Kuroshitsuji (anime, 2008-2009)
3/7/2015
Az animéről: Eredeti cím: 黒執事 Készítési év: 2008-2009 Részek száma: 24 Műfaj: shounen, fantasy, történelmi, vígjáték Stúdió: A-1 Pictures Eredeti mű: Yana Toboso (manga) Karakterdizájn: Shiba Minako Zene: Taku Iwasaki Linkek: AA, MAL, AniDB, ANN Rövid tartalom: Az anime a Viktória-korabeli Angliában játszódik, főszereplője pedig a fiatal (mindössze 12 éves) Ciel Phantomhive, az egyik nemesi család sarja, aki szülei tragikus halála óta a család fejeként él. Őt támogatja a többi alattvalója közül is kitűnő, rejtélyes komornyik, Sebastian, akiről igen hamar kiderül, hogy nem ember: ő egy démon, akivel Ciel szövetséget kötött, hogy a fiú lelkéért cserébe a démon segít neki megbosszulni szülei halálát, és ennek beteljesítéséig óvja és szolgálja őt. Az anime lényegében több furcsa bűneset körül játszódik, amiket a fiú próbál szolgái segítségével a királynő parancsára megoldani, miközben egyre több dologra derül fény a szülei gyilkossága kapcsán. Mit is gondolok róla? A történetről: Már alapból is nagyon vonzónak találom nem csak a vámpíros, de az angyalos-démonos történeteket, a démonokkal való szövetségkötés már a Goethe: Faust óta a gyengém, így külön örültem, hogy itt is szerepelt ilyesmi. Ami még jobb volt, hogy ennek ellenére nem éreztem klisésnek, Ciel és Sebastian kapcsolata szerintem nagyon különleges, és ezt megfelelőképpen érzékeltetni is tudta az anime. Szeretem a történelmi animéket is (annak ellenére, hogy viszonylag keveset láttam/nézek), és meglepő volt, hogy itt nem japán, hanem európai történelmi helyszínt kaptunk Anglia "személyében". A ruhák, technológia és a zenék (amik egyébként fantasztikusan jók és/vagy szépen kivitelezettek voltak) is nagyon ezt erősítették, ettől függetlenül furcsa volt, hogy a szereplők mégis japánul beszéltek (ez nyilván nem gond, mert animéről beszélünk, de hát mégiscsak elég viccesen veszi ki magát a dolog), amikor meg angolul próbáltak megszólalni a karakterek, mindig jókat mosolyogtam a seiyuuk aranyos kis akcentusán. Ono Daisuke "Yes, my lord."-ja viszont örökké az emlékezetembe véste magát, mert annyira tetszett. ((Na de a seiyuukról majd később. :D)) Érdekes volt az anime felépítése, mármint az, hogy az elején igazából csak belecsöppenünk a dolgok közepébe, meg jönnek az újabbnál újabb helyek, ahol nyomozni kell, és ezek során ismerjük meg csak jobban a szereplőket, az egymáshoz fűződő viszonyaikat. De a végén (tudom, hogy anime original befejezést kapott, mert a manga még a mai napig fut) meg szépen összeálltak a történések és összefutottak a korábban le nem zárt szálak, csak sajnos épp egyértelmű zárást nem kaptunk (bár mivel a harmadik évadot láttam, meg tudom, hogy van második, sejtéseim vannak). Nem minden volt érthető egyébként, főleg az utolsó pár rész volt zavaros a sok akciódús harcjelenet meg a szereplők futkározásai miatt, de azért túlélhető a sok megválaszolatlan kérdés. Mindenesetre nagyon sokszínű világot tárt elénk szerintem a Kuroshitsuji, már csak ha a szereplők mivoltát is megnézzük. Ami a legjobban tetszett talán, az a shinigamik munkája és a fegyvereik. Máskor is találkoztam már velük, mert egész gyakori szereplők az animék/mangák világában, de itt nagyon egyedire sikeredtek. Miért ezt az animét választottam? (Aki nem érdekel a személyes vonatkozásom, nyugodtan ugorjon!) Nos, ez egy igen jó kérdés. Magával az animével rettentő ambivalens a viszonyom, és egészen régre nyúlik vissza kettőnk története. De kezdjük is az elejénél :D Szerintem nagyon kevés