Devils' Line (manga, 2013-2019)
27/12/2021
A mangáról: Eredeti cím: デビルズライン Készítési év: 2013-2019 Részek száma: 14 kötet Műfaj: seinen, romantikus, dráma, természetfeletti, horror Történet: Hanada Ryou Rajz: Hanada Ryou Linkek: AA, MAL, Baka-Updates Rövid tartalom: Tsukasa az egyetemisták mindennapjait éli, amíg vámpírtámadás áldozatává nem válik. A segítségére egy félvámpír rendőr, Anzai siet. Ez a véletlenszerű találkozás mindkettejükben maradandó nyomot hagy, idővel pedig egyre inkább vágynak megismerni a másikat. A kettejük között kibontakozó romantika révén Tsukasa a világ egy egészen titkolt szegletébe nyer bepillantást: megismeri az emberek között, ám a legnagyobb titokban élő vámpírokat. Miért ezt a mangát választottam? (Aki nem érdekel a személyes vonatkozásom, nyugodtan ugorjon!) Először nem is magával a mangával találkoztam, hanem a belőle adaptált animével, amely annyira megtetszett, hogy végül cikket is írtam róla a Mondóba. Elkezdtem még akkor olvasni a mangát is, mert az anime a tipikus "promósorozat" volt, amely bár a történet és a világ alapjait lefektette, ám a maga nyitott zárásával egyértelműen a még futó képregényre akarta felhívni a figyelmet. Az enyémet pedig teljesen sikerült is! Viszont általában jobban szeretek úgy mangát olvasni (vagy bármit, illetve ez az animékre és más sorozatokra is igaz), hogy az már be van fejezve. Így magamnak tudom beosztani az időt és a tempót, hiszen kevés annál bosszantóbb dolog van, mint amikor egy óriási fordulatot követően (jobb esetben) heteket vagy (rosszabb helyzetben) hónapokat kell várni a folytatásra. Bár követek futó mangasorozatokat is, a történet fonalát és a hangulatot sokkal erősebben érezni szerintem, amikor az olvasó nagyobb adagokat vehet magához. Így bár belekezdtem az akkor még futó Devils' Line mangába is, nem sokkal később meg is álltam az olvasással. Eldöntöttem, hogy inkább bevárom a sorozat végét, most pedig itt vagyok, mert egyben tudtam kiélvezni, és szeretném megosztani róla a gondolataimat. Előrevetítem, hogy sokszor fogom a manga bizonyos elemeit az animéhoz kötődő emlékeimhez hasonlítani, de megpróbálok úgy írni a mangáról, hogy az anime ismerete nélkül is teljesen megállja a helyét. Mit is gondolok róla? A történetről: Ami elsőre is megfogott a Devils' Line világában, az az volt, hogy mennyire érdekes és egyedi szemszögből közelíti meg a manapság már-már klisévé hitványult vámpíros témát. Hiszen persze, más történetekben is szerepelnek vérszívók, de általában állejtős szépségű férfiakként vagy szuper erős természetfeletti harcosokként jelennek meg. A Devils' Line-ban hiába erősebbek az átlagos embereknél és számítanak kimondottan veszélyesnek, azonban inkább tűnt úgy, hogy átokként és szenvedésként élik meg a másságukat. Ugyanis bár a vámpírok közöttünk élnek (a legtöbben a békés együttélés híveiként) és első pillantásra megállapíthatatlan a különbség köztük és az emberek között, ám elég egyetlen vércsepp, hogy az amúgy teljesen békés vámpírok vérre éhező, fékezhetetlen vadállatok szintjére degradálódjanak. Ez a fékezhetetlen vágy az, ami megkeseríti a vámpírok életét (és nehezíti meg a beilleszkedésüket, társkeresésüket stb.). Üdítő volt látni, hogy a vámpírok itt mennyivel másabb köntösbe lettek bújtatva a megszokotthoz képest, és gyakorlatilag mennyi társadalmi probléma kapcsán tekinthetők egyfajta szimbólumnak. Meglepő komolysággal lett bemutatva nemcsak az emberek és vámpírok közötti biológiai/fizikai eltérés, de volt itt szó együttélésről, illetve olyan politikai intrikákról is, amiktől csak számat tátottam. A történet egy egyszerűbb romantikus sztorinak indult, de ahogy telt az idő, úgy bontakozott ki a manga világa, ismertünk meg számos igencsak eltérő (és hiteles) jellemet, a cselekmény pedig sokszorosan megbonyolódott. A mangaka mert komoly és felnőttes témákról beszélgetni, legyen az bűnözés, társadalomkritika, politikai és más összefonódások, vagy éppen a szexualitás. Őszintén szólva engem teljesen meglepett, mert az anime és a manga eleje tényleg csak Tsukasa és Anzai megismerkedésének történeteként indult, de végül egy globális politikai kereszttűzzé nőtte ki magát, amely számos áldozatot és szenvedés hozott magával a manga egyébként sem egyszerű világába. Abszolút nem volt előre látható, de bárcsak mindig ilyen pozitív csalódások érnének! A másik, ami rendkívül tetszett, az a pszichológiai hitelesség, amellyel az egyes szereplők problémáit, útkeresését vagy érzelmi kríziseit ábrázolták. Szerintem kevés olyan manga van, ahol tényleg időt és energiát szánnak arra, hogy akár egy tucatnyi szereplőt is legyen lehetőségünk komolyabb mértékben megismerni (és megszeretni). De a Devils' Line esetében ez tökéletesen sikerült, még az antagonistább