Az animéről: Eredeti cím: 機動戦士ガンダム サンダーボルト Készítési év: 2015-2016 Részek száma: 4 ONA Műfaj: seinen, mecha, dráma, lélektani Stúdió: Sunrise Eredeti mű: Ohtagaki Yasuo (manga) Karakterdizájn: Takaya Hirotoshi Zene: Kikuchi Naruyoshi Linkek: AA, MAL, AniDB, ANN Rövid tartalom: Az anime a Gundam UC univerzumában játszódik, és az Egy Éves Háborút ábrázolja a Villámlás Szektorban. Itt küzdenek a háborúskodó felek ászpilótái: Io Fleming, a Földszövetség pilótája, és Daryl Lorenz, a Zeoni Fejedelemség mesterlövésze. Miért ezt az animét választottam? (Aki nem érdekel a személyes vonatkozásom, nyugodtan ugorjon!) Mivel nemrég egészen belecsöppentem a Gundam világába, és eléggé jól haladok az UC univerzumban, gondoltam, megnézem ezt az animét is. Ahogy láttam, időben igazából ugyanakkor játszódik, mint az 1979-es Kidou Senshi Gundam, meg már értettem annyira a leírás alapján, hogy miről is fog szólni ez a négy ONA nagy vonalakban, szóval úgy döntöttem, hogy megnézem. Mit is gondolok róla? A történetről: Ez az anime valami brutális. Én az alapsorozatból meg az eddig elkezdett/látott Gundam animéimből indultam ki, tehát számítottam rá, hogy fognak benne szereplők meghalni, meg háborús történetről lévén szó, lesz majd benne kegyetlenség meg harcok, de nem olyan mennyiségű és mértékű kegyetlenségre számítottam, mint amennyit ez az anime bemutatott. Így elég hamar úgy éreztem, magam, mint aki egy gyomorszájba vágás után a levegő után kapkod. A történet hiába rövid (mert azért négyszer tizennyolc percet nehezen mondhatnánk hosszúnak), mégis nagyon tömény. Nem kapkodós tempójú, de elég sok minden történik benne, a jelenetek, nézőpontok csak úgy válogatják egymást, ám abszolút nem válik követhetetlenné. A töményt inkább úgy értem, hogy messze több dolgot sűrítettek bele, mint amennyire az ember számítana. Elég hamar megismerhetjük két főszereplőnket, sokat azonban nem tudunk meg róluk. Inkább csak annyit, hogy milyen körülmények között élnek, mi a feladatuk, illetve milyen zenét hallgatnak. A zene egészen fontos szerepet játszik a szereplők között, egyrészt összeköti őket (mert mindketten ezt hallgatják, így egy közös pont az egyébként másmilyen életükben), másrészt mégis teljesen elszeparálja őket. A zene ugyanis nem csak az ízlésükről árulkodik, de a számok egy része (illetve maga a lejátszó készülék) a múltjukhoz is kötődik, és ezzel is érzékeltetik a készítők, mennyire hasonló, mégis alapjában véve különböző főszereplőkkel fog operálni a sorozat. Az anime hangulata nagyon erőteljes. Az egész képi világ sötétebb, nyomasztó, és hiába tettek bele színeket, én mégis nagyon fakónak éreztem őket, főleg összehasonlítva a sok ronccsal és az űr rideg sötétségével. A mű központi témája a háború, ez az abszolút úr és a mindent meghatározó tényező. Szó szerint a pokolba invitál meg minket az anime, ahol a két háborúzó fél (a Földszövetség katonáinak és a zeoni haderőknek a) gyötrelmeit láthatjuk. Tökéletesen ábrázolja a háború esztelenségét, azt a hihetetlen embertelenséget, a mértéktelen szenvedést és elkeseredettséget, amit az emberek éreznek. Már nem is tudja igazából senki, hogy miért harcolnak (vagyis mégis, de csak mint droidok ismételgetik maguknak a szereplők), csupán a begyűrűződött gyűlölet miatt pusztítja egymást a két fél. Nem a „magasztos cél” és nem a parancsok számítanak. Egyedül az, hogy bármi áron, de életben maradjanak, illetve megbosszulják az elesett bajtársaikat. És a háború nem ismer tabukat. Nem számít, hogy valakit a család vár otthon, vagy a szeretője várja a bázison a visszatértét. Nem számít, hogy az illető nő vagy férfi. Még az sem, ha gyerek, őket is ugyanúgy beküldik ágyútöltelék gyanánt meg létszámnövelés ürüggyel meghalni. És persze szenved, aki kiadja a parancsot, szenved, aki