animéket néző ember van a földön, aki ne hallott volna a híres-neves Kuroshitsujiról. A manga iszonyat népszerű, a conokon mindig rengeteg belőle a cosplayer, és nincs az az animézős-mangázós beszélgetés, ahol előbb-utóbb ne jönne szóba. Nagyon lebutított/sarkított dolog lenne részemről azt mondani, hogy egy alapműről van szó, de tény, hogy hihetetlenül ismert. Én speciel nem is tudom már, hol ismerkedtem meg vele, de facebook-on és a helyi animés találkozókon is annyiszor jött szóba, hogy zavarni kezdett, hogy miért van úgy oda érte mindenki, mikor én meg azt se tudom, miről van szó. Főleg, hogy tényleg nagyon dicsérték, Cielt meg Sebastiant is már bőven azelőtt megismertem, hogy akár egy részt is láttam volna az animéből, vagy olvastam volna a mangát. Éppen ezért mikor idejét éreztem, végül belevágtam, és ez az első találkozásunk igencsak keserűre sikeredett az animével. Aki kicsit is jártas a BL-ben, tudja, hogy mennyire kedvelt téma a SebxCiel. Nos, én pont jól kifogtam a fandom valóságot ferdítő hatását, és abban a hiszemben kezdtem bele, hogy a Kuroshitsuji egy BL. Aztán hamar kiderült, hogy nem, nem is shounen-ai, ahogy sokan állították, még csak nem is shoujo. Hanem SHOUNEN. Nyilván semmi gond nem lett volna abból, ha úgy állok neki, hogy ezt tudom, de teljes félreértésben kezdtem bele, és mivel abszolút nem azt kaptam, amire a fandom révén számítottam volna, az animét 2 rész, a mangát 8 fejezet után dobtam, és sokáig tüske volt a szememben, hogy így kiszúrt velem a fandom/az élet. Aztán végül tavaly a nyári szezonban újra animét kapott a manga Kuroshitsuji: Book of Circus címmel, és nagy szkeptikusan ugyan, de hozzákezdtem egy barátom unszolására. És végül igaza lett, mert iszonyatosan tetszett, még engem is meglepett, mennyire. Annak a hatására döntöttem el, hogy végül újra előveszem a első évadot, és meg fogom nézni, most már tényleg. Hátha így, hogy már tudom, mire számítsak, tetszeni fog. És tetszett is. A szereplőkről: Az anime szerintem átlagos számú szereplőt vonultatott fel a maga 24 része alatt, de ők semmiképp nem mondhatóak átlagosnak. Ciel és Sebastian álltak egyértelműen az anime középpontjában. Ennek ellenére túlzás lenne azt mondani, hogy nagyon megismertük őket. Konkrétumok vagy nagyon kézzelfogható dolgok nem derültek ki róluk, inkább csak a reakcióikból lehetett leszűrni, hogy hogy is éreznek vagy mit gondolhatnak. Ciel nekem nagyon ellenszenves volt az elején, ahogy az anime többi szereplője is. Egy önző, elkényeztetett kis ficsúrnak tűnt, de ahogy fény derült a múltjára, úgy egyre inkább rá lehetett jönni, miért is olyan, amilyen. Belegondolva szegény fiú tényleg a szó minden értelmében egy gyerek a maga 12 évével, és ennek ellenére nagyon is koravén módon viselkedett, ami például tudom, hogy többeket furcsán érintett. Én sem egészen tudtam hova tenni az elején, de aztán ahogy haladtam a részekben, egyre inkább megsajnáltam szegényt. Mert adott egy fiú, egy kisgyerek, aki mondhatni egy biztonságos kis burokban élt, amit a szülei húztak köré, megóvva így a kicsit a való világ kegyetlenkedéseitől. Aztán egyszer csak a semmiből kivégezték a szüleit, őt pedig kegyetlenül kirángatták abból a biztos kis pontból, amiben addig élt, és kegyetlenül elbántak vele. Ő pedig részben amiatt, mert nem tudta feldolgozni a szülei elvesztését, és azokat a kegyetlenkedéseket, mocskot és megaláztatást, amit el kellett viselnie, részben pedig a tipikus emberi ösztönből, ami nem hagyja meghalni az embert, segítséget kért. Nem tudom, ezzel ki hogy van, én