2015. őszi szezonértékelés
11/3/2016
Mivel sikeresen a végére értem az őszi szezonban általam követett animéknek, így az alábbiakban szeretném megosztani veletek, mi milyen benyomást keltett bennem. Kicsit sok időbe telt sajnos összeszedni őket (mint majd láthatjátok, átestem a ló túloldalára...), de végül csak sikerült. Mit gondoltam a szezonról kezdés előtt? A nyári szezon annyira jó volt, hogy az őszibe nagyon lelkesen vetettem bele magam. Több folytatás is kijött, amiket természetesnek vettem, hogy nézni fogok, de emellett találtam még számos olyan sorozatot, amik nagyon szimpatikusnak tűntek. Idővel meg összeállt a végleges lista, hogy miket is nézek, és noha sok animébe kezdtem bele, kezdetben nem gondoltam rossznak a dolgot. (Aztán majd meglátjátok, végül mi lett belőle x,,,D) Miket néztem? Avagy íme az összesítő az összes animéről, amit aktívan figyelemmel követtem a szezonból. ABC rendbe tettem az animéket, hogy könnyebben áttekinthető legyen, mivel enyhén szólva is hosszú lista lett. (Még úgy is, hogy csak a sorozatokról írok.) Comet Lucifer: Eredeti cím: コメット・ルシファー Részek száma: 12 Stúdió: 8bit Rendező: Nakayama Atsushi Hogy álltam hozzá? Nem is tudom, szerintem igazából sehogy. Mármint ezt úgy értem, hogy láttam a PV-jét, de azon kívül, hogy nagyon szépnek gondoltam grafikailag, a történetről nem is tudtam semmit, csak miközben néztem ismertem meg jobban. Egy barátom ajánlotta igazából, meg sok képet láttam belőle Facebookon az első részt vetítése után, így úgy gondoltam, teszek vele egy próbát. Mit gondolok róla? Szerintem aranyos sorozat volt, nekem legalábbis nagyon tetszett az az érdekes arány, ahogy elkeveredtek benne a fantasy és sci-fi/mecha elemek. A szereplők is szerethetők voltak, bár igazából nem igazán van bárki, akit ki tudnék emelni közülük. Amolyan kellemes, jól elszórakoztató sorozat, ami ugyan messze nem tökéletes (néhol meglepően komoly, máshol furcsán logikátlan és bugyuta), de a hibái ellenére is nagyon le tudja kötni az embert. A története szerintem elég egyedi volt, a vége kifejezetten tetszett, még ha úgy érzem, nem is magyaráztak meg mindent, ennek ellenére örülök, hogy megnéztem. Dance with Devils: Eredeti cím: ダンス・ウィズ・デビルス Részek száma: 12 Stúdió: Brains Base Rendező: Yoshimua Ai Hogy álltam hozzá? Őszintén szólva, ha nem tudom meg, hogy musical, szerintem nem valószínű, hogy belekezdtem volna. Tipikusan olyan animének gondoltam, ami "szép, szép, de biztos kimerül ennyiben". Kicsit tartottam attól is, hogy vontatott lesz, vagy idegesítő a főszereplőnő, esetleg iszonyat klisés otome-game adaptáció, de meglepetésemre kiderült, hogy játékot még csak most készítenek belőle. Mit gondolok róla? Azt, hogy közel sem olyan tipikus és felszínes anime, mint azt az ember elsőre gondolná. Egészen nagy meglepetést okozott nekem azzal, hogy volt rendes története, és nem csak izgalmakban és érzelmekben, de egészen komoly tragédiákban is gazdag volt. A karakterdizájn szerintem meseszép, sőt, az egész köntös, amibe bújtatták. A zenék is érdekesek voltak, az OP-ED páros különösen erős és tetszetős volt, de a részekben elhangzott dalok is elnyerték a tetszésemet. Noha a végével nem vagyok teljesen kibékülve, abszolút kilépett abból a sablonból, amibe akarva-akaratlanul beskatulyáztam az elején. Hacka Doll: The Animation: Eredeti cím: ハッカドール THE・あにめーしょん Részek száma: 13 Stúdió: Trigger Rendező: Gesou Ikuo Hogy álltam hozzá? Nem is tudom, már miért kezdtem el nézni, de az biztos, hogy rettentően féltem, hogy valami túlzottan