A mangáról: Eredeti cím: 伊藤润二恐怖漫画精选 Készítési év: 1987-2007 Részek száma: 16 kötet (93 fejezet) Műfaj: josei, horror, dráma, rejtélyes, lélektani, tragédia Történet: Itou Junji Rajz: Itou Junji Linkek: AA, MAL, Baka-Updates Rövid tartalom: A manga igazából egy 16 kötetből álló sorozat, ami Itou Junji híres horrormangaka különféle misztikus töltetű, hátborzongató történeteiből áll össze. A kötetekben összegyűjtött elbeszélések vagy témájukban hasonlóak, vagy egy szereplőjük azonos, mindegyiknek külön címe is van. Figyelem! A véleményezésemben felkavaró, ijesztő, és néhol határozottan undorkeltő képek szerepelnek a mangából kivett részletek gyanánt, így aki tovább olvasna, kérem, vegye ezt figyelembe! Miért ezt a mangát választottam? (Aki nem érdekel a személyes vonatkozásom, nyugodtan ugorjon!) Ha jól emlékszem, az egyik ismerősöm linkelt be Tumblr-ről egy igen elvont és ijesztő oneshot mangát, hogy olvassam el. Meg is tettem, de annyira kirázott tőle a hideg, hogy jó darabig nem tudtam elfelejteni, mondhatni az agyamba égett. De aztán pont emiatt kezdett egyre inkább érdekelni, hogy vajon ki rajzolhatta, miért, illetve vannak-e még ehhez hasonló történetek. Szóval elkezdtem kutakodni, sokra nem jutottam mondjuk első körben, mert nem találtam meg már azt a posztot, de később, ahogy horrormangákra bukkantam, akaratlanul (de nem véletlenül) Itou Junji nevébe futottam. Rémlett még nagyon régről, talán egy Mondo magazinos cikkből, hogy az Uzumaki mangát ő rajzolta, bár ez sokat nem mondott, csupán annyi maradt meg, hogy ijesztőbb, elvontabb történeteket alkot. Gondoltam, teszek vele egy próbát (ezen mangagyűjtemény akarna lenni ez az "apró" vállalkozás). Már a rajzolásról rémlett, hogy nagyon hasonló volt annak a Tumblr-ös mangának is a rajzolása, viszont mikor konkrétan bele is futottam, már nem is volt kérdés, hogy valóban Itou-sensei rajzolta. Amennyire furcsálltam kezdetben a gyűjteményét, idővel azt vettem észre magamon, hogy akármennyire elvont, ijesztő és sokszor már-már beteges történeteket készít, nekem valamiért mégis csak nagyon bejönnek. Szóval nem is volt kérdés, hogy elolvasom, amit csak találok tőle, és mivel semmilyen véleményezést nem találtam róla sehol, gondoltam, írok róla (még az elvont témát is bevállalva ezáltal). Mit is gondolok róla? A történetről: Nehéz a manga kapcsán összefüggő történetről beszélni, sőt, nem is lehet, de megpróbálok valami képet kialakítani arról, miről is szól ez a gyűjtemény. A legtöbb történet oneshot, szóval egy-egy fejezetnek külön cselekménye van, külön szereplőkkel, helyszínekkel operál. De van pár szereplő, aki több fejezetben is szerepelt (Tomie, Souichi, stb.), gyakran így akár egy egész kötetet összefogva. Az elbeszélése nagy része mind külön történetív, egy adott helyzettel, amivel általában már az első pár oldalon megismerkedhetünk annak a szereplőnek a szemszögéből, aki narrálja nekünk a történteket, illetve akin keresztül követhetjük az eseményeket. Mindig van továbbá valami a történetben, ami feszültséget kelt, vagy ami a szereplők és a saját rettegésünk forrása lehet. Ez van, hogy valami misztikus, megmagyarázhatatlan szereplő vagy esemény, kézzelfogható helyszín vagy egy helyzet, de leggyakrabban valami változást érzékelhetünk. Ez a változás kötődhet helyszínekhez is, de általában a szereplőkhöz szokott. És hogy mit értek "változás" alatt? Egyszerűbb lenne talán úgy mondanom, hogy elváltozás, elkorcsosulás vagy önmagából kifordulás. A manga ugyanis tele van vagy fizikailag vagy lelkileg/szellemileg torzult (gyakran emberi, vagy emberi múlttal rendelkező) lényekkel, akiknek egy részénél az átalakulás már be is fejeződött, míg másoknál mi is a folyamat szemtanúi lehetünk. Lehet ez akár egy élőhalott, valami átok következménye, tényleg szinte csak a képzelet szabhat határt a mindenféle szörnyszülötteknek, amiktől nyüzsög a gyűjtemény. A sensei történetei szerintem mind zseniálisak, mert nem csak hogy iszonyatos képzelőereje és valami beteges gondolkozásmódja van, hanem rendkívüli ismerője az emberi léleknek, pontosabban az emberi félelmeknek. Miközben olvastam a történeteit, nem volt olyan, hogy ne borzongtam volna meg. Mintha pontosan jól tudná, mi az, amitől a legjobban félünk, ami a legnagyobb undort váltja ki belőlünk, vagy aminek a puszta gondolatától feláll az ember hátán a szőr - megfogja ezt a sok iszonytató rémséget, egyenesen a tudatalattink legmélyebb zugából kaparja össze, aztán kerít köréjük egy gyakran igen misztikus történetet, és elénk tárja, hogy megdöbbenjünk. Igen, valóban megdöbbentő, gyakran felháborító, sötét, és igen beteges. De pont ezért jó. Mert nem átlagos, nem kiszámítható, nem olyan dolog, ami ellen védekezni tudnánk. Ezzel együtt azonban nem túl sok. Ezt úgy értem, hogy noha borzongatóak a történetek, és egyik sem olyan, mint a másik, mégsem taszítják az embert örök letargiába vagy rettegésbe. Én könnyedén el tudtam olvasni egyszerre akár egy egész kötetnyi történést, és valóban minden fejezet végén ott volt az a bizonyos "Te jó ég"-érzésem, mégsem éreztem azt, hogy ne tudnék többet elviselni. Egyszóval a sensei tudja, hogy akaszthatja ki az embert anélkül, hogy örökké világgá kergetné a rémmeséivel. A hangulat tehát az eddigiekből kikövetkeztethetően rideg, ijesztő vagy épp nyomasztó. A történetek elején még ugyan kicsit lassabb a történetvezetés, de idővel teljes mértékben kihasználja a manga az ember összes érzékszervét: szinte a saját szemünkkel látjuk a mozgást, halljuk a hangokat, érezzük a sokszor iszonytató bűzt, vagy a visszataszítóbbnál visszataszítóbb felületeket, amikkel a szereplőknek dolga akad, és egyre inkább nő a feszültség. Ez végül a manga végén éri el a tetőpontját, hogy aztán egy súlyos csattanóval lezárulva vagy reménytelenségbe, kétségek közé vagy épp (ritkább esetben) megkönnyebbülésbe taszítson minket. A szereplőkről: Mint fentebb is írtam, nehéz lenne a szereplőkről beszélni, mert legtöbbször csak egy-egy történet erejéig szerepelnek, de van két visszatérő szereplő, akikről szeretnék pár szót ejteni. Az első ilyen szereplő Tomie, aki három kötetben is szerepel (ebből hivatalosan csak két kötet a gyűjtemény része, a harmadik már nem), szóval elég fontos szereplőnek mondható. Ő igazából azt az ellenállhatatlan szépséget, tökéletes külsőt testesíti meg, amire az emberek a szívük mélyén mindig is vágynak, és éppen ezért tudja az ujjai köré csavarni a környezetét, bármire rávenni különösen az utána vágyakozó férfiakat, hogy aztán észrevétlenül kezdje el bomlasztani a lelküket. Érdekes szereplő volt, főleg, hogy sok helyen csak a történetek végén tűnt fel mint a korábbi gondokat és nyomort okozó gonosztevő. Az is egyébként, és amilyen kellemes a megjelenése (kivéve, mikor valami gusztustalan, korcs megjelenéssel rendelkezik), a viselkedése annál rémesebb, szó szerint elviselhetetlen a személyisége. A másik fontosabb szereplő Souichi, aki két kötetben is megjelent. Egy nagyon magának való, furcsán motyogó, elvont fiú, akinek "vashiánya van", ezért szinte állandó jelleggel vasszegeket tart a szájában. (Már belegondolni is rémes, nem igaz?) Voltak vicces jelenetei, ahol jól pórul járt például, máshol meg vuduzott meg varázsolt össze-vissza, rajta igen jól elszórakoztam. De lehet részben azért is, mert Nishire emlékeztet a Gantz-ból, akit meg nagyon szeretek, és valahogy tudat alatt vele azonosítottam. Érdekes, hogy míg Tomie-val szemben a rettegésem inkább fizikai jellegű volt, Souichinél inkább az átkaitól tartottam (pedig Tomie mágikus ereje inkább volt természetfeletti meg veszélyesebb, míg Souichi, szájában a szegekkel elég ártalmas). Az egyes történetek főszereplőivel meg voltam elégedve egyébként, még ha a rövid szereplésük ellenére nem is nagyon tudtuk megismerni őket és eléggé egy sablonról készítettnek tűntek is sokszor, de legalább nem voltak életképtelen szerencsétlenek. Nyilván ők voltak a történések elszenvedői, a horror áldozatai, de elég ügyesek voltak a legtöbb esetben, mertek lépni és igyekeztek szabadulni a szorult helyzetekből, nem csak sírva várták a véget. A grafikáról/megjelenítésről: Egy igen sarkalatos pontja a mangának a rajzolása, ami szerintem már a kivett részletekből is látszik, hogy noha elég egyedi és könnyen felismerhetővé teszi a sensei stílusát, de nem is mondaná rá az emberek többsége szerintem, hogy a legszebb. Nekem mondjuk iszonyatosan tetszett a karakterek ábrázolása, még ha egy idő után minden szereplő teljesen ugyanolyannak nézett is ki, de aki nem szereti a "régebbi" rajzolást, az nem biztos, hogy 16 köteten keresztül képes lesz elviselni. Amit kiemelnék, az egyrészt a helyszínek igen részletgazdag kidolgozása, illetve a mangákban feltűnő rémségek is rendkívül élethűre és ijesztőre sikeredtek. Továbbá ez a szép megoldás igaz minden hangulatfokozó elemre: nagyon jól ráerősítettek a rettegésre. Összesítve: Itou Junji horrormanga-gyűjteménye egy igen egyedi, fantáziadús, bár nagyon durva darab, amit hiába ajánlanék szívesen bárkinek, kell hozzá gyomor meg idegek. Akinek tetszik az ilyesmi, azok bátran kezdjenek bele, ha eddig még nem tették, mert nagyon jól le tudja kötni az embert a sokféle cselekmény meg szereplők, és a kis rettegésnek is megvan a maga varázsa. Akinek viszont az ilyen nyersen ábrázolt brutalitás és aberráltság nem a műfaja (már ha van olyan ember, akire ez igaz, és eljutott eddig), inkább csak messziről kerülje. Hiszen ugyan nagyon jó gyűjteményről beszélünk, azonban tény, hogy elég szűk közönségnek készült, ami nem olyan körülmény, amit figyelmen kívül szabadna hagyni.
0 Comments
A mangáról: Eredeti cím: ドッグス Készítési év: 2000 Részek száma: 1 kötet (6 fejezet) Műfaj: seinen, sci-fi, akció, dráma, misztikus Történet: Shirow Miwa Rajz: Shirow Miwa Linkek: AA, MAL, Baka-Updates Rövid tartalom: A történet négy, látszólag teljesen független emberről (a volt bérgyilkos Mihairól, a múltja után kutató Heineről, a bosszúra éhes Naotoról, illetve a szabadúszó információkereskedő Badouról) szól, akik a manga címében is megjelennek. Ők ugyanis azok a kóbor kutyák, akik a történetben megjelenő pokoli, bűnben és szenvedésben tocsogó jövőbeli világban próbálnak boldogulni. (A manga a Dogs: Bullets & Carnage című sorozat előzetese, simán Dogs, illetve Dogs: Prelude néven is ismert. Az itt megjelenő szereplők a későbbi folytatás főszereplői.) Miért ezt a mangát választottam? (Aki nem érdekel a személyes vonatkozásom, nyugodtan ugorjon!) Őszintén szólva nem is emlékszem már, hol találtam rá erre a mangára. Még valami rémlik, hogy böngésztem meg keresgéltem MangaFoxon vagy MangaReaderen, és mintha ott futottam volna össze vele. Az viszont egész biztos, hogy rég olvastam, és nagyon hamar belopta magát a szívembe, mert mikor találkoztam vele, épp valami ehhez hasonló, komolyabb olvasmányt szerettem volna, így tökéletes volt számomra. Láttam az adaptációt (OVA) is, sőt, a folytatását jelentő sorozatot is rögtön olvasni kezdtem, és az egyik kedvencemmé nőtte ki magát. Nemrég lehetőségem is volt megvenni a kötetet, és így, újra elolvasva jutott eszembe, hogy írhatnék róla kicsit, hátha valakinek esetleg sikerül meghoznom hozzá a kedvét. Ugyanis ez szintén azon művek egyike, amik noha nagyon népszerűek külföldön és rengeteg bennük a potenciál, de hazánkban nem igazán látom, hogy foglalkoznának vele, ami nagy kár. Mit is gondolok róla? A történetről: Tipikusnak is lehetne mondhatni azt a sötét, mocsoktól és szenvedéstől nehéz levegőjű, tényleg iszonyatosan borongós és kegyetlen alternatív jövőt, amit a manga tár elénk. De meglepő módon mégsem az. Nehéz lenne megfogalmazni, miért nem klisés, de nem az. Talán pont azért, mert nem kapunk semmilyen bevezetést, és úgy kezdjük el olvasni a mangát, hogy magáról a világáról csak annyit tudunk, hogy a jövőben játszódik, illetve talán a tartalomleírás alapján tudhatjuk a főszereplők neveit. Nem rágják a szánkba, hogy atomháború söpört végig a Földön vagy hogy milyen lények irtották ki az emberiség nagy részét. Semmi ilyen tipikus leírást nem kapunk. Ahogy haladunk előre az oldalakon sem látunk mindenféle röpködő autókat, mechákat, vagy bármit, ami akármilyen kézzelfoghatóbb dolgot árulna el a világból. Sőt pont egy, a Keresztapát (illetve ezzel együtt a múltat is) idéző mediterrán környezetben találjuk magunkat, ami később sem változik sokban, csupán néhol alvilágibbnak tűnik vagy épp a nyomornegyedek hangulatát idézi. A manga világa sok helyszínnel és érzettel operál, és nem a tipikusan behatárolható fajta, de szerintem nagyon kellemes egyveleget alkot. Most jöhetne a kérdés, hogy akkor honnan is tudjuk meg, milyen ez a világ pontosan? A válasz igen egyszerű: a szereplőkön keresztül. Az ő történetük, érzéseik és tetteik kalauzolnak minket, ezeken keresztül nyílik meg a világuk igazi mélysége. Az, hogy az emberek mennyire felszínesnek és közömbösnek tűnnek, mégis mennyi fájdalommal élnek együtt. Hogy hiába erősek, akkor is lehetnek tehetetlenek és gyengék. Hogy ebben a világban nincsenek tabuk, nincsenek erkölcsök, és pláne nincs, aki biztonságban van. Hogy a pénz az úr, a fegyverek pedig többet beszélnek, mint maguk az emberek. Igazából rengeteg dolgot bemutat a manga ebben a pár fordulatos történetben, amik ugyan ridegnek és fájdalmasnak tűnnek, és részben azok is, azonban mégis hihetetlenül érzelmesek és elgondolkoztatóak, csak az kell, hogy az ember hagyja magát sodródni az árral. Engem mindegyik rendkívül megdöbbentett illetve megérintett, és még én is meglepődtem, mennyire erőteljes reakciókat (sírás, nevetés), illetve érzéseket (féltés, sajnálat, szeretet) csaltak ki belőlem. Igaz, én elfogult vagyok a mangával, mert alapból nagy kedvencem, de szerintem a maffiás/cyberpunkos témákat, amikkel dolgozik, nagyon szépen kivitelezi. Az alvilágot is szépen bemutatja a szereplők segítségével, illetve azt a fizikai és lelki nyomort, amiben a hétköznapjaikat élik. A történetvezetés szerintem mindegyik történetnél tökéletes volt, mert voltak ugyan kicsit nyugodalmasabb, párbeszédes részek, ahol kicsit volt időnk megszokni a szereplőket és a helyzetet, amikben voltak, mégsem volt unalmas a manga, mert mindig történt valami (vagy ténylegesen, vagy láthattunk visszaemlékezést), ami meglepetést okozott, illetve nem egy tűzharc is kerekedett. Ami pedig teljesen levett a lábamról, az az volt, hogy az egyes fejezetek szereplői később más történetében is feltűntek mellékszereplőkként, így még inkább erősítve a tényt, hogy egy világ szereplői, valamint így ismét felidézve a kötet alcímét. A szereplőkről: Több szereplő is megfordult a mangában, de az egyes történetek főszereplői egyértelműen kiemelkedtek, így róluk is szeretnék többet beszélni, mert őket érzem meghatározónak. Mihai-al ismerkedhettünk meg az első történetben, ő a szereplők közül a legidősebb. Eléggé semmilyen szereplőnek tűnt az elején, amit sokáig nem tudtam hova tenni (alig beszélt, kevés érzelmet mutatott ki), sőt, bizonyos helyzetekben egészen papucsként viselkedett, amit meg viszont azért nem értettem, mert a vélemények meg az ismertetők alapján, amiket olvastam a mangáról, nem ilyesmire számítottam. Sőt, a múltbéli visszaemlékezések alapján sem olyannak tűnt. De igazából mire megkérdőjeleztem szegényt, elértünk a manga csúcspontjához, ahol megértettem, hogy azért olyan, amilyen, mert a múltjával együtt az érzéseit (főleg a fájdalmát) is mélyen magába akarta temetni. Persze ez nem olyan dolog, ami gyakran sikerülne (pláne nem egy ilyen történetben), és itt sem így történt, jó sok drámát öntve így a nyakamba (meg mindenkiébe, aki érzékenyebb az ilyesmire). A lényeg nála igazából az, hogy ő volt számomra a leginkább problémás szereplő a mangában, mert nagyon lassan és nehezen tudtam vele azonosulni (még most sem sikerült teljesen, de fogalmam sincs, miért), de egy nagyon pozitív és támogató szereplő. Talán ez nem tűnik olyan nagy dolognak, de a Dogs világában igenis nagy erőt képvisel, hiába idősebb, mert nagyon erős és tapasztalt, valamint helyén van a szíve. A második történet Badou története volt, akit szerintem már akkor megszerettem, mikor megláttam. Külsőre igen szimpatikus volt, és az ő kicsit lazább, kevésbé kínban tocsogó története (meg úgy a srác egész lénye) nagyon sokat dobott a hangulatomon, és képes voltam elvonatkoztatni Mihai tragikus sztorijától. Nagyon vagány volt, igazi badass, ha eldurrant az agya, de egyébként egy végtelenül szórakoztató jelenség, akit ki kéne találni, ha nem volna. Szóval én aztán biztosan megértem, miért olyan népszerű szereplő Heine után, tényleg nagyon szerethető alak (még úgy is, hogy én szerintem sem a túl komoly, sem a túl szórakozott részével nem tudnék mit kezdeni, ha bármelyik is domináns volna, de így, hogy a kettő között van félúton (vagyis pontosabban néha ilyen, néha olyan), nem tudok nem rajongani érte). A harmadik és negyedik fejezetben Naoto a főszereplő, aki a főhősök között egyedüli lány. Először talán szerencsétlennek meg mimózának tűnik (tudom, hogy akik nem szeretik, ezért szokták, én is furcsálltam az elején, mert egy szerencsétlennek tűnt, aki gyenge, de "szeretne erős lenni", szóval egy nagy klisének hatott, de nem az!), ám egy nagyon összetett, erős jellem, aki mögött félelmetesen tragikus múlt rejtőzik. Az ő helyzete számomra nagyon brutálisnak hatott, főleg, hogy olyan csavart vett közben az egész története, hogy szó szerint mindenre másképp néztem utána vele kapcsolatban. Igazából ő a leginkább izolált szereplő, mert a többiekkel ebben a kötetben nem érintkezik, de ami késik, nem múlik. Az utolsó történetszál Heine-é, aki nekem talán a legnagyobb kedvencem (bár nehéz különbséget vagy "sorrendet" tenni ennyi zseniális karakter között). Kezdetben a punkos külseje mellett az fogott meg benne, hogy amolyan érdekes, titokzatos légkör lengte körbe. Később meg kiderült, hogy milyen hihetetlenül erős és strapabíró, de ennek ellenére mégsem élősködik másokon vagy dicsekszik az erejével, szimplán csak túl akar élni, ahogy mindenki más is. Érdekes, hogy Mihai-al ellentétben Heine is fájdalmasan tekint a múltjára, de mégis üldözi, nem pedig bujdos előle vagy próbálja magába fojtani. Sőt, meglepően figyelmes is, és egy igazi lázadó, aki akkor sem hagyja, hogy megváltoztassák, ha az egész világ mocskos meg bűnnel teli is körülötte. Együttérzésre is képes és vannak emberi kapcsolatai is, szóval hiába tartja magát szörnyetegnek, nem az, sőt, sokkal emberibb mint a normális emberek. A grafikáról/megjelenítésről: A Dogs-nak igen egyedi rajzolása van, ezer közül megismerni a különleges karakterdizájnokat. A karakterek szép, részletes rajzolásúak, lendületesek, arányosak. A fegyverek és a ruháik is részletesen kivitelezettek, a harcjelenetek pedig látványosak és követhetőek. Külön kiemelném a szép fejezetborítókat, mind gyönyörűre sikeredett. Az egyedüli dolog, ami esetleg negatívumnak számíthat, hogy nem túl sok a háttér. Ez engem annyira nem zavart (az itt-ott rajzolt részletek elegek voltak ahhoz, hogy épp tudjam mindig, milyen jellegű helyszínen zajlik épp a cselekmény), de ha valaki eszerint szeretné jobban megismerni a világot, szerintem gondokba fog ütközni. Sok a fehér háttér, vagy az apró részlet, de persze van, ahol rendesen meg vannak rajzolva, bár ez nem állandó dolog. Szerintem ez részben azért sem baj, mert így tényleg inkább a szereplőkön van a hangsúly, de tényleg könnyebben lehetne kiigazodni a világon, ha többet látnánk belőle közvetlenül, nem csak közvetve. Összesítve:
A Dogs egy zseniális, sötétebb és elgondolkoztatóbb manga, amely biztosan elnyeri mindenki tetszését, aki egy borongósabb hangulatú poszt apokaliptikus történetet akar olvasni, benne nagy erkölcsi és érzelmi mélységeket rejtegető karakterekkel. Értékelhető így, önmagában is, de szerencsére van folytatása, ami hasonlóan izgalmas és jól kivitelezett, és amibe szintén megéri belenézni. A Dogs-ban szerintem az a jó, hogy akármennyire is nem tűnik különlegesnek, meg nem tűnik ki a többi hasonló seinen manga közül, mégis az, mert zseniálisan operál a szereplőkkel és a történésekkel. Aki még nem olvasta, de szereti az ilyesmi témájú műveket, azoknak meg pláne ajánlott, szerintem nem fog csalódást okozni. |
Figyelem!Nem feltétlenül igaz, de a véleményezéseimben spoilerek lehetnek!
Szóval mindenki csak saját felelősségre olvasson! Fő kategóriákArchívum
December 2021
Tagek
All
|