végrehajtja. Az is, aki megsérül, de szinte még a halottak is, akiknek már minden mindegy. Az ONAk zseniálisan, mégis hihetetlenül gyötrelmesen mutatják be, milyenek a háborús hétköznapok. Hogy miként válik mindenkiből emberi roncs, hogy ég ki a katonákból minden érzelem, még a fájdalom is. A legtöbben a múltjukba kapaszkodnak, az egyetlen szikrányi reménybe és békébe, ami még a korábbi életükből származik, a legtöbbeknek azonban ez sem hoz megnyugvást, és nem tud elég erőt adni. Hogy őszinte legyek, én többször meg kellett, hogy állítsam az animét (a második részt többször is), mert nem egyszer el is sírtam magam. Sírtam, mert szó szerint fájt, amit láttam. Borzasztó volt nézni ezt a sok tönkrement életét, ezt a sivár, életnek nevezett valamit, amiben a szereplők léteztek. És mikor azt hittem, nyomorult Daryl életét nem tehetnék rosszabbá SPOILER (miután amúgy is elveszítette két lábát még a háború elején, amitől nyilván rettentően szenvedett, a harcok során elveszített még egy fontos végtagot), akkor jött a fekete leves (miszerint az egy szem épen maradt végtagjától is megfosztják, hogy így beültethessék a zeoni szuperfegyverbe, amivel megmentheti a társai életét). SPOILER VÉGE Na, az a jelenet volt nálam az egész anime csúcspontja, és akármennyire nem akartam volna már sírni, csak kibukott belőlem még pár percnyi zokogás. Mert iszonytató volt látni, mit tesznek vele. Akkor komolyan úgy éreztem, hogy meghalt bennem valami, amit talán úgy lehetne hívni, hogy emberség. A történet tehát brutális a szó minden értelmében, az én lelki világomat legalábbis rendesen hazavágta. Ennek ellenére tetszett, mert tényleg egy elég szép, átfogó képet adott a háborúról, még úgy is, hogy az ONAk alapjaként szolgáló manga még fut. A komor hangulatát is meg-megtörte pár szép pillanat, vagy a nagyon siratós visszaemlékezések, amikből a szereplők életét ismerhettük meg jobban, vagy éppen a katonák küldetésen kívül, szórakozással töltött idejét. Ettől függetlenül tényleg nagyon nyomasztó és drámai anime volt, ami tele volt tragédiákkal, borzalmakkal és kitörő érzésekkel, amik végül engem is magukkal ragadtak, és azóta se eresztenek. Valamint eléggé elgondolkoztató alkotás, ami után egészen más szemmel fogok tekinteni minden háborúra. Az egyetlen, amit sajnálok, az tényleg az, hogy nem befejezett történetről beszélünk (bár írtam már, hogy még fut a mangája), illetve hogy nekem a legvégén se adott feloldozást. A szereplőkről: Leginkább a két főszereplőről, Ióról ás Darylről szeretnék írni kicsit, mivel a többiek amúgy sem voltak annyira hangsúlyosak. Érdekes volt látni, hogy mennyire ellentétes jellemek. Nem csak a zenei ízlésük, de a viselkedésük alapján is. Daryl egy csendesebb, visszahúzódóbb srác. De talán pont emiatt ő tűnt számomra az érzelmesebb félnek, és emiatt lehetett az is, hogy vele (és az ő fájdalmával is) jobban tudtam azonosulni. Nagyon szépen bemutatták, hogy mennyire ragaszkodik az emlékeihez, hogy mennyire foglalkozik a társaival, és emiatt ő valamennyire emberibbnek is hatott. Vele ellentétben Io valami iszonyat magabiztos és nagyszájú volt, de valószínűleg a háború őrülete volt, ami ilyenné tette (és részben ezzel kompenzálta az érzelmi gondjait). Vele és az ő szenvedésével is együttéreztem, de rendkívül bántott, hogy a testi fogyatékossága miatt lenézte Darylt. Valahogy olyan érzésem volt, hogy Daryl noha testi fogyatékosságban szenved, úgy Ionak inkább a lelki problémái a meghatározóak. Ami a legszomorúbb, hogy ha más körülmények között találkoznak, és felfedezik, annak ellenére, hogy mennyire eltérő a jellemük, mégis mennyi közös vonásuk van, jó barátok lehettek volna. A grafikáról/megjelenítésről: Az animét a Sunrise készítette, akikre egy rossz szót sem lehet szólni az