fanservice-ben tocsogó, semmilyen történettel nem rendelkező ökörség lesz. Valamiért azonban mégis vonzott, mert belekezdtem. Mit gondolok róla? Hogy egy kellően vicces és bájos anime volt, rendkívül szórakoztató és üdítő minden apróbb hibája ellenére. Noha csak pár percig élvezhettem a részeket, de azok mindig nagyon lekötöttek, és jókat tudtam derülni a szereplők marhaságain. Számos érdekes helyzetet felvetett, messze kreatívabb volt, mint vártam. Kagewani: Eredeti cím: 影鰐-KAGEWANI- Részek száma: 13 Stúdió: Tomovies Rendező: Takashima Tomoya Hogy álltam hozzá? Csak pont a szezon vége előtt néztem meg magamnak jobban, de a leírása alapján szimpatikus volt, nem is értettem, miért nem kezdtem el hamarabb (illetve ha elkezdtem a hasonlóan horror Kowabont, efölött miért siklott el a tekintetem...). Ritka, hogy egy animét egyben nézek meg, de ez annyira jó volt, hogy egy ültömben végignéztem. Mit gondolok róla? Szerintem zseniális sorozat! Nem számít, hogy rövid, hogy kicsit furcsa grafikai megoldásokat alkalmaz, szerintem 200%-osan hozta azt, amit ki lehet hozni egy ilyen kaliberű animéből. Kellően ijesztő és hangulatos volt, és a cselekmény a kezdeti epizodikusabb jellegét hamar leadta, mikor a végén olyan zseniálisan összeálltak a különböző szálak. Szinte az izgalomtól remegve néztem végig, faltam minden egyes percét, és csak mikor vége lett eszméltem fel, hogy bizony nincs már több rész, és komolyan elszomorodtam, mert teljesen magával ragadott. Kowabon: Eredeti cím: こわぼん Részek száma: 13 Stúdió: ILCA Rendező: Taketani Kazuma Hogy álltam hozzá? Kíváncsiságból kezdtem el nézni, mert érdekesnek tartottam, hogy másféle technikával készítik, mint az átlagos animéket, illetve szimpatikus volt, hogy horrorként jelölték meg, amiket én kifejezetten szeretek. Mit gondolok róla? Hogy érdekes volt. Nem volt "hű de nagy szám", ennek ellenére ötletes volt a koncepció, meg a kivitelezés is, és tetszettek a különböző kis történetek, amiket bemutatott. Nem mondom, hogy éjt nappallá téve szívesen néznék hasonló animéket, de egyszeri kikapcsolódásnak tökéletes volt, és máskor is szívesen próbálkozom majd meg hasonló, különlegesebb sorozatokkal. Noragami Aragoto: Eredeti cím: ノラガミ ARAGOTO Részek száma: 13 Stúdió: Bones Rendező: Tamura Koutarou Hogy álltam hozzá? Mivel az előző Noragami évad nagyon tetszett, így akarva-akaratlanul nagyon magas elvárásokkal kezdtem bele. Féltem, hogy nem fogja hozni azt a színvonalat, amit vártam tőle, főleg, mivel a második (meg sokadik) évadok kapcsán legtöbbször azt tapasztaltam, hogy idővel nagyon bugyutává válnak történetileg, és összességében messze gyengébbek, mint az első évadok. Mit gondolok róla? Azt, hogy nem csak, hogy hozta az első évad színvonalát, szerintem még túl is tett rajta! Sosem gondoltam volna, hogy ennyire izgalmas lesz újra belemélyedni a Noragami világába, de mind a szereplők, míg maga a hangulat tökéletesen passzolt az első évadhoz. Mivel pedig a karaktereket is már megismertük, számos olyan jól felépített történetszálat követhettem végig, amiket az első évadba joggal nem tettek bele, mert korai lett volna. Gyönyörű volt a grafika, csodásak a zenék, az akciójelenetek alatt pedig még a vérem is felforrt. Aki látta az első évadot, és szerette, mindenképpen nézze meg, ha még nem tette! One Punch Man: Eredeti cím: ワンパンマン Részek száma: 12 Stúdió: Madhouse Rendező: Natsume Shingo Hogy álltam hozzá? Igazából sehogy. Nem tudtam, miről fog szólni, csak annyi jutott el hozzám még az anime indulása előtt kicsivel, hogy a