mostanában annyi érzelmet, mint a Charlotte, és hol pislanthattam bele az emberi érzelmek mélységeibe ilyen szinten. Lebilincselő volt, végig érdeklődve szemléltem. Az első fele kicsit lassabb, epizodikusabb volt, de a végére pár nagyon durva fordulat után zseniálisan összeállt a történet egy kerek egésszé, és nem tudtam nem megszeretni. Az biztos, hogy ezek után az összes Keys-féle anime kap tőlem egy nagy esélyt, még ha korábban nem is éreztem indíttatást arra, hogy megnézzem őket. Gakkou Gurashi: Eredeti cím: がっこうぐらし! Részek száma: 12 Stúdió: Lerche Rendező: Ando Masaomi Hogy álltam hozzá? A Gakkou Gurashi! az az anime, amit magamtól biztosan nem néztem volna meg szerintem (igen, a lolik miatt). Igazából hallottam egy híresztelést, miszerint az egyik szezonos anime főhősnője "nem volt képes elfogadni a kegyetlen valóságot, így az agya által kreált álomvilágban él". Először nem tudtam ezt hova tenni, de jól hangzott, és nagyon megmaradt bennem. Aztán az egyik ismerősöm mondta, hogy feltétlenül nézzem meg ezt az animét, mert szerinte nekem nagyon tetszene, ha sikerül túltennem magam az első részen (bár igazából a lolikon). Így neki is álltam, ráadásul úgy, hogy tudtam, hogy az első rész valami idegtépő cukiskodás lesz, de szóltak, hogy a vége elég ütős lesz, szóval készüljek rá. És hát igen, az utolsó 2-3 percet látva eszembe is jutott a kósza hír, ami még anno eljutott hozzám, és már össze is raktam a képet. Mit gondolok róla? Érdekes kis anime volt, főleg, ha mondjuk a hasonló zombis témát feldolgozó animéhez (Highschool of the Dead) viszonyítom, amit még korábban láttam. Féltem, hogy nagyon sok cuki moéskodás lesz benne, de meglepően jól bírtam, mikor épp volt is valami. Furcsa volt kezdetben a zombiapokalipszist túlélő lolikat figyelni, de idővel egészen megszerettem őket. Szerintem ez az anime volt az egyik legérdekesebb pszicho-horror, amit eddig láttam, ügyes fordulatokkal és gondolatokkal. Külön tetszett, hogy maguk a zombik is mennyire mások a "szokásos" társaikhoz képest, illetve szerintem noha kicsit lassan is, de a sorozat ügyesen adagolta az információkat az apokalipszis miértjéről. Sok kérdésre nem kaptam még választ, de remélem kap egy második évadot, ahol még több minden kiderülhet. Gangsta.: Eredeti cím: ギャングスタ Részek száma: 12 Stúdió: Manglobe Rendező: Murase Shukou Hogy álltam hozzá? A Gangsta. már az animés adaptáció hírének első pillanatától fogva igen várva-várt sorozat volt a számomra. Maga a témája is (végre valami genszteres!) nagyon tetszett, meg a PV alapján is igen jónak tűnt. Az meg csak a pláne, hogy valamiért nagyon a Dogs-ra emlékeztetett, így semmiképp sem akartam kihagyni. Végül pedig még dolgoztam/zok is rajta, lektorként besegítve egy barátnőmnek. Mit gondolok róla? Hogy szuper volt! Pont olyan érdekes, különleges történettel és szereplőkkel operáló sorozat volt, amilyennek szerettem volna. Nagyon sajnálom, hogy akkora clifivel ért véget, hogy azóta is csak a fejemet fogom, de legalább még inkább rávett, hogy belekezdjek a mangába is. Szerintem zenére ez volt az egyik legerősebb anime a szezonban. Mind az OP-ED páros, mint az OST-ok eléggé vérforralóra és ritmusosra sikeredtek, de emelette szerintem sem a történetvezetés, sem maguk a karakterek nem látták ennek kárát. God Eater: Eredeti cím: ゴッドイーター Részek száma: 13(?) Stúdió: ufotable Rendező: Hirao Takayuki Hogy álltam hozzá? A God Eater volt az az anime, amit a szezonból legjobban vártam, főleg, hogy több évnyi várakozás előzte már meg. Minden játékrajongónak örömhír volt hallani, hogy végre animeadaptációt kap, még ha sokáig nem is lehetett tudni, mikor is kerül Japánban a tévék képernyőjére (még tavaly bejelentették). //Korábban írtam már a játékról ITT.