ONAk kapcsán, nagyon kitettek magukért. Gyönyörűek voltak a harcok, és összességében minden a helyén volt (a szépen megalkotott visszaemlékezésektől elkezdve a szereplők mimikáján át a hangulatos háborús hátterekig). Nem kíméltek a vértől meg a robbanásoktól sem, de ezeket is szépen megcsinálták. Illetve kicsit a megszokottól eltérő volt a karakterdizájn, de nekem ez is nagyon tetszett, mert valahogy nagyon illet az egész történethez. A zenékről: Opening nem volt, így arról nem tudok írni, viszont a részek végére betett dalok kellemesen drámaiak voltak, illettek az ONAkhoz. Az OST-ok elég határozottak voltak, főleg a harcok alatt betett őrült melódiák tetszettek. Nagyon jól visszaadták mind a harc esztelenségét, mind a karaktereken úrrá lévő tébolyultságot. A seiyuukról: Nagyon jól játszották a szerepüket, szerintem túl jól is, mert még rémálmaimban is üldözni fog ez a sok szenvedéssel teli, gyűlöletes és riadt kiáltozás... Összesítve: A Mobile Suit Gundam Thunderbolt egy nagyszerű háborús dráma, meseszép köntösbe bugyolálva, de nem érdemes megfeledkezni róla, milyen rémesen súlyos téma áll a középpontjában. Éppen ezért inkább csak olyanoknak javasolnám a megnézését, akik bírják a gyötrelmeket, és van hozzá elég erős idegzetük. Érdemes hozzá látni legalább az alapsorozatot (az 1979-es Kidou Senshi Gundamot, hogy az ember térben és időben el tudja helyezni a Gundam UC-ban (más mondjuk még több Gundam animét is szükségesnek tart hozzá), de szerintem anélkül is meg lehet nézni, mert az üzenete elég egyértelműen átjön úgy is.
0 Comments
A mangáról: Eredeti cím: 伊藤润二恐怖漫画精选 Készítési év: 1987-2007 Részek száma: 16 kötet (93 fejezet) Műfaj: josei, horror, dráma, rejtélyes, lélektani, tragédia Történet: Itou Junji Rajz: Itou Junji Linkek: AA, MAL, Baka-Updates Rövid tartalom: A manga igazából egy 16 kötetből álló sorozat, ami Itou Junji híres horrormangaka különféle misztikus töltetű, hátborzongató történeteiből áll össze. A kötetekben összegyűjtött elbeszélések vagy témájukban hasonlóak, vagy egy szereplőjük azonos, mindegyiknek külön címe is van. Figyelem! A véleményezésemben felkavaró, ijesztő, és néhol határozottan undorkeltő képek szerepelnek a mangából kivett részletek gyanánt, így aki tovább olvasna, kérem, vegye ezt figyelembe! Miért ezt a mangát választottam? (Aki nem érdekel a személyes vonatkozásom, nyugodtan ugorjon!) Ha jól emlékszem, az egyik ismerősöm linkelt be Tumblr-ről egy igen elvont és ijesztő oneshot mangát, hogy olvassam el. Meg is tettem, de annyira kirázott tőle a hideg, hogy jó darabig nem tudtam elfelejteni, mondhatni az agyamba égett. De aztán pont emiatt kezdett egyre inkább érdekelni, hogy vajon ki rajzolhatta, miért, illetve vannak-e még ehhez hasonló történetek. Szóval elkezdtem kutakodni, sokra nem jutottam mondjuk első körben, mert nem találtam meg már azt a posztot, de később, ahogy horrormangákra bukkantam, akaratlanul (de nem véletlenül) Itou Junji nevébe futottam. Rémlett még nagyon régről, talán egy Mondo magazinos cikkből, hogy az Uzumaki mangát ő rajzolta, bár ez sokat nem mondott, csupán annyi maradt meg, hogy ijesztőbb, elvontabb történeteket alkot. Gondoltam, teszek vele egy próbát (ezen mangagyűjtemény akarna lenni ez az "apró" vállalkozás). Már a rajzolásról rémlett, hogy nagyon hasonló volt annak a Tumblr-ös mangának is a rajzolása, viszont mikor konkrétan bele is futottam, már nem is volt kérdés, hogy valóban Itou-sensei rajzolta. Amennyire furcsálltam kezdetben a gyűjteményét, idővel azt vettem észre magamon, hogy akármennyire elvont, ijesztő és sokszor már-már beteges történeteket készít, nekem valamiért mégis csak nagyon bejönnek. Szóval nem is volt kérdés, hogy elolvasom, amit csak találok tőle, és mivel semmilyen véleményezést nem