jellemeket sem tudtam gyűlölni, mert volt módunk az ő életükbe és érzéseikbe is bepillantani. Nem is beszélve arról, milyen izgalmas jellemfejlődéseknek lehetünk szemtanúi! Nyilván senki se fog teljesen kifordulni önmagából, de a manga képes volt a legfinomabb jellembéli változásokat is érzékletesen bemutatni. Ami külön érdekesség volt számomra, hogy a cselekmény bár sok történést bemutatott a manga világának egy adott szeletéből, ám maga sem tudott tényszerű válasszal szolgálni minden általa feltett kérdésre. A történet valamennyire nyitva is maradt a végén (nem zavaró módon, minden fontosabb történés vagy folyamat valamelyest lezárásra került), de a pozitív, törekvésre buzdító üzenetének hála egészen pozitívan tekint a szereplők jövőjére. Ettől szerintem kimondottan realistának lehet nevezni az ábrázolásmódját (hiszen mi sem ismerjük a jövőnket vagy tudjuk a választ minden kérdésre), és szerettem, hogy a mangaka kérdésein mi, az olvasók is el tudtunk gondolkozni, mert erre is kaptunk teret. A szereplőkről: Mielőtt egyes főbb szereplőkre rátérnék, szeretném általánosságban kijelenteni, hogy mennyire üdítő volt ennyi hitelesen ábrázolt és eltérő jellemmel megismerkedni. A szereplők önmagukban is elég komplexek voltak, de különösen imádtam azt a kapcsolati hálót, amit a mangaka kiépített körülöttük. Nincs két olyan kapcsolat (vagy akár kapcsolati dinamika), ami megegyezne a történetben, mindegyik egyedi a maga módján. Nem is beszélve a sok jellemfejlődésről és más változásról, amin a szereplők keresztülmentek. Amit nagyon értékeltem még, hogy nem végletes jellemekről beszélhetünk: mindenkiben voltak jó és rossz tulajdonságok is, az "ellenségesnek" ábrázolt karakterek sem egyöntetűen gonoszak voltak (és ez teljesen igaz a pozitívabb jellemekre is, az ő lelkükben is volt szorongás, félelem vagy más jellegű sötétség), hanem mindenki megkapta a kellő árnyaltságot. Tsukasa az elejétől kezdve kellemes meglepetést jelentett a bátorságával és közvetlenségével. Tisztában volt vele, hogy mennyire erőtlen és védtelen a vámpírokkal (vagy akár ellenséges emberekkel) szemben, ám mindig megpróbálta kihozni a legtöbbet az adott helyzetekből. Lehetett rá számítani, és sok szereplőnek fontos támasza volt. Nagyon inspirált, hogy nem elmenekült az esetleges problémák elől, hanem igyekezett mindig megfelelőképp kezelni a konfliktusokat és megoldásokat találni a saját (vagy mások) problémáira. Különösen becsültem benne, hogy mennyire komolyan veszi a kapcsolatát Anzai-al, és mennyi esetben és fronton harcolt kettejükért. Anzai félvámpírként olyan szerencsétlen helyzetben volt, hogy gyakorlatilag az emberek és vámpírok világa között félúton megrekedt, és emiatt egyik csoporthoz sem tartozott igazán. De örömmel láttam, hogy a történet központi drámájaként ezt megfelelően kibontották, és bár sok időbe, nyomozásba telt (valamint sok külső segítség is elkélt hozzá), de Anzai idővel el tudta magát helyezni a világban. Sokaknak triviálisnak tűnhet, hogy mennyi esetben problémázott (ez főleg a Tsukasával folytatott kapcsolatán nehezített), de én nagyon át tudtam érezni azt az egzisztenciális krízist, amin keresztülment a történet folyamán. A többi mellékszereplőt is nagyon megszerettem, a kedvenceim közül egyértelműen a Kirio-Nanako és a Takeshi-Mayu dinamikák kerültek az élre. A grafikáról/megjelenítésről: A rajzolás (a szereplőket tekintve) az elején nem nyerte el a tetszésemet. Nincs problémám azzal, ha nem bishoujokat és bishouneneket látok minden panelen, de valahogy kimondottan furcsának találtam a karakterdizájnokat (nem a pozitív értelemben furcsának). Ez idővel azonban változott: a mangaka is sokat fejlődött, illetve az én szemem is egészen hamar ráállt a rajzolásra. Így bár a történet közepén még mindig csak átlagosnak, az utolsó kötetekre azonban kimondottan szépnek találtam a grafikát. A különböző helyszínek és fegyverek, tárgyak rajzolása az elejétől kezdve nagyon tetszett. Részletgazdagok voltak, és könnyű volt mindig térben elhelyezni a látottakat. Összesítve: A Devils' Line szerintem egy nagyon üdítő manga a seinen alkotások között. Egy igazán "felnőtt" történet, benne minden olyan témával, ami a célközönséget érdekelheti: akció, dráma, politika és természetesen romantika, ráadásul ezeket nagyszerű arányban keverte el a mangaka, így egyik sem érződik túl soknak. Nem egy könnyű olvasmány, így inkább azoknak ajánlanám, akiknek nem fekszi meg a gyomrát, ha elmélkedni kell egyéni vagy társadalmi kérdésekben, és akiket nem zavar a vér és erőszak sem, mert ezek is hangsúlyosabb ábrázolást kaptak a képregényben. (Nyilván bárki tehet vele egy próbát, akit érdekel, de nem biztos, hogy mindent kellőképpen érteni fog.)
0 Comments
Kedvenc japán mobilos játékaim I.