például szerintem szintén így viselkednék egy ilyen helyzetben. Átkoznám magam a saját gyengeségem miatt, a világot, hogy ilyen történik. Segítséget kérnék, és bárkitől elfogadnám. Ciel is így lehetett vele, és ha egyszer a mennyek nem hallgattak rá, de egy démon megjelent neki, nyilván elfogadta a segítségét. A lelkét ajánlotta fel a démon szolgálataiért... Szóval van egy érzelmileg és értelmileg még fejletlen kisfiú főhősünk, aki azért annyira kegyetlen és furcsa, azért ilyen debil módon a korosztályánál érettebbnek tekinthető, mert olyanokon ment keresztül, amikkel a kortársai normális esetben nem is találkoznak még egy jó darabig. Nem bízhat senkiben, még ha akarna se menne neki egy ilyen trauma után. Az egyetlen valaki (vagyis inkább valami), amiben mégis mondhatni megbízik pedig egy démon, a világ egyik leggonoszabb teremtménye, akiről meg tudja, hogy mivel alku köti össze őket és a lelkére pályázik, nem fogja elárulni. Ráadásul ez a démon az, aki próbálja tanítani a fiút. Ezek után szerintem nem is azon kell csodálkozni, hogy Ciel nem mosolyog (bár néha már rettentően erőltetett, hogy abszolút nem hajlandó semmi szájgörbítésre), és ha kell, megbánás nélkül küld bárkit a túlvilágra. Sőt, szerintem ehhez képest meglepően emberi maradt, mert milliószor kegyetlenebb is lehetne. Így még az is "értékelendő", hogy talált magának egy életcélt, ami erőt ad neki, még ha ez az is, hogy "magával rántsa a Pokolba a szülei gyilkosait", ahogy ő is fogalmazott. És az anime bizonyos pontjain látni azért, hogy noha elég elkorcsosult szegény erkölcsi normája és érzelmileg sem jut önkifejezésre, azért foglalkozik másokkal is, és közel sem olyan érzelemmentes, mint ahogy azt a külvilág felé mutatni próbálja. Ehhez a furcsa célhoz a másik főszereplő (pontosabban a címadó szereplő), Sebastian próbálja hozzásegíteni a fiút. Embernek néz ki (és engem külsőre kísértetiesen emlékezetet Ciel apjára egyébként), és Ciel komornyikjaként dolgozik, mindenben kiszolgálva a fiút. Nekem különösen tetszett, hogy noha démon volt, sosem leplezte le magát. Ciel sem használta ki Sebastian démon mivoltát minden apró gondnál, mint ahogy ez várható lenne az emberi természetet ismerve. Amíg nem volt muszáj, végig annyira emberi maradt, amennyire csak lehetett, főleg a külsejét illetően. Például csak egyszer vette fel a démoni alakját is, de abból is csak részleteket láthattunk (Ciel meg még annyit sem), illetve az anime vége felé láthattuk varjú/holló alakjában megjelenni a visszaemlékezéseknél. Inkább csak az emberfeletti erejét és gyorsaságát nézve tűnt fel, hogy nem ember, ahogy a többi szolgánál is csak a harcjeleneteknél lehetett tudni, hogy nem átlagosak. Azt nem tudom, hogy direkt ilyen vallásos paródia/ferdítés/irónia akart-e lenni, de noha egy démonról beszélünk, meglepően gyengéden és óvatosan bánt Ciellel, még az anime legvégén is mellette állt, így a fiúnak sosem kellett azt éreznie, hogy teljesen magára maradt. Ennek ellenére a főellenségnek tekinthető angyal hihetetlenül gonosz és beteges volt, amit az ember pont nem az egyik legtisztábbnak tartott teremtménytől várt volna. Ami még nagyon megmaradt bennem vele kapcsolatban, az az a jelenet, mikor arról beszélt, hogy elege van abból, hogy ösztönlényszerűen megegyen minden lelket, amit csak elé vet a sors, hanem inkább elszegődött Cielhez, hogy a sok munka és fáradozás után végre egy igazán különleges lélekhez jusson. A többi szereplő is érdekes volt egyébként. Voltak itt shinigamik, egy őrült angyal, démoni kutya, meg amit csak