találtam róla sehol, gondoltam, írok róla (még az elvont témát is bevállalva ezáltal). Mit is gondolok róla? A történetről: Nehéz a manga kapcsán összefüggő történetről beszélni, sőt, nem is lehet, de megpróbálok valami képet kialakítani arról, miről is szól ez a gyűjtemény. A legtöbb történet oneshot, szóval egy-egy fejezetnek külön cselekménye van, külön szereplőkkel, helyszínekkel operál. De van pár szereplő, aki több fejezetben is szerepelt (Tomie, Souichi, stb.), gyakran így akár egy egész kötetet összefogva. Az elbeszélése nagy része mind külön történetív, egy adott helyzettel, amivel általában már az első pár oldalon megismerkedhetünk annak a szereplőnek a szemszögéből, aki narrálja nekünk a történteket, illetve akin keresztül követhetjük az eseményeket. Mindig van továbbá valami a történetben, ami feszültséget kelt, vagy ami a szereplők és a saját rettegésünk forrása lehet. Ez van, hogy valami misztikus, megmagyarázhatatlan szereplő vagy esemény, kézzelfogható helyszín vagy egy helyzet, de leggyakrabban valami változást érzékelhetünk. Ez a változás kötődhet helyszínekhez is, de általában a szereplőkhöz szokott. És hogy mit értek "változás" alatt? Egyszerűbb lenne talán úgy mondanom, hogy elváltozás, elkorcsosulás vagy önmagából kifordulás. A manga ugyanis tele van vagy fizikailag vagy lelkileg/szellemileg torzult (gyakran emberi, vagy emberi múlttal rendelkező) lényekkel, akiknek egy részénél az átalakulás már be is fejeződött, míg másoknál mi is a folyamat szemtanúi lehetünk. Lehet ez akár egy élőhalott, valami átok következménye, tényleg szinte csak a képzelet szabhat határt a mindenféle szörnyszülötteknek, amiktől nyüzsög a gyűjtemény. A sensei történetei szerintem mind zseniálisak, mert nem csak hogy iszonyatos képzelőereje és valami beteges gondolkozásmódja van, hanem rendkívüli ismerője az emberi léleknek, pontosabban az emberi félelmeknek. Miközben olvastam a történeteit, nem volt olyan, hogy ne borzongtam volna meg. Mintha pontosan jól tudná, mi az, amitől a legjobban félünk, ami a legnagyobb undort váltja ki belőlünk, vagy aminek a puszta gondolatától feláll az ember hátán a szőr - megfogja ezt a sok iszonytató rémséget, egyenesen a tudatalattink legmélyebb zugából kaparja össze, aztán kerít köréjük egy gyakran igen misztikus történetet, és elénk tárja, hogy megdöbbenjünk. Igen, valóban megdöbbentő, gyakran felháborító, sötét, és igen beteges. De pont ezért jó. Mert nem átlagos, nem kiszámítható, nem olyan dolog, ami ellen védekezni tudnánk. Ezzel együtt azonban nem túl sok. Ezt úgy értem, hogy noha borzongatóak a történetek, és egyik sem olyan, mint a másik, mégsem taszítják az embert örök letargiába vagy rettegésbe. Én könnyedén el tudtam olvasni egyszerre akár egy egész kötetnyi történést, és valóban minden fejezet végén ott volt az a bizonyos "Te jó ég"-érzésem, mégsem éreztem azt, hogy ne tudnék többet elviselni. Egyszóval a sensei tudja, hogy akaszthatja ki az embert anélkül, hogy örökké világgá kergetné a rémmeséivel. A hangulat tehát az eddigiekből kikövetkeztethetően rideg, ijesztő vagy épp nyomasztó. A történetek elején még ugyan kicsit lassabb a történetvezetés, de idővel teljes mértékben kihasználja a manga az ember összes érzékszervét: szinte a saját szemünkkel látjuk a mozgást, halljuk a hangokat, érezzük a sokszor iszonytató bűzt, vagy a visszataszítóbbnál visszataszítóbb felületeket, amikkel a szereplőknek dolga akad, és egyre inkább nő a feszültség. Ez végül a manga végén éri el a tetőpontját, hogy aztán egy súlyos csattanóval lezárulva vagy reménytelenségbe, kétségek közé vagy épp (ritkább esetben) megkönnyebbülésbe taszítson minket. A szereplőkről: Mint fentebb is írtam, nehéz lenne a szereplőkről beszélni, mert legtöbbször csak egy-egy történet