// Nem is volt tehát kérdés, hogy nézem. Mit gondolok róla? ((Mivel még nem ért véget, ezért majd később írok róla külön abban a szezonban, amiben véget ér.)) Junjou Romantica 3: Eredeti cím: 純情ロマンチカ 3 Részek száma: 12 Stúdió: Studio Deen Rendező: Kon Chiaki Hogy álltam hozzá? Szeretem a Junjou Romantica-t, ahogy Nakamura-sensei többi mangáját is, a Junjou pedig egyike volt a legelső Bl animéimnek, és azóta is nagyon fontos a számomra. Ennek függvényében tehát nem is volt kérdés, hogy nézni fogom az új évadot, nagyon örültem, mikor bejelentették. Főleg, hogy mostanában alig van bármi BL, ezt pedig még szeretem is, szóval minden a helyén volt. Mit gondolok róla? Ahogy a korábbi Junjou évadokat is, úgy ezt is nagyon élveztem (mindenki képzelje el, ahogy idióta vigyorral az arcomon fixírozom a laptop képernyőjét, miközben nézem). Kellemesen könnyed volt, humoros, romantikus, avagy benne volt minden, ami tipikus összetevője a JR-nek. Az egyetlen dolog, amit sajnáltam, hogy a mostani évadban igen megbontották a szokásos pár-egyensúlyt (eddig a Junjou Romantica, Egoist és Terrorist páros mindig úgy szerepelt, hogy a főszál ugyan a Romantica volt, de több részt kapott az Egoist is, meg egy-kettőt a Terrorist párosnak is kiszorítottak), és kicsit szerintem így sok volt Misaki amúgy aranyos, hosszútávon azonban fejfájdító hülyeségeiből. A zenéket azonban nagyon hamar megszerettem, jöttek érdekes új szereplők is, no meg benne volt a szokásos átjátszás a Sekaiichi Hatsukoi-ból is, szóval egy szavam sem lehet. Makura no Danshi: Eredeti cím: 枕男子(まくらのだんし) Részek száma: 12 (4 perces csak) Stúdió: Feel Rendező: Ayana Yuniko, Sekine Ayumi Hogy álltam hozzá? Szimpatikus kedvezményezésnek tűnt, hogy különféle seiyuuk adják a hangjukat a munkától elfáradt nőket elaltató fiú/férfi karaktereknek, így mindenképpen néztem volna. Mit gondolok róla? Sokkal jobban tetszett, mint gondoltam volna. Nagyon ötletes, szívmelengető helyzeteket mutatott be, amikkel (főleg a suli okozta hirtelen stressz miatt) könnyen tudtam azonosulni, illetve rendkívül értékelni tudtam az egész kezdeményezést. A seiyuuk közül nagyon sokat ugyan nem ismertem, mégis remekül alakítottak és melengették a szívemet. Prison School: Eredeti cím: 監獄学園〈プリズンスクール〉 Részek száma: 12 Stúdió: J. C. Staff Rendező: Mizushima Tsutomu Hogy álltam hozzá? Abszolút nem akartam megnézni. Nem tetszett a PV meg a képek alapján, visszataszító baromságnak gondoltam, amolyan tucatecchinek, csak épp a szokásosnál is idiótább történettel. De amint ez eszembe jutott (avagy ejnye, mióta ítélek én el bármit is), valahogy elszégyelltem magam, hogy egy esélyt sem adok neki (főleg, hogy mennyire szereti mindenki), így mégiscsak belekezdtem, mondván, hogy maximum nem fog tetszeni, de megtettem, amit megtehettem. (Ezt azért is tartottam fontosnak leírni, mert korábban sok olyan anime vált nagy kedvencemmé, amiket első látásra nem találtam szimpatikusnak, sőt... de adtam nekik egy esélyt, és igen megérte. Szóval titkon reméltem, hogy itt is így lesz. Meg amúgy is, hiába gondolok valamit taszítónak első benyomás gyanánt, mindig adok egy esélyt mindennek, szóval el nem zárkózom semmitől, mert a véleményem változtatható, és szeretek is pozitív irányba csalódni.) Mit gondolok róla? A Prison School annyira beteg, perverz és elvont, hogy az már jó. De komolyan. Nem is tudom, mikor