kívánhatott az ember. A legtöbbjükkel nem is volt gondom, tényleg elég egyedire sikeredtek (főleg Grell és Undertaker), viszont a Ciel házában tevékenykedő szolgákat szó szerint ki nem állhattam az elején. Mindig mindenhol ott voltak, ilyen nevetgélős/komolytalan bagázsnak tűntek, akiknek a legnagyobb gondja az életben az, hogy Ciel-sama nem mosolyog. Nagyon sok közük volt ahhoz, hogy anno dobtam az egészet, és az utolsó pár epizódig sokszor irritáltak is, de mikor volt egy kis visszatekintés róluk az anime végénél, egészen együtt tudtam érezni velük, és azóta elvagyok velük. Nem a kedvenceim, de nem húzom már fel magam a viselkedésükön. A grafikáról/megjelenítésről: Egy rossz szavam sincs rá. Mondjuk én nem vagyok túl válogatós, mert nekem ez az utolsó szempont az animéknél és mangáknál is, de szerintem kifejezetten szépek lettek a szereplők. Maximum annyit tudnék megállapítani, hogy az arcformák és a szájak rajzolása szinte mindenkinél ugyanolyan volt (volt a Sebastian-féle férfi vonal, illetve a Ciel-csoportba tartozó, lányosabb rajzolású szereplők), de ez sem zavaró. A hátterek is gyönyörűek voltak, a ruhák nálam külön nagy plusz pontot kapnak. De minden a helyén volt, szerintem a csatajelenetek is mozgalmasak voltak, de az állóképszerűbb részek is nagyon hozták a hangulatot. Amit ki tudnék emelni, az a nagyon hangulatos openingek és a szintén csodaszép második ending. Az első ending sem volt rossz, bár én kicsit kevésbé hangulatosnak éreztem, de mivel az anime második felében kezdtek nagyon komollyá válni a történések, így még illik is az összképbe. A zenékről: Az opening nálam hatalmas kedvenc, és az endingek is szépek voltak, főleg a második tetszett, az hangzásilag nagyon hozta azt a gótikus hangulatot, ami az egész művet jellemzi. Az OST-ok is hangulatosak voltak, leginkább az anime vége felé lettek nagyon erősek, ahogy én éreztem legalábbis. A seiyuukról: Hát róluk én rosszat sose tudnék mondani, itt se teszem. Nagyon ügyesek voltak mind, Sakamoto Maayat nagyon megkedveltem Cielként. Nagyon durván profi seiyuu-csapatot állítottak össze az animéhez, rettentően sokat adtak a műsorhoz, mind a szórakoztató/vicces jeleneteknél, mind a drámaibb pillanatoknál. És persze nem hagyhatom ki Ono Daisuke alakítását, szerintem neki ez az egyik leghíresebb szerepe, és nem véletlenül. Összesítve: Vannak hibái/furcsaságai az animének, meg én sem egészen tudom, hogy miért, de ezek ellenére is nagyon tetszett. Sőt, folyamatosan egyre jobban tetszik az egész Kuroshitsuji-univerzum, és lassan szerintem elkezdhetem félteni magam. Már igencsak gondolkozok a manga olvasásán, de tudom, hogy az a vég lenne, mert biztosan magába szippantana. Ami meg azért durva volna, a kezdetekhez képest meg pláne... Vigyázzon mindenki, mert ragályos! Ajánlani boldogan ajánlanám bárkinek, aki nem ragad le annál a felszínes gondolatnál, hogy itt "mindenki bishi", vagy akit nem hatnak meg a félrevezető CielxSebastian képek, amikkel minden valószínűség szerint összefutott már. Aki kedveli a krimit vagy a gótikus műveket, annak szerintem biztosan el fogja nyerni a tetszését. Sőt, igazából bárkinek tetszhet szerintem, mert egy nagyon különleges alkotásról van szó, amiben sokkal több potenciál, gondolatiság és eredetiség van, mint azt az ember első látásra gondolná róla, főleg a vegyes fogadtatása után.
0 Comments
Leave a Reply. |
Figyelem!Nem feltétlenül igaz, de a véleményezéseimben spoilerek lehetnek!
Szóval mindenki csak saját felelősségre olvasson! Fő kategóriákArchívum
December 2021
Tagek
All
|