erejéig szerepelnek, de van két visszatérő szereplő, akikről szeretnék pár szót ejteni. Az első ilyen szereplő Tomie, aki három kötetben is szerepel (ebből hivatalosan csak két kötet a gyűjtemény része, a harmadik már nem), szóval elég fontos szereplőnek mondható. Ő igazából azt az ellenállhatatlan szépséget, tökéletes külsőt testesíti meg, amire az emberek a szívük mélyén mindig is vágynak, és éppen ezért tudja az ujjai köré csavarni a környezetét, bármire rávenni különösen az utána vágyakozó férfiakat, hogy aztán észrevétlenül kezdje el bomlasztani a lelküket. Érdekes szereplő volt, főleg, hogy sok helyen csak a történetek végén tűnt fel mint a korábbi gondokat és nyomort okozó gonosztevő. Az is egyébként, és amilyen kellemes a megjelenése (kivéve, mikor valami gusztustalan, korcs megjelenéssel rendelkezik), a viselkedése annál rémesebb, szó szerint elviselhetetlen a személyisége. A másik fontosabb szereplő Souichi, aki két kötetben is megjelent. Egy nagyon magának való, furcsán motyogó, elvont fiú, akinek "vashiánya van", ezért szinte állandó jelleggel vasszegeket tart a szájában. (Már belegondolni is rémes, nem igaz?) Voltak vicces jelenetei, ahol jól pórul járt például, máshol meg vuduzott meg varázsolt össze-vissza, rajta igen jól elszórakoztam. De lehet részben azért is, mert Nishire emlékeztet a Gantz-ból, akit meg nagyon szeretek, és valahogy tudat alatt vele azonosítottam. Érdekes, hogy míg Tomie-val szemben a rettegésem inkább fizikai jellegű volt, Souichinél inkább az átkaitól tartottam (pedig Tomie mágikus ereje inkább volt természetfeletti meg veszélyesebb, míg Souichi, szájában a szegekkel elég ártalmas). Az egyes történetek főszereplőivel meg voltam elégedve egyébként, még ha a rövid szereplésük ellenére nem is nagyon tudtuk megismerni őket és eléggé egy sablonról készítettnek tűntek is sokszor, de legalább nem voltak életképtelen szerencsétlenek. Nyilván ők voltak a történések elszenvedői, a horror áldozatai, de elég ügyesek voltak a legtöbb esetben, mertek lépni és igyekeztek szabadulni a szorult helyzetekből, nem csak sírva várták a véget. A grafikáról/megjelenítésről: Egy igen sarkalatos pontja a mangának a rajzolása, ami szerintem már a kivett részletekből is látszik, hogy noha elég egyedi és könnyen felismerhetővé teszi a sensei stílusát, de nem is mondaná rá az emberek többsége szerintem, hogy a legszebb. Nekem mondjuk iszonyatosan tetszett a karakterek ábrázolása, még ha egy idő után minden szereplő teljesen ugyanolyannak nézett is ki, de aki nem szereti a "régebbi" rajzolást, az nem biztos, hogy 16 köteten keresztül képes lesz elviselni. Amit kiemelnék, az egyrészt a helyszínek igen részletgazdag kidolgozása, illetve a mangákban feltűnő rémségek is rendkívül élethűre és ijesztőre sikeredtek. Továbbá ez a szép megoldás igaz minden hangulatfokozó elemre: nagyon jól ráerősítettek a rettegésre. Összesítve: Itou Junji horrormanga-gyűjteménye egy igen egyedi, fantáziadús, bár nagyon durva darab, amit hiába ajánlanék szívesen bárkinek, kell hozzá gyomor meg idegek. Akinek tetszik az ilyesmi, azok bátran kezdjenek bele, ha eddig még nem tették, mert nagyon jól le tudja kötni az embert a sokféle cselekmény meg szereplők, és a kis rettegésnek is megvan a maga varázsa. Akinek viszont az ilyen nyersen ábrázolt brutalitás és aberráltság nem a műfaja (már ha van olyan ember, akire ez igaz, és eljutott eddig), inkább csak messziről kerülje. Hiszen ugyan nagyon jó gyűjteményről beszélünk, azonban tény, hogy elég szűk közönségnek készült, ami nem olyan körülmény, amit figyelmen kívül szabadna hagyni. |
Figyelem!Nem feltétlenül igaz, de a véleményezéseimben spoilerek lehetnek!
Szóval mindenki csak saját felelősségre olvasson! Fő kategóriákArchívum
December 2021
Tagek
All
|