10/7/2020
Most csak egy rövidebb irományt hoztam, amellyel nem titkolt célom lenne meghozni az emberek kedvét pár általam nagyon szeretett japán mobilos játékhoz. Sajnos a legtöbb japán nyelvű, ám közülük több olyan, amivel anélkül is el lehet szórakozni, hogy valaki jól beszélné a nyelvet, illetve nagyon jó rajongói fordítások elérhetőek hozzájuk, ezért is mertem belevenni őket a listába. A listán szereplő játékok mindegyike ingyen is elérhető és játszható, ám lehetőség van bizonyos játékbeli tartalmakért fizetni is. I-Chu Étoile Stage Nyelv: japán Kiadási év: 2020 Platform: Android, iOS Fejlesztő: LIBER Entertainment Kategória: idol, zenés Történet: A játék gyakorlatilag az Aichuu (lásd lejjebb, a Megemlékezések között) 2.0 változata. A szereplők és a felállás maradt (producerként kell segítenünk sok kis idoltanoncot rendes idollá válni), viszont a játékmenet nagyban megváltozott. Az elődhöz hasonlóan itt is kártyákat gyűjtögetünk, ám ritmusjáték helyett sokkal inkább az idolnevelésen (edzés, fellépések, stb.) van a hangsúly. Mit gondolok róla? Én nagyon szerettem az elődöt (erről részletesebben az Aichuunál írok), így nagyon vártam, hogy az A3!! sikerén felbuzdulva hogyan fogja a fejlesztő átvariálni a játékot. Nekem a ritmusjátékok nagy gyengéim, az idolnevelő játékok viszont annál kevésbé. Ettől függetlenül nagyon sok pozitív változást eszközöltek: a történet immár teljesen szinkronizált (a rengeteg nagyszerű seiyuu miatt kár lett volna ezt veszni hagyni!), továbbra is gyűjthetünk kártyákat, amiknek a minősége az artistváltás(ok) ellenére mit sem változott. Számos új dal felcsendül a játékban az ismerősebb melódiák mellett. És végül az idolneveléssel is megbarátkoztam, sőt az eventek kifejezetten könnyebben teljesíthetők (sok dolog automatikusra állítható, nem kell órákig manuálisan grindelni bizonyos dalokat), ami nagy könnyebbség. Trailer: Chain Chronicle Nyelv: japán (régen volt globális verzió angol nyelven, de már nincs) Kiadási év: 2013 Platform: Android, iOS, PS Vita (utóbbi szervereit lelőtték már sajnos) Fejlesztő: Sega Kategória: fantasy, rpg, tower defense Történet: A játék az Yggdra nevű kontinensen játszódik, amelyen sokáig béke honolt a válogatott fajú népesség körében, hála a Szent Király uralmának. Ám a semmiből különféle démoni lények jelentek meg a rejtélyes Fekete Király vezetésével, és káoszba taszították az egykoron békés és fejlődő vidéket. A Szent Király elbukott, a Szent Főváros elesett, ám a totális pusztulás beállta előtt egy fiatal fiú, Yuri megalapítja az Önkéntes Hadsereget, hogy a démoni Fekete Sereget legyőzve visszahozza a békét a világba. Mit gondolok róla? Az egyik kedvenc mobilos rpg-m! A történet nagyon érdekes, imádom a világot és a szereplőket is. A tower defence játékmódja szórakoztató, imádom a szereplők cuki chibis verzióit harcolni látni! Főleg, hogy millió-egy karakter van, mindegyik egyedi és gyönyörű, és alig várják, hogy az ember begyűjtse őket (ez is kártyagyűjtögetős játék részben). Az artok meseszépek, számos különböző artist készíti őket, de éppen ezért nagyon változatos a látványvilág is. Aki szeret fejlesztgetni, az pláne imádni fogja, maguk a karakterek is sokféleképpen tehetők erősebbé, számos fegyvert rendelhetünk hozzájuk (amik szintén turbózhatóak). Ami még külön öröm, hogy iszonyatosan sok event van, közülük a collab eventek a kedvenceim. Legyen szó animékről (Shingeki no Kyojin, Overlord, Tate no Yuusha no Nariagari stb.) vagy játékokról (Persona játékok, Sakura Wars, Mana sorozat, Sonic stb.), itt minden van! Trailer: (Senkit ne tévesszen meg, hogy angol nyelvű a videó! Sajnos a globális szervert azóta lelőtték, így már csak japánul elérhető a játék.) Fate: Grand Order Nyelv: angol, japán Kiadási év: 2015 Platform: Android, iOS Fejlesztő: Delightworks Kategória: fantasy, rpg, harc, taktikai, visual novel Történet: 2015-ben a Chaldea Biztonsági Szervezet összegyűjtötte a mágia és más területek szakértőit, hogy a segítségükkel a jövőt figyelhessék, és megakadályozhassák az emberiség kihalását. Azonban hamar kiderül, hogy 2016 végére kihalásra ítéltetettünk, ennek az okai pedig a 2004-es, Fuyukiban megrendezésre kerülő Ötödik Szent Grál Háborúban keresendők. Mi pedig akaratlanul is a vészhelyzet közepébe kerülünk, és gyakorlatilag az időben utazva kell megpróbálnunk menteni a menthetőt. Mit gondolok róla? Szeretem a Fate franchise-t, és ez a játék remek lehetőség volt arra, hogy kicsit közelebb is megismerkedhessek egyes Servantokkal, miközben izgalmas történetet olvashatok, és igazi Master módjára küzdhetek is a kedvenc Servaintjaim oldalán. A játékmenet visual noveles megoldása nekem nagyon tetszik, ahogyan a harcrendszer is egészen hamar megérthető és kézre állt. Látványra és hangzásra is nagyszerű a játék, egyedül a summon-nel gyűlt meg párszor a bajom (tudniillik nem vagyok túl mázlista, és gyakran nem kaptam meg azokat a ritkább Servantokat, akikre vágytam volna). A játékban egész sok event van, számomra