mangáját nagyon dicsérik és rengetegen várják. Én pedig kíváncsi voltam, mi tetszik benne ennyi embernek (amellette, hogy a PV alapján nekem is szimpatikus volt), szóval ezért is kezdtem bele. Mit gondolok róla? Ez volt számomra talán a szezon csúcspontja. Sose gondoltam volna, hogy lesz még egy anime a Gintama mellett, amit pont a beteg humora és az epic harcjelenetek miatt fogok ennyire megszeretni. Nem is beszélve a szuper karakterekről! De az egész koncepció zseniális volt, ONE nagyon tud valamit, az animén dolgozó csapattal együtt, akik egy félelmetesen jósorozatot hoztak össze. Megértem, miért van körülötte ekkora hype, és kivételesen úgy érzem, hogy ez az anime joggal lett felkapott. Owari no Seraph: Nagoya Kessei-hen: Eredeti cím: 終わりのセラフ 名古屋決戦編 Részek száma: 12 Stúdió: Wit Studio Rendező: Tokudo Daisuke Hogy álltam hozzá? Hasonlóan, mint a Noragami Aragoto esetében, aggódtam, hogy a második évad sokkal gyengébb lesz, mint az első. Főleg, hogy az anime a maga furcsa világával minden hibája ellenére nagyon megtetszett. Ennek ellenére próbáltam nem nagy elvárásokkal megnézni, és úgy érzem, sikerült is. Mit gondolok róla? A felvezető-jellegű (ám szerintem ettől függetlenül érdekes és izgalmas) első évad után egy kicsit akciócentrikusabb lett a második évad, és legnagyobb örömömre sok dolog kiderült, amit nem igazán értettem az első évadban. További érdekes karaktereket ismerhettünk meg, haladt tovább a történet, és különösen a végén volt egy igen hatásos, nagyvolumenű harc, aminál meg már csak az államat keresgéltem. Megtörténtek bizonyos események, amikre nagyon régóta vártam már, az egyedüli "negatívuma" az évadnak, hogy sajnos Feridet keveset láttam. (Igen, hatalmas tragédia x,D) Sakurako-san no Ashimoto ni wa Shitai ga Umatteiru: Eredeti cím: 櫻子さんの足下には死体が埋まっている Részek száma: 12 Stúdió: TROYCA Rendező: Katou Makoto Hogy álltam hozzá? A PV meg a tartalomleírás alapján hamar felfigyeltem rá. Mind témájában, mind kivitelezésében úgy gondoltam, hogy tetszeni fog, főleg, mivel imádom a nyomozós sorozatokat, és a Detektív Conan-on kívül nem is igen nézek/tem hasonlókat. Mit gondolok róla? Nagyon érdekes történet volt, rettentően tetszettek benne a kivizsgált esetek. Mind a kezdeti epizodikussága, mind a szereplők nagyon aprólékosan kivitelezettek voltak, és képesek voltak egy olyan misztikus-nyomozós hangulatot teremteni, ami - így utólag rádöbbenve - hiányzott a mindennapjaimból. Öröm volt nézni, kicsit magamat is jobban megismerhettem, ahogy megfigyeltem, az egyes látott jelenetekre hogy reagáltam. Kellemesen izgalmas volt, de az agytekervényeim is meg lettek mozgatva, ami szintén hiányzott már. Shingeki! Kyojin Chuugakkou: Eredeti cím: 進撃!巨人中学校 Részek száma: 12 Stúdió: Production I.G Rendező: Ibata Yoshihide Hogy álltam hozzá? Nem is tudom. Csak azért kezdtem bele, mert érdekelt, hogy mit hoznak ki belőle, mégis hogy fog kinézni a Shingeki no Kyojin meg az iskolai élet keresztezése. Nem voltak se elvárásaim se félelmeim, egyszerűen csak nekiálltam nézni. Mit gondolok róla? Elég vegyesek az érzéseim vele kapcsolatban. A kivitelezésére egy rossz szavam se lehet, mert mind a grafika, a zenék és a seiyuuk is csodálatosak voltak, ennek ellenőre a történetnél már bajban vagyok. A slice of life meg iskolai jellegű sorozatok ritkán fognak meg, sokszor itt is erőltetettnek éreztem az ebből fakadó vicceket, sőt, az anime egész környezetét is. A humorára is hol vevő voltam, hol csak a falat kapartam vagy a szemeimet forgattam. Abszolút nem mondanám negatív