találkoztam utoljára ilyen eszelős sorozattal, ahol egyszerre fogtam a fejem és nevettem jókat. Egészen másmilyen lett végül, mint amire számítottam - volt benne perverzkedés, erőszak, de egészen más jellegű (sokkal jobb!), mint vártam. Illetve tényleg volt története, amit rengeteg (sokszor fekete) humorral fűszereztek, teleraktak érdekes karakterekkel és debilebbnél debilebb csavarokkal, amiket én igen élveztem. És nem gondoltam volna, de pont a kezdetben leginkább unszimpatikus karakter, Meiko lett a kedvencem. Shimoneta to Iu Gainen ga Sonzai Shinai Taikutsu na Sekai: Eredeti cím: 下ネタという概念が存在しない退屈な世界 Részek száma: 12 Stúdió: J. C. Staff Rendező: Suzuki Youhei Hogy álltam hozzá? A Prison School mellett a ShimoSeka volt a másik anime, amit nem csak hogy nem akartam megnézni kezdetben, de kifejezetten ellenszenvesnek is tűnt. Végül a sors (akarom mondani egy barát - igen, megint a barátok) úgy hozta, hogy az egyik barátnőmmel megnéztünk egy részt. Tudta, hogy nincs bajom az ecchi animékkel, de valahogy a Rosario to Vampire után nem igazán jutott eszembe, hogy esetleg nézzek még (pedig a Rosario nagyon tetszett!), neki pedig egy ismerőse ajánlotta a ShimoSekát. Rögtön láttam rajta, neki mennyire tetszett (csak úgy áradozott róla), így gondoltam jó, miért ne, nézzünk meg egy részt együtt. Hát több se kellett, belekezdtem utána, rögtön egybe megnézve az összes részt, ami addig kijött. Mit gondolok róla? Nagyon tetszett. Szép volt grafikailag, igen vicces (komolyan, mint egy Gintama - Sacchan különkiadás), nekem főleg a mindenféle disznóviccek jöttek be. De maga az egész koncepció érdekes volt a perverziómentes világot illetően, és egy ritka különleges és szerethető bandát hoztak létre a karakterek terén. Furcsa, de még a főhős fiút is megszerettem, mert akármennyire nem kedvelem a hozzá hasonló karaktertípust, ő valahogy nagyon át tudott lépni a saját kliséin, és nagyon sok karakterfejlődésen ment keresztül. Az ecchi része is teljesen rendben volt, bár néhol igen néztem, mert szinte már-már hentaiba fúlt, de az is nagyon szórakoztató volt. Miket szeretnék még megnézni? Avagy ez a szezon annyira meglepett (vagy mondhatni bizonyos sorozatokat újrafelfedeztem, illetve nagyon sok pozitív ajánlást kaptam a barátaimtól), hogy nem csak, hogy sokkal több animét néztem, mint amúgy akartam volna, hanem még több is van, amibe bele szeretnék kezdeni. (Nyilván vannak, amiket alapból terveztem, csak mivel nem sorozatok, ezért még nem volt lehetőségem megnézni őket.) Filmek: Bakemono no Ko, Haikyuu! movie: "Owari to Hajimari", Haikyuu! movie: Shousha to Haisha, Kokoro ga Sakebitagatterun da. OVA/ONA/Special: Robot Girls Z Plus, Wild Adapter Mit gondolok a szezonról így, utólag?
Azt, hogy akármilyen gyengének is tűnhetett a szezon a szokásosan erős tavaszihoz vagy őszihez képest, szerintem szuper volt. Rég élveztem utoljára ennyire egy szezont, és még soha nem néztem ennyi premiert úgy, hogy azokat mind egytől egyig igen megszerettem, illetve nem éreztem magam ettől kényelmetlenül. Ha minden szezon ilyen jó lenne, biztosan mernék több premiert is nézni, szóval remélem, hogy még sok ilyenben lehet részem. Remélem, másnak is csupa pozitív élményt jelentett! Ha valaki pedig kedvet érez, írjon nyugodtan, ő hogy vélekedett erről a nyárról vagy mik a tervei, kíváncsi vagyok, meg persze nyitott további ajánlásokra!;) |
Figyelem!Nem feltétlenül igaz, de a véleményezéseimben spoilerek lehetnek!
Szóval mindenki csak saját felelősségre olvasson! Fő kategóriákArchívum
December 2021
Tagek
All
|