ezek annyira nem voltam szimpatikusak, de a főtörténetet szeretem. Trailer: Story Jar Nyelv: angol Kiadási év: 2018 Platform: Android, iOS Fejlesztő: NTT Solmare Corporation Kategória: otome, visual novel Történet: A Story Jar különféle otome gamek gyűjtőapplikációja. Mit gondolok róla? Elsőre talán nem tűnhet nagy számnak egy otome applikáció, hiszen van millió-egy másik, a Story Jart én mégis szívesen ajánlanám azoknak, akik szeretnének olyan otomékkel is játszani, amik semmilyen más módon nem hozzáférhető Nyugaton. Ilyen például a Wand of Fortune és a Beast Master and Prince, de sok más érdekes otome is elérhető az applikáción. Fizetni nem feltétlenül kell, de a történetolvasáshoz ticketek szükségesek (amikből nem kapunk sokat), illetve gyémántokkal lehet a CG-ket feloldó (vagy éppen romantikusabb) válaszokat feloldani, és ezekből sem bővelkedünk alapjáraton. Ám egy kis türelemmel a napi belépésekkel szerzett ingyenes gyémántokkal és ticketekkel (illetve egyes küldetések teljesítésével) sokat össze lehet szedni, és gond nélkül végigjátszható pár route. Az esetek többségében szinkront nem tartalmaznak a játékok, de minden más hangot igen. Trailer: MegemlékezésA következőkben olyan játékok listája következik, amelyeket rendkívül szerettem és sokáig játszottam, de sajnos ma már nem elérhetőek. Sengoku Night Blood (2017–2019✟) Nyelv: japán Kiadási év: 2017 Platform: Android, iOS Fejlesztő: Marvelous Entertainment, Kadokawa, Otomate Kategória: otome, visual novel, fantasy, Történet: A történet főszereplője (avagy mi, játékosok) rejtélyes módon átkerülünk egy alternatív világba, amit Shigának hívnak. Ez a világ nagyon hasonló a Sengoku-korhoz, amikor Japán feudális urai versengtek és háborúztak az ország feletti uralomért. Itt azonban a már jól ismert történelmi alakok különféle fantasy fajokba (vámpír, vérfarkas, oni) tartoznak! A hazajutásra az egyetlen esélyünk, ha megtaláljuk Hime-mikot, azt a lányt, aki Shiga békéjéért felelt, de rejtélyes módon eltűnt. Ám természetesen akarva-akaratlanul is belefutunk a háborúzó szépfiúkba, és amint kiderül, hogy Hime-mikohoz hasonlóan micsoda különleges erőkkel ruházza fel őket a vérünk, csak tovább fokozódik a küzdelem a felek között, immár értünk. Mit gondolok róla? A Sengoku Night Blood egy nagyon érdekes keveréke volt az otome műfajnak, a kártyagyűjtögető játékmódnak és a Touken Ranbuból ismerős harcoknak. Én nagyon szerettem, meseszépek voltak az artok, érdekes volt a történet (amelyet mindegyik klán szemszögéből végigjátszhattunk, ráadásul teljesen le volt szinkronizálva!), és szerettem a karaktereket is. Nagyon sajnálom, hogy ilyen hamar beszüntették a játékot, főleg, hogy a történetnek messze nem voltunk még a végén, és így sosem tudjuk már meg, hogyan alakultak volna a történések. Trailer: Aichuu/I-chu (2015–2020✟) Nyelv: japán Kiadási év: 2015 Platform: Android, iOS Fejlesztő: LIBER Entertainment Kategória: idol, zenés Történet: A játék lényege, hogy mi vagyunk a fiú idoltanoncok, az aichuuk producerei, akik az Etoile Vio School-ba járnak, hogy idolokká válhassanak. Összegyűjthetjük az idolok kártyáit, haladhatunk a történetük olvasásában, valamint a kártyák felhasználásával játszhatunk a különféle idolcsapatok dalaival, illetve részt vehetünk különféle eventeken. Mit gondolok róla? Az egyik legkedvesebb játékom, évekig volt a figyelmem szinte kizárólagos középpontjában. Nagyon szerettem a szereplőket, a sokszor röhejes történetet (igen, rád nézek, Kuma igazgató), a zenéket és a játék egész játékrendszerét. Emiatt a játék miatt függtem rá a kártyagyűjtögetésre (a meseszép artok és izgi történetek miatt nagyon megérte mindent begyűjteni, amit csak lehet), és voltam képes eventek idején napi akár 2-3 órát is grindelni. Nagyon tetszett, hogy micsoda mélységet adtak a ritmusjáték részének (nemcsak sokféle nehézség és változatos dalok tették izgalmassá az élményt), és hogy a kártyák fejlesztésén és a csapatok összeállításán mekkora hangsúly volt. Sokszor komoly taktikázásra volt szükség, amit én nagyon élveztem. Sajnos a játék már csak offline elérhető az eddigi játékosoknak, decembertől pedig teljesen eltűnik az online áruházakból. Trailer: Dream Festival (2016–2018✟) Nyelv: japán Kiadási év: 2016 Platform: Android, iOS Fejlesztő: Bandai Kategória: idol, zenés Történet: A játékban egy kitalált tehetségkutató ügynökség soraiba lépő idolokat követhetünk nyomon, a dalokat játszva, a karaktereket fejlesztve és az eventeken részt véve oldhatjuk fel a különböző, szereplőkhöz kapcsolódó történeteket. Mit gondolok róla? A játék egyszerre volt furcsa, mégis bájos. A szereplők és a történet érdekesek voltak (bár messze nem kiemelkedőek), engem leginkább a játékmódjával fogott meg. Szerettem benne a dalokat, bár kicsit esetlen volt a ritmusjáték kialakítása (valahogy nem volt a legkényelmesebb, nekem legalábbis). Itt is kártyákat lehetett gyűjteni, ám ezek a többi hasonló műfajú játékkal ellentétben nem karakterkártyák voltak, hanem a szereplők különböző ruhaszettjeit tartalmazták (Dorika névre hallgattak egyébként), amiket aztán kombinálhattunk a jobb pontszámok és kinézet elérése érdekében. Ami még érdekessége a játéknak, hogy a Dorikákon szereplő ruhaneműket a fiúk mahou shoujo átalakuláshoz hasonló folyamatot követően öltötték magukra, rendkívül jópofa volt ilyesmit látni a játékban. Még az sem zavart, hogy a koncertek meg a játék is elég erősen CGI-grafikás volt, mert minden más eléggé tetszett. Összességében egy jópofa, sok szempontból átlagostól eltérő applikáció volt, de sajnos az egész DoriFesu franchise nem tudott kirobbanó sikert elérni (sem a játék, sem az anime és más projektek), így sajnos a süllyesztőben végezte az app is. Ha mást nem is, de az animével, illetve a zenékkel valamennyire tudok vigasztalódni. Trailer: Joker Game (anime, 2016)
1/3/2018
Az animéről: Eredeti cím: ジョーカー・ゲーム Készítési év: 2006 Részek száma: 12 Műfaj: seinen, katonai, történelmi, dráma Stúdió: Production I.G Eredeti mű: Yanagi Kouji (regény) Rendező: Nomura Kazuya Karakterdizájn: Miwa Shirow, Yahagi Toshiyuki Zene: Kawai Kenji Linkek: AA, MAL, AniDB, ANN Rövid tartalom: A II. világháború kitörésének küszöbén az információ mindennél értékesebbé vált. Ezért, hogy Japán tarthassa az iramot a világgal, Yuuki alezredes létrehoz egy titkos kémszervezetet, a D ügynökséget. Az anime pedig azt mutatja be, a D ügynökség nyolc kémje miként boldogul a világ legveszélyesebb országaiba beépülve. Miért ezt az animét választottam? (Aki nem érdekel a személyes vonatkozásom, nyugodtan ugorjon!) Őszintén szólva a legelső motivációm az anime megnézésére az volt, hogy láttam, az egyik kedvenc mangakám, Miwa Shirow (írtam az egyik mangája, a Dogs kapcsán már véleményezést) készíti hozzá a karakterdizájnokat. Szóval mondhatni, ez az anime "szerelem volt első látásra". De természetesen nem csak ezért vágtam bele, igazából noha nagyon szeretem a kémes témájú filmeket és könyveket, nagyon kevés olyat találok, ami ténylegesen tetszik is. Ezért gondoltam, teszek vele egy próbát, mert a koncepciója érdekesnek hangzott. Mit is gondolok róla? A történetről: Maga az anime lényegében teljesen epizodikus: egy vagy maximum két részben mutat be egy, a D ügynökség kémével kapcsolatos történetet egy alternatív, kora 20. századi környezetben (leginkább a 2. világháború környékén járunk időben), ám erőteljesen merítve a valódi történelmi eseményekből (Franciaország megszállása stb.). Ez a sorozat második felében is így folytatódik, tehát a legtöbb sorozattal szemben itt gyakorlatilag nem beszélhetünk egy fő történetszálról, amely apróbb mértékben megbújik az epizodikusabb részek alatt, és csak a történet végére bontakozik ki teljesen. A Joker Game különböző történeteit csupán az köti össze, hogy a D ügynökség kémei szerepelnek bennük változatos környezetben. Ez elsőre talán kicsit úgy tűnhet, von le az anime értékéből, de szerintem erről szó sincs. Igaz, nincs egy nagy történetív, amely közrefogja az egyes küldetéseket, de ettől függetlenül az anime bőven megáll a lábán. Az egész sorozat olyan, mintha a D ügynökség ügyeiből egy változatos csokrot állítottak volna össze, és így akarnák bemutatni nem csak a kémeket és az ő válogatott küldetéseiket, de az ügynökség alapítójának alakját és az egész mögöttük álló filozófiát is. Ehhez pedig ez a fajta szerkesztési egység tökéletesen megfelel. Ugyan nem folyamatosan, egybe kapjuk az információkat, de az epizódok közben számos fontos információ elhangzik, amelyeket a néző tud hova tenni. Nekem legalábbis tetszett, hogy ez a fajta felépítés módot adott arra, hogy számos (kimondottan kreatív) környezetben bemutassa az ügynököket, mindezt úgy, hogy egyfajta kellemes misztikumot kölcsönzött az animének, és a készítők nem rágtak mindent a szánkba. Egy olyan kaliberű és mondanivalójú műnek, mint amilyen szerintem a Joker Game, egyébként sem állt volna jól a hagyományos narrálás/történetvezetés. Nem is beszélve arról, hogy az eredeti könyvek is novellákból állnak össze, így gyakorlatilag ezt a felépítést meghagyták az adaptálás során. Az epizodikus történetek is tetszetősek és meglepően változatosak: van, amelyik akciódúsabb, míg sok lassabb tempójú, de minden esetben nagyon jól felépített, logikus megoldás vár az egyes rejtélyek és ügyek végén. Ezek sokszor meglepőek, máskor kevésbé, és előfordul, hogy a logikánk helyett az érzéseinkre hatnak inkább. De ami különösen tetszik az animében, az az, hogy nagyon gyakran hiába figyel oda nagyon a néző, könnyen lehet, hogy egyes szereplők gondolkozásmódja annyira elvonja a figyelmét, hogy akkor sem veszi észre az igazságot, amikor az ott van előtte. Ahogy a való életben, úgy a Joker Game-ben sem minden az, aminek látszik, ezért nem árt nyitott szemmel és elmével figyelni a részeket. Sokszor elég információ hiányában így sem fogunk tudni magunktól rájönni az egyes ügyek megoldására, de minden esetben megtudhatjuk, hogy a kémek ellen dolgozó személyek is miért "járnak pórul". Az anime hangulata engem rendkívül megfogott. A sokszor lassú tempó ellenére sosem éreztem úgy, hogy unnám: a készítők olyan állandó feszültséggel és rejtélyességgel vértezték fel az animét, amelyek akkor sem hagyják unatkozni az embert, amikor az egész epizód csak bizonyos szereplők párbeszédeiből épül fel. Nem is beszélve arról, hogy meglepően sok japános jelleggel is felruházták a történetet: a kisebb látványelemektől és helyszínektől kezdve egészen egyes szereplők világlátásáig és viselkedéséig számos, a szigetország lakóira jellemző motívummal összefuthatunk. Ami különlegességként említhető még, az nem más, mint hogy az anime viszonylag kevés/minimális vérontással és kegyetlenséggel is komoly tud lenni. Általában azt vettem észre, hogy egy sorozat azért tűnik komolynak/nagyobb súlyúnak, mert vagy a hangulata komor, vagy rengeteg vér és kegyetlenkedés van benne. Ám a Joker Game úgy is tud emberi sorsokról, tragédiákról és politikáról szólni, hogy ehhez inkább különleges hangulatot és viszonylag vérmentes ábrázolásmódot körít. A szereplőkről: Nem ritka, hogy a szereplők sokkal hangsúlyosabbak egy animében, mint maga a történet. Ám a Joker Game azon kevés animék egyike, ahol a karakterekről szó szerint semmit se tudunk (de tényleg), ám mégis kiemelt fontosságúak abban, hogy magát a sorozat lényegét megértsük. Tehát adott sok kém, akiket az anime végére se fogunk tudni különösebben megkülönböztetni egymástól. A nevükre pláne nem fogunk emlékezni, és a jellemükről se tudunk meg semmit. És ez így tökéletes. Furcsán hangozhat, de tényleg, és a továbbiakban le is vezetem, hogy miért gondolom így. A főszereplők kémek, akik mindent eldobtak azért, hogy az országukat szolgálják. Nem csak a családjukat, de az egyéni terveiket és vágyaikat is. Lényegében a saját lényüket is megtagadták, hogy mindig azzá az emberré válhassanak, akire a küldetéseik során szükség van. Akár fontos személlyé kellett válniuk, aki központi szerepet vállalva érintkezik másokkal, akár csak a háttérben kellett figyelniük, megtették. Nem lehet úgy akár minden nap más szerepet alakítani, hogy az embernek domináns személyisége van. Nekik már a kezdet kezdetén el kellett veszíteniük minden egyéni jellegzetességüket és preferenciájukat ahhoz, hogy a parancsokat megfelelően teljesítve be tudjanak épülni az adott környezetbe. Gyakorlatilag senkikké váltak, akiket aztán az ügynökség az éppen aktuális céloknak megfelelően formálhatott egy alakká, akit valamilyen hamis névvel és más szintén nem valós adatokkal felruházhattak. A Joker Game zsenialitása az én szemszögemből pont ebben jelenik meg igazán. Hogy a kémeket végre itt reálisan ábrázolták. Igen, talán jellegtelen, érzéketlen embereknek tűnnek, szinte már gépeknek, mert azok is. Mert az ő munkájukat másképp nem lehet levégezni. Személy szerint sosem szerettem azokat a kémes alkotásokat, ahol az ügynökök feltűnősködő, random lövöldöző szépfiúk voltak (gondolok itt pl. a James Bond filmekre...). A Joker Game kémei azonban valódi kémek, akik ha kell, egy egész epizódon keresztül a szemünk előtt vannak. Ám ha csak annyi a szerepük, hogy huszonöt perc alatt csupán annyi időre jelenjenek meg, hogy az egyik szereplőnek egyetlen mondatot mondjanak, hát akkor annyira bukkannak fel. Az anime kémei valódi ügynökök valós feladatokkal és ezeknek megfelelő szerepkörökkel. Nem többek és nem kevesebbek. De pont ettől tökéletes kémek az én szememben. A sorozat pedig nagyon jól bemutatja, mennyi kitartás, odaadás és önfeláldozás (szó szerint) kell ahhoz, hogy valaki kém lehessen a D ügynökségnél. És még azok, akikben megvan a kellő erő vagy intelligencia, sem biztos, hogy jó kémek lennének. Emellett persze ők is csak emberek, így hibázhatnak és ahogy mindenki, meg is halhatnak. Így attól függetlenül, hogy szerintem tökéletes kémek, ez a tökéletesség csak eddig terjed, mert minden más szempontból pont ugyanolyan átlagemberek, mint a nézők. A grafikáról/megjelenítésről: Mint korábban említettem, az anime megjelenése (különösen a karakterek külseje) nagyban hozzájárul ahhoz, hogy elkezdtem nézni a sorozatot. Így erről csak pozitívumukat tudnék írni: a szereplők külseje letisztult, felnőttes, abszolút nem a szokásos "nagy szemű szereplők"-ről beszélhetünk a Joker Game esetében. Emellett a környezet is gyönyörűre sikeredett: noha sok az állókép, ám a hangulatteremtő és térben behatároló szerepnek szerintem abszolút eleget tesznek. A zenékről: Az OP-ED páros számomra annyira nem volt megfogó (az ED inkább, de az sem kiemelkedően), de ettől függetlenül mind képvilágukban, mind hangzásukban maximálisan illettek az animéhez. A háttérben megszólaló dallamok viszont nagyon tetszettek, azok legtöbbször akár önmagukban is bőven megállják a helyüket, és azóta is szívesen hallgatom őket, mert nagyon hangulatosak (nem egyszer kaptam magam azon, hogy már a hideg rázott tőlük, olyan mélységet segítettek kihozni mindig a történésekből is). A seiyuukról: Rettentő régen láttam olyan animét, amelyben annyi kedvenc japán szinkronszínészem (gondolok itt főleg a férfiakra) megfordult volna, így minden egyes alkalommal nagyon örültem, amikor egy-egy újabb kedvencem szólalt meg a részek előre haladtával. Mint mindig, itt is zseniálisan alakították a szerepüket. Összesítve: A Joker Game szerintem egy rettentő hangulatos, mély mondanivalójú anime. De pont amiatt, hogy igen sokszor politikai/katonai témákat feszeget, komor a hangulata és legtöbbször nem akcióorientált, valószínűleg inkább tekinthető erőteljesen réteganimének. Ettől függetlenül aki hozzám hasonlóan végre igazi kémtörténetekre vágyik, vagy csak szereti a komolyabb, seinen animéket, nyugodtan tegyen vele próbát. Az animéről: Eredeti cím: 機動戦士ガンダム サンダーボルト Készítési év: 2015-2016 Részek száma: 4 ONA Műfaj: seinen, mecha, dráma, lélektani Stúdió: Sunrise Eredeti mű: Ohtagaki Yasuo (manga) Karakterdizájn: Takaya Hirotoshi Zene: Kikuchi Naruyoshi Linkek: AA, MAL, AniDB, ANN Rövid tartalom: Az anime a Gundam UC univerzumában játszódik, és az Egy Éves Háborút ábrázolja a Villámlás Szektorban. Itt küzdenek a háborúskodó felek ászpilótái: Io Fleming, a Földszövetség pilótája, és Daryl Lorenz, a Zeoni Fejedelemség mesterlövésze. Miért ezt az animét választottam? (Aki nem érdekel a személyes vonatkozásom, nyugodtan ugorjon!) Mivel nemrég egészen belecsöppentem a Gundam világába, és eléggé jól haladok az UC univerzumban, gondoltam, megnézem ezt az animét is. Ahogy láttam, időben igazából ugyanakkor játszódik, mint az 1979-es Kidou Senshi Gundam, meg már értettem annyira a leírás alapján, hogy miről is fog szólni ez a négy ONA nagy vonalakban, szóval úgy döntöttem, hogy megnézem. Mit is gondolok róla? A történetről: Ez az anime valami brutális. Én az alapsorozatból meg az eddig elkezdett/látott Gundam animéimből indultam ki, tehát számítottam rá, hogy fognak benne szereplők meghalni, meg háborús történetről lévén szó, lesz majd benne kegyetlenség meg harcok, de nem olyan mennyiségű és mértékű kegyetlenségre számítottam, mint amennyit ez az anime bemutatott. Így elég hamar úgy éreztem, magam, mint aki egy gyomorszájba vágás után a levegő után kapkod. A történet hiába rövid (mert azért négyszer tizennyolc percet nehezen mondhatnánk hosszúnak), mégis nagyon tömény. Nem kapkodós tempójú, de elég sok minden történik benne, a jelenetek, nézőpontok csak úgy válogatják egymást, ám abszolút nem válik követhetetlenné. A töményt inkább úgy értem, hogy messze több dolgot sűrítettek bele, mint amennyire az ember számítana. Elég hamar megismerhetjük két főszereplőnket, sokat azonban nem tudunk meg róluk. Inkább csak annyit, hogy milyen körülmények között élnek, mi a feladatuk, illetve milyen zenét hallgatnak. A zene egészen fontos szerepet játszik a szereplők között, egyrészt összeköti őket (mert mindketten ezt hallgatják, így egy közös pont az egyébként másmilyen életükben), másrészt mégis teljesen elszeparálja őket. A zene ugyanis nem csak az ízlésükről árulkodik, de a számok egy része (illetve maga a lejátszó készülék) a múltjukhoz is kötődik, és ezzel is érzékeltetik a készítők, mennyire hasonló, mégis alapjában véve különböző főszereplőkkel fog operálni a sorozat. Az anime hangulata nagyon erőteljes. Az egész képi világ sötétebb, nyomasztó, és hiába tettek bele színeket, én mégis nagyon fakónak éreztem őket, főleg összehasonlítva a sok ronccsal és az űr rideg sötétségével. A mű központi témája a háború, ez az abszolút úr és a mindent meghatározó tényező. Szó szerint a pokolba invitál meg minket az anime, ahol a két háborúzó fél (a Földszövetség katonáinak és a zeoni haderőknek a) gyötrelmeit láthatjuk. Tökéletesen ábrázolja a háború esztelenségét, azt a hihetetlen embertelenséget, a mértéktelen szenvedést és elkeseredettséget, amit az emberek éreznek. Már nem is tudja igazából senki, hogy miért harcolnak (vagyis mégis, de csak mint droidok ismételgetik maguknak a szereplők), csupán a begyűrűződött gyűlölet miatt pusztítja egymást a két fél. Nem a „magasztos cél” és nem a parancsok számítanak. Egyedül az, hogy bármi áron, de életben maradjanak, illetve megbosszulják az elesett bajtársaikat. És a háború nem ismer tabukat. Nem számít, hogy valakit a család vár otthon, vagy a szeretője várja a bázison a visszatértét. Nem számít, hogy az illető nő vagy férfi. Még az sem, ha gyerek, őket is ugyanúgy beküldik ágyútöltelék gyanánt meg létszámnövelés ürüggyel meghalni. És persze szenved, aki kiadja a parancsot, szenved, aki végrehajtja. Az is, aki megsérül, de szinte még a halottak is, akiknek már minden mindegy. Az ONAk zseniálisan, mégis hihetetlenül gyötrelmesen mutatják be, milyenek a háborús hétköznapok. Hogy miként válik mindenkiből emberi roncs, hogy ég ki a katonákból minden érzelem, még a fájdalom is. A legtöbben a múltjukba kapaszkodnak, az egyetlen szikrányi reménybe és békébe, ami még a korábbi életükből származik, a legtöbbeknek azonban ez sem hoz megnyugvást, és nem tud elég erőt adni. Hogy őszinte legyek, én többször meg kellett, hogy állítsam az animét (a második részt többször is), mert nem egyszer el is sírtam magam. Sírtam, mert szó szerint fájt, amit láttam. Borzasztó volt nézni ezt a sok tönkrement életét, ezt a sivár, életnek nevezett valamit, amiben a szereplők léteztek. És mikor azt hittem, nyomorult Daryl életét nem tehetnék rosszabbá SPOILER (miután amúgy is elveszítette két lábát még a háború elején, amitől nyilván rettentően szenvedett, a harcok során elveszített még egy fontos végtagot), akkor jött a fekete leves (miszerint az egy szem épen maradt végtagjától is megfosztják, hogy így beültethessék a zeoni szuperfegyverbe, amivel megmentheti a társai életét). SPOILER VÉGE Na, az a jelenet volt nálam az egész anime csúcspontja, és akármennyire nem akartam volna már sírni, csak kibukott belőlem még pár percnyi zokogás. Mert iszonytató volt látni, mit tesznek vele. Akkor komolyan úgy éreztem, hogy meghalt bennem valami, amit talán úgy lehetne hívni, hogy emberség. A történet tehát brutális a szó minden értelmében, az én lelki világomat legalábbis rendesen hazavágta. Ennek ellenére tetszett, mert tényleg egy elég szép, átfogó képet adott a háborúról, még úgy is, hogy az ONAk alapjaként szolgáló manga még fut. A komor hangulatát is meg-megtörte pár szép pillanat, vagy a nagyon siratós visszaemlékezések, amikből a szereplők életét ismerhettük meg jobban, vagy éppen a katonák küldetésen kívül, szórakozással töltött idejét. Ettől függetlenül tényleg nagyon nyomasztó és drámai anime volt, ami tele volt tragédiákkal, borzalmakkal és kitörő érzésekkel, amik végül engem is magukkal ragadtak, és azóta se eresztenek. Valamint eléggé elgondolkoztató alkotás, ami után egészen más szemmel fogok tekinteni minden háborúra. Az egyetlen, amit sajnálok, az tényleg az, hogy nem befejezett történetről beszélünk (bár írtam már, hogy még fut a mangája), illetve hogy nekem a legvégén se adott feloldozást. A szereplőkről: Leginkább a két főszereplőről, Ióról ás Darylről szeretnék írni kicsit, mivel a többiek amúgy sem voltak annyira hangsúlyosak. Érdekes volt látni, hogy mennyire ellentétes jellemek. Nem csak a zenei ízlésük, de a viselkedésük alapján is. Daryl egy csendesebb, visszahúzódóbb srác. De talán pont emiatt ő tűnt számomra az érzelmesebb félnek, és emiatt lehetett az is, hogy vele (és az ő fájdalmával is) jobban tudtam azonosulni. Nagyon szépen bemutatták, hogy mennyire ragaszkodik az emlékeihez, hogy mennyire foglalkozik a társaival, és emiatt ő valamennyire emberibbnek is hatott. Vele ellentétben Io valami iszonyat magabiztos és nagyszájú volt, de valószínűleg a háború őrülete volt, ami ilyenné tette (és részben ezzel kompenzálta az érzelmi gondjait). Vele és az ő szenvedésével is együttéreztem, de rendkívül bántott, hogy a testi fogyatékossága miatt lenézte Darylt. Valahogy olyan érzésem volt, hogy Daryl noha testi fogyatékosságban szenved, úgy Ionak inkább a lelki problémái a meghatározóak. Ami a legszomorúbb, hogy ha más körülmények között találkoznak, és felfedezik, annak ellenére, hogy mennyire eltérő a jellemük, mégis mennyi közös vonásuk van, jó barátok lehettek volna. A grafikáról/megjelenítésről: Az animét a Sunrise készítette, akikre egy rossz szót sem lehet szólni az ONAk kapcsán, nagyon kitettek magukért. Gyönyörűek voltak a harcok, és összességében minden a helyén volt (a szépen megalkotott visszaemlékezésektől elkezdve a szereplők mimikáján át a hangulatos háborús hátterekig). Nem kíméltek a vértől meg a robbanásoktól sem, de ezeket is szépen megcsinálták. Illetve kicsit a megszokottól eltérő volt a karakterdizájn, de nekem ez is nagyon tetszett, mert valahogy nagyon illet az egész történethez. A zenékről: Opening nem volt, így arról nem tudok írni, viszont a részek végére betett dalok kellemesen drámaiak voltak, illettek az ONAkhoz. Az OST-ok elég határozottak voltak, főleg a harcok alatt betett őrült melódiák tetszettek. Nagyon jól visszaadták mind a harc esztelenségét, mind a karaktereken úrrá lévő tébolyultságot. A seiyuukról: Nagyon jól játszották a szerepüket, szerintem túl jól is, mert még rémálmaimban is üldözni fog ez a sok szenvedéssel teli, gyűlöletes és riadt kiáltozás... Összesítve: A Mobile Suit Gundam Thunderbolt egy nagyszerű háborús dráma, meseszép köntösbe bugyolálva, de nem érdemes megfeledkezni róla, milyen rémesen súlyos téma áll a középpontjában. Éppen ezért inkább csak olyanoknak javasolnám a megnézését, akik bírják a gyötrelmeket, és van hozzá elég erős idegzetük. Érdemes hozzá látni legalább az alapsorozatot (az 1979-es Kidou Senshi Gundamot, hogy az ember térben és időben el tudja helyezni a Gundam UC-ban (más mondjuk még több Gundam animét is szükségesnek tart hozzá), de szerintem anélkül is meg lehet nézni, mert az üzenete elég egyértelműen átjön úgy is. |
Figyelem!Nem feltétlenül igaz, de a véleményezéseimben spoilerek lehetnek!
Szóval mindenki csak saját felelősségre olvasson! Fő kategóriákArchívum
December 2021
Tagek
All
|