tapasztalatnak, örülök, hogy megnéztem, mert összességében lekötött, de az biztos, hogy ilyen jellegű animéket nem fogok túl gyakran nézni a jövőben. Subete ga F ni Naru: Eredeti cím: すべてがFになる THE PERFECT INSIDER Részek száma: 11 Stúdió: A-1 Pictures Rendező: Kanbe Mamoru Hogy álltam hozzá? Úgy tűnt, hogy ez lesz a szezon legkomolyabb sorozata, egy anime, amivel valami mélyen lappangó emberi titokba pillanathatok majd bele. Ráadásul nyomozós is, ami külön szimpatikus volt, így miután a PV is megfogott, elkezdtem nézni. Mit gondolok róla? Nem szoktam ilyen írni vagy mondani, vagyis csak nagyon ritkán, de számomra ez az anime hatalmas csalódás volt. Az eleje nagyon tetszett, az a furcsa, vibráló hangulata, az érdekes szereplők a filozofálós kis párbeszédeikkel... Meg az egész nyomozásuk. Így volt ez egészen az utolsó két részig, mikor is kiderült, hogy is zajlott a bűntény és mi állt az egész hátterében. Az addig szépen lassan, logikusan felépített történet egyszerre összeomlott számomra, mint valami kártyavár. Az egésznek kiderült, hogy semmi értelme nem volt, egy teljes bugyutaság állt az egész mögött. Örülök, hogy legalább mondhatni lezárt a történet, de ennyiben kimerül szinte minden pozitívuma. Ez a sorozat nem mélyre szántó és nem elvont volt, csupán egy anime, ami annyira annak akart tűnni, hogy végül egy nagy értelmetlenségbe fulladt. Kár érte... Young Black Jack: Eredeti cím: ヤング ブラック・ジャック Részek száma: 12 Stúdió: Tezuka Productions Rendező: Kase Mitsuko Hogy álltam hozzá? Sokat hallottam már Black Jack-ről, sőt, az egész franchise nagyon vonzó számomra, csak igazából sosem jutottam el addig, hogy utána nézzek, hol is lenne érdemes belekezdeni. Erre jött a Young Black Jack, ami az egész franchise amolyan előtörténete, és rávett, hogy vágjak is bele rögtön abban a reményben, hogy ha ez tetszeni fog, jöhet az összes Black Jack-anime. Mit gondolok róla? Még sosem láttam orvosi témájú animét, pláne nem ilyen jót! Black Jack karaktere nagyon érdekes volt, ahogy a körülötte zajló események is. A különféle kis történetívek mindig nagyon megdobogtatták a szívem, mert vagy igen kegyetlenek voltak, vagy épp nagyon meghatódtam bizonyos eseményektől. Amin a legjobban meglepődtem, hogy létező történelmi eseményekkel, helyszínekkel operált, amikkel eddig a történelemkönyvön kívül nem is kerülhettem kapcsolatba. De jó volt ezeknek is jobban utána nézni, mert legnagyobb meglepetésemre ennyire megszólított ez az anime. Az egyedüli furcsasága az opening volt szerintem, aminek hiába imádom a dallamát, valahogy mégis kicsit furcsa volt ebbe az animébe. Miket szeretnék még megnézni? Filmek: Ajin: Shoudou; Harmony OVA/ONA/Special: Comet Lucifer: Garden Indigo no Shasou kara; Haikyuu!! vs. Akaten; Hero Company; Kanamewo; Makura no Danshi: Sono Ato no Makura no Danshi; Monster Strike; Owari no Seraph: Jump Festa 2015 Special Mit gondolok a szezonról így, utólag?
Nagyon jó szezon volt, tele mindenféle egyedi sorozattal, amiket egy kivétellel mind örömmel néztem. Viszont sajnos hamar rá kellett jönnöm, hogy nagyon túlvállaltam magam (túl lelkes lettem a nyár után), és alig volt időm rendesen nézni őket. Szóval ebből tanulva sokkal jobban meg fogom húzni a határt ezentúl, bár mivel sokkal kevesebb olyan anime jön ki, ami folytatás/érdekel, talán nem is lesz nehéz feladat.
0 Comments
Leave a Reply. |
Figyelem!Nem feltétlenül igaz, de a véleményezéseimben spoilerek lehetnek!
Szóval mindenki csak saját felelősségre olvasson! Fő kategóriákArchívum